DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 23. szerda

F2: fölényes győzelem és csaták az utolsó pillanatig a második sprinten

Hasonlóan eseménydús második sprintverseny kerekedett a Formula-2-ben, mint reggel. A „kicsik” egyébként is mindig gondoskodnak a versenyhétvégék izgalmairól, ezúttal azonban extra faktor volt a hosszú, négyhetes kihagyás és az ebből fakadó kiéhezettség a vezetésre.

Az első helyről a reggeli versenyhez hasonlóan David Beckmann indult, de ismét nem sikerült megőriznie a pozíciót a start után; Jehan Daruvala rögtön át is lépett rajta. Mögöttük is zajlott a helyezkedés, a futam elején és utána is a sárga zászlók, megforgások és koccanások helyett az előzések játszották a főszerepet. Néhány kisebb eset történt, úgymint Christian Lundgaard piruettje az első körben, Enzo Fittipaldi kavicságyba sodródása vagy Jake Hughes koccanása csapattársával, Alessio Deleddával, de szerencsére csatákból többet láthattunk.

A top 10-ben a legkiélezettebb egy hármas küzdelem volt: a bajnokságot vezető Oscar Piastri tavalyi F3-as és idei bajnoki riválisával is összecsapott. Végül mind Piastri, mind Guanyu Zhou az első sprintversenyt megnyerő Theo Pourchaire elé kerültek, aki egy elfékezés után újabb pozíciókat veszített. A dobogós helyeken hasonlóan komoly párbaj zajlott, a harmadik helyen haladó Bent Viscaal kitartóan támadta Beckmannt, és végül sikerrel járt. A német pilóta ezután ritmust és gumit vesztve további támadásokat szenvedett el, Robert Svarcman átvette tőle az utolsó dobogós pozíciót, majd Lawson is megelőzte. Svarcman ezzel visszatért a bajnoki meccsbe, miután két riválisa, Piastri és Zhou hátrébb vívtak egymással, egészen a leintésig. Daruvala pedig eközben senkitől sem zavartatva megnyerte a versenyt.

 Az F2 második sprintversenyének eredménye:

 

 

Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Jehan Daruvala Carlin 21  
2 Bent Viscaal Trident 21 6.100
3 Robert Shwartzman Prema Powerteam 21 9.300
4 Liam Lawson HitechGP 21 9.900
5 David Beckmann Campos Racing 21 10.800
6 Jüri Vips HitechGP 21 11.100
7 Oscar Piastri Prema Powerteam 21 11.700
8 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 21 12.200
9 Ralph Boschung Campos Racing 21 12.900
10 Theo Pourchaire ART Grand Prix 21 15.400
11 Dan Ticktum Carlin 21 15.600
12 Lirim Zendeli MP Motorsport 21 17.800
13 Richard Verschoor MP Motorsport 21 21.700
14 Christian Lundgaard ART Grand Prix 21 25.400
15 Marcus Armstrong DAMS 21 26.800
16 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 21 33.200
17 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 21 35.300
18 Roy Nissany DAMS 21 40.000
19 Alessio Deledda HWA Racelab 21 43.400
20 Marino Sato Trident 20 1'22.500
DNF Jake Hughes HWA Racelab 2 19 kör
DNF Guilherme Samaia Charouz Racing System 20 12.000

Idén is a mezőnyben lesz a WTCR Showmanje

Tom Coronelről van szó, a versenyhétvégéin saját műsort készítő 47 éves túraautó-veteránról, a mezőny egyik legnépszerűbb tagjáról, aki 2020-ban is a belga Comtoyou Racinggel versenyez, de márkát váltva Cupra helyett Audi RS 3 LMS típussal.

A holland a 31-es rajtszámot választotta pályafutása 31. versenyszezonjára. Coronel pár társával együtt összeült, és számolgatni kezdtek: figyelembe vették összes indulását az ETCC/WTCC/WTCR állomásain, más TCR-versenyeken, a holland bajnokságban és egyéb túraautós sorozatokban, és összesen 484 futamig jutottak. A Showman tehát túllépi az 500. versenyt idén, ha minden terv szerint halad.

Coronel csupán az ötödik biztos induló a WTCR aktuális szezonjában. Eddig a négy Honda-versenyzőt jelentették be, Esteban Guerrierit, Nestor Girolamit, Tiago Monteirót és Tassi Attilát, akikkel kapcsolatban friss hír, hogy mindannyian a Münnich Motorsporttal állnak rajthoz.

Ilyen volt a zandvoorti mókázás Verstappen szemszögéből

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az F1-es mezőnyből elsőként a Red Bull pilótája próbálhatta ki a felújított holland versenypályát, amiről a sajtóval is megosztotta tapasztalatait. A csapat ezt követően egy jól összevágott videót tett közzé az alkalomról.

Videó: ennyi a különbség Schumacher 2002-es és Vettel 2020-as Ferrari-köre között

A barcelonai pályán:

 

Videó: Hírességek reagálnak az F1-re

Ilyen válogatást még nem láttunk. Két színész, két énekes és a brit királyi család sarja is felkerült az alábbi toplistára.

Nem tartott sokáig a „nyugdíj”: Lorenzo máris újra versenyezni fog

A tavalyi évadzáró Valenciai Nagydíjon jelentette be visszavonulását a 2019-ben sérülésektől és a nehezen kezelhető Hondától szenvedő Jorge Lorenzo. Az ötszörös világbajnok ugyanakkor nem fordított teljesen hátat a MotoGP-nek, ugyanis elfogadta a Yamaha tesztmotorosi ajánlatát, s ebben a minőségében részt is vett a sepangi kollektív teszt utolsó napján.

Már a yamahás bejelentéskor felmerült, hogy a spanyol esetleg szabadkártyásként rajthoz állhat egy-két futamon, s ma végül megerősítették, hogy a találgatásoknak megfelelően Lorenzo ott lesz a Katalán Nagydíj rajtrácsán. A versenyző korábban elmondta: csak akkor szeretne újra indulni futamon, ha képesnek érzi magát top 5-ös helyezés elérésére – úgy tűnik, az eddigi két tesztnap meggyőzte arról, hogy újra versenyképes lehet egykori legnagyobb sikerei helyszínén. A barcelonai futamra júniusban kerül sor. Lorenzo amúgy egy videó formájában tudatta a nagy hírt:

 

Verstappen nem bírja tartani a gamerek tempóját

Max Verstappen előszeretettel versenyez szimulátoros játékokban online, Lando Norrisszal párban (természetesen) meg is nyertek tavaly egy 24 órás futamot, de a holland F1-es pilóta szerint ez azért más világ és hiába ő a jelenleg az egyik legjobb autóversenyző, a szimulátorban azok uralkodnak, akik ezzel töltik az idejüket.

"Nem tudom megközelíteni azokat, akik alapvetően is gamerek, nem tudok versenyezni velük. Jobbak nálam, mert ezt csinálják minden nap, nekem viszont nincs erre időm" - idézi Verstappen szavait Joe Saward újságíró, aki a Missed Apex podcastben árulta ezt el a pilótáról, aki egy tavalyi beszélgetésük során nyilatkozott a témában.

A szimulátorozás úgy jött elő, hogy felmerült, a koronavírus terjedése miatt online is versenyezhetnének a Formula-1-es pilóták, de Saward szerint az idősebb generációnak erre esélye sem lenne a fiatalok mellett.

pf10_5

fotó: dppi

Kirabolták a magyar autóversenyzőt, egymilliós nyomravezetői díjat ajánl

Grózinger Zsolt driftes osztott meg egy történetet a Facebook-oldalán egy rablásról, aki pedig információval tud szolgálni az elkövetőkről, annak egymillió forintot kínál az autóversenyző. (A poszt helyenkénti hangvételéért elnézést kérünk azoktól, akiket az sértene!)

 

Közeledik az Ausztrál Nagydíj, de mennyit tudsz a történetéről?

Vonatkozó kvízünkben próbára teheted magad: kattints IDE vagy a képre!

f1-aus-gp-2007-dppi

Az MNASZ is közleményt adott ki a koronavírusról

"A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) a világszerte kialakult koronavírus-járvánnyal kapcsolatban folyamatosan egyeztet a nemzetközi szövetséggel (FIA), valamint az illetékes hatóságokkal. Az MNASZ eltökélt szándéka, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy a Magyarországra tervezett összes autósport-eseménynek hazánk az előzetes terveknek megfelelően otthont adhasson. Az MNASZ ugyanakkor kapcsolatba lépett a magyar versenyzőkkel is, akiket igyekszik tájékoztatni a külföldi versenyeken, teszteken és egyéb eseményeken való részvétellel kapcsolatos kérdésekről" - közölte az MNASZ.

közlemény

Tényleg lassabb az idei Ferrari a tavalyinál? - videó

Természetesen sem a motormódokat, sem az üzemanyag-szintet nem tudhatjuk pontosan, mindenesetre az adatok alapján nagy a baj a Ferrarinál. Bár a tavalyi teszten mutatott kiváló forma végül nem vezetett sehova, talán ezt sem kell most túlreagálni. Mindenesetre az adatok szerint nem tudtak gyorsulni tavalyhoz képest - most előkerült egy összehasonlító videó is a 2019-es, illetve a 2020-as tesztelés során futott leggyorsabb Ferrari-körökről:

Alonsót jobban érdekli az F1-es visszatérés, mint a tripla korona?

Nagyon ez süt le a spanyol legutóbbi interjújából, amelyben meg nem értettségéről, Hamilton gyengepontjáról és a 2021-es visszatérésre kiszemelt csapatokról is beszél. Olvasható az Autósport és Formula Magazin legújabb számában.

x7flmki3i6tria4crnzb_lg

Videó: Verstappen már F1-es autóval is kipróbálta az új zandvoorti pályát

Így még nem láttuk a megújult holland aszfaltcsíkot:

 

Ex-F1-es pilóta segíti a legfrissebb ausztrál reménységet

Egy újabb komoly támogatót szerzett a 18 éves Oscar Piastri, aki a Prema versenyzője lesz 2020-ban a Formula-3-ban: honfitársa, a nyolcszoros nagydíjgyőztes Mark Webber menedzsmentcége fogja segíteni.

Újabb komoly támogatót írtunk, hiszen Piastri, a Formula Renault Eurocup 2019-es bajnoka januárban került be a Renault versenyzői akadémiájába, ami szintén nagy löketet jelenthet pályafutásában.

A Nürburgringből is ralikrosszpályát csináltak: Ilyen lett a nyomvonal

Újabb ikonikus helyszín került be a WRX versenynaptárába, a világbajnokság hetedik fordulóját augusztus 1-2-án a Nürburgringen tartják. Az RX2 és az elektromos Projekt E is szerepelni fog az 1120 méteres aszfaltos-murvás pályán, melyet a Dunlop és Schumacher-S kanyarok környékén alakítottak ki.

A Hungaroringre jöhet tesztelni a WTCR

A jelenlegi járványhelyzet miatt elővigyázatosságból a WTCR mezőnye is módosít az év eleji menetrendjén. A sorozat március 24-26-a között a spanyolországi Motorland Aragon versenypályán rendezte volna szokásos előszezoni tesztjét, ám ehelyett idén közvetlenül a nyitóverseny előtt lesz a kollektív gyakorlás. Az Eurosport Events ma közleményben tudatta, hogy nem kíván "szükségszerűtlen egészségügyi kockázatokat vállalni", ezért átszervezi a programot. Az egyelőre kérdés, hol és mikor pótolják a tesztet, a közlemény annyit tudatott, hogy az április 24-26-a között megrendezett hungaroringi szezonnyitó előtt alkalmat kerítenek rá. Kézenfekvő lenne, ha ezt is Mogyoródon tartanák meg.

wtcr-hungaroring-20191

Elkerülhetetlen, hogy Robin Raikkönenből autóversenyző lesz

Kimi Raikkönen fia ötéves korára teljesen megfertőződött az F1-es közegben, amibe beleszületett. Apja már gokartozni tanítja, és itt egy újabb jele, hogy mennyire élvezi ezt a világot: már kora reggel, a takaró alatt is F1-es futamokat néz. 

Vajon Hendrix Button lesz az egyik jövőbeli ellenfele?

Csak egy hétköznapi Google-keresés Pierre Gaslynél: „Melbourne coronavirus”

Az Alpha Tauri pilótájának legutóbbi Insta-storyja már amiatt is furcsa, mert hogy miért is játszik egy aktív F1-es versenyző az F1 hivatalos oldalának F1 ligájával. De aki szemfüles módon ránagyít a képre, kiszúrhatja, hogy Gasly a böngészőjének egy másik lapfülén a melbourne-i koronavírus-helyzetről próbált tájékozódni. Hát de na, ha valakit tényleg érint a dolog, akkor azok a Formula-1-es mezőny tagjai.   

gasly_2

Drónfelvételeken az elkészült vietnámi pálya

Nem árt alaposan szemügyre venni, mert még az is lehet, hogy ennél közelebbről nem fogjuk látni idén. #koronavírus 

A legérdekesebb 1 másodperces videó, amit ebben a hónapban megnézhetsz

Azt tudjuk, hogy az F1-es szerelők a gyárban gyakran éjt nappallá téve gyakorolják a kerékcseréket, hogy az éles bevetésen minden mozdulat a leggyorsabban és a lehető legkevesebb hibával történjen. Azt is több istálló megmutatta már, hogy ez általában hogyan zajlik: odatolják az autót a kerékcserére készülő stáb elé, mintha csak most érkezne a verseny hevéből, és valaki ül is a gépben, hogy a megfelelő pillanatban fékezzen. Egyesek, mint a Red Bull azzal is kísérleteznek, hogy egy kifejezetten erre a célra készült karosszéria alá egy kis elektromotort tesznek, így a tolással járó erőfeszítést meg lehet spórolni.

A Williamsnél azonban egy olyan robotot alkottak meg, amelyet eddig nem láttunk, és csak most, a Drive to Survive F1-es sorozat második évadában bukkant fel egy jelenetben: a beprogramozott gép a megfelelő sebességgel képes odahúzni a kereket a szerelők elé, ami ebből a nyúlfarknyi videókivágatból is jól látszik. Bizonyára ennek a találmánynak is szerepe van abban, hogy a grove-i istálló kerékcserecsapata az utóbbi évek során a mezőny egyik legjobbja.

Ricciardo: Beszélek angolul, ausztrálul, amerikaiul és britül, ez így hét nyelv!

Daniel Ricciardo rajongói kérdésekre válaszolt a Renault alábbi videójában, és közel két percig minden simán ment, az ausztrál könnyű kérdéseket kapott, vagy olyanokat, amikre volt valami jó sztorija, például hogy a 3-as rajtszámot részben amiatt is választotta, mert gyerekkorában utcájukban a 3-as házszám alatt laktak. Utolsóként azt a kérdést kapta, hogy hány nyelven beszél, ez viszont már olyan téma volt, amiben Ricciardo nem tudott különleges teljesítménnyel felvágni, így az alábbi trükkel próbálta kimenteni magát:

"Multilingvális vagyok! Beszélek angolul, ausztrálul, amerikaiul, britül, meg egy kicsit olaszul is. Szóval nagyjából olyan hét körül."