DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

Fordulatos versennyel és Pourchaire-győzelemmel tért vissza az F2

Majdnem pontosan két hónapos kihagyás után ültek újra autóba a Formula-2 pilótái. Talán ennek is köszönhető, hogy egy kaotikus, incidensekben és autósérülésekben gazdag első sprintversenyt láthattunk Monzában szombat reggel.

Az első helyről induló David Beckmannt Jüri Vips szinte azonnal meg is előzte, és az észt pilóta ezután sokáig magabiztosan, aggodalom nélkül autózhatott. Mögötte azonban zajlottak az események, két-három körönként meglendült a sárga zászló. Az első nagyobb koccanás Dan Ticktum és Felipe Drugovich között történt, az egyes kanyarban értették félre egymást, a britnek ez pedig kiesést jelentett, míg a mezőny többi tagjának biztonsági autót. Később Drugovich is kiállni kényszerült a versenyből, miután megpördült és a falba csúszott.

Nem ő volt az egyetlen piruettező, Roy Nissany a legrosszabb helyen, a pálya közepén forgott meg a brazil esete után nem sokkal, a bajnokságot vezető Oscar Piastrinak kisebb csodára volt szüksége ahhoz, hogy elkerülje. Mivel az izraeli ezután le is parkolt a pályán, Bernd Mayländer ismét a pályára gurult.

A futam utolsó körei is tartogattak még izgalmakat, Vips az előretörő Theo Pourchaire-rel csatázott, és egy elfékezés után a fiatal francia át is vette a vezetést, majd öt másodperces előnnyel be is kocogott a célba, második győzelmét aratva idén. Az észt pilóta azonban ezután sorra veszítette a pozíciókat, Guanyu Zhou, Robert Svarcman, a 19. helyről felkapaszkodó Christian Lundgaard és Piastri is elment mellette. Az eredmény a befutókor ez is maradt az élen, azonban Svarcman a bokszutcai vonal átlépése és jogosulatlan előnyszerzés miatt öt másodperces büntetést kapott, így a dobogóra Lundgaard állhatott még fel.

 

Az F2 első sprintversenyének végeredménye:

  Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Theo Pourchaire ART Grand Prix 21  
2 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 21 4.300
3 Christian Lundgaard ART Grand Prix 21 6.900
4 Oscar Piastri Prema Powerteam 21 7.600
5 Liam Lawson HitechGP 21 9.700
6 Robert Shwartzman Prema Powerteam 21 10.700
7 Bent Viscaal Trident 21 11.500
8 Jüri Vips HitechGP 21 12.700
9 Jehan Daruvala Carlin 21 13.100
10 David Beckmann Campos Racing 21 15.200
11 Marcus Armstrong DAMS 21 15.600
12 Jake Hughes HWA Racelab 21 18.800
13 Alessio Deledda HWA Racelab 21 20.300
14 Ralph Boschung Campos Racing 20 1 kör
15 Lirim Zendeli MP Motorsport 18 3 kör
DNF Marino Sato Trident 16 5 kör
DNF Richard Verschoor MP Motorsport 10 11 kör
DNF Roy Nissany DAMS 9 12 kör
DNF Guilherme Samaia Charouz Racing System 8 13 kör
DNF Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 4 17 kör
DNF Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 2 19 kör
DNF Dan Ticktum Carlin 1 20 kör

Zalaegerszeg Rali, Vértes Rali és összevont Székesfehérvár-Veszprém Rali is szerepel az ORB idei versenynaptárában

Változásokat tapasztalhatunk, ha megnézzük az Országos Rali Bajnokság 2020-as versenynaptárát. A Mecsek Rali őszről nyár elejére átkerülése mellett összevonták a Székesfehérvár és a Veszprém Ralit egy murvaversennyé, szintén murvás pályákon rendeznek egy Zalaegerszeg Ralit augusztusban, majd októberben aszfaltos pályákon lesz egy Vértes Rali is. Összességében nyolc futamból áll a program, a végén természetesen az Európa-bajnokság számára is szezonzárónak számító Rally Hungaryvel.

rali-768x762

Itt tartanak most a zandvoorti pálya átalakításával

Pénteki állapotokat vettek videóra Zandvoortban, így áll az építkezés a holland F1-es futam helyszínén:

Harminc éve tesztelt először F1-es autót Mika Hakkinen

Előkerült egy videó 1990 január 24-éről, amikor Mika Hakkinen egy Benetton-Fordot tesztelt Silverstone-ban - a kétszeres világbajnok azzal osztotta meg, hogy ez volt a legelső F1-es tapasztalata.

 

Egy kis retró: 26 éve Senna már a Williamst tesztelte

1994 januárjában a háromszoros világbajnok, Ayrton Senna elkezdte a felkészülést a szezonra Estorilban. A brazil az FW15D-t tesztelte, egy átmeneti autót az FW16 érkezése előtt. A fotókat az F1 in the 1990s Twitter-fiók tette közzé.

Így zajlott az évtized legizgalmasabb vb-csatája

Egy újabb pazar infografika a parádés 2010-es évről, amely során Alonso, Massa, Button, Hamilton, Webber és Vettel is vezette a pontversenyt – a német csak egyszer, az utolsó futam után, így szerezve meg első világbajnoki címét a szezonzárón, amelyre négyen is matematikai esélyesként érkeztek.

Nem kellett sokat várni, Hamilton is beszállt az aktuális netes kihívásba

Dolly Parton indította el az új, négy fotóból álló kihívást, amely épp letarolja az internetet – a közösségi média lelkes használója, Lewis Hamilton sem akart kimaradni. Sok kommentárt nem fűzött hozzá, de nincs is szükség rá.

Mit csinált Tanak és Jarveoja a hatalmas baleset közben?

A Monte-Carlo Rali óriási balesetéről mutatunk még egy érdekes szöget: ez a kamera a legénység két tagjára irányult. A számos ütéssel tűzdelt, majd 15 másodperces repülés közben kiült a döbbenet a legénység arcára, de a navigátor ennek ellenére sokáig tartotta az itinert, a pilóta pedig a kormányt.

Tíz éve bemutatkozott a németek álomcsapata

2010. január 25-én tartotta autóbemutatóját a Formula-1-be 55 év után önálló gyári csapattal visszatérő Mercedes. Az MGP W01 névre elkeresztelt versenygépet ráadásul a Formula-1 legsikeresebb pilótája, a három év szünet után visszatérő Michael Schumacher vezethette, aki csapattársként az akkoriban fiatal tehetségként számontartott Nico Rosberget kapta.

A nagy remények ellenére – mint tudjuk – a Mercedes első évei Schumacherrel nem váltak sikertörténetté, a csapathoz 2013-ban csatlakozó Lewis Hamilton évtized közepén kezdődő és ma is tartó tarolásához azonban szükség volt az akkor lefektetett alapokra.

Átjárhatóvá válik a WEC és IMSA csúcskategóriája

A hosszútávú versenyzés számára nagy bejelentést tett pénteken a WEC-t és Le Mans-i 24 órást szervező ACO, valamint az amerikai bajnokságot felügyelő IMSA. A tengerentúli széria csúcskategóriáját, a DPi-t (Daytona Prototype International) egy új kategória, az LMDh váltja, amely a 2021/22-es szezonnal kezdődően szerepelhet a WEC-ben. Az LMDh-k és az új elsővonal, az LM Hypercar teljesítményét BoP fogja kiegyenlíteni. Egyelőre arról nincs megerősítés, hogy az átjárás fordítva is lehetséges lesz, azaz Hypercarok is szerepelhetnek az Egyesült Államokban.

Eddig a WEC és Le Mans csúcskategóriája az LMP1, az IMSA-é a DPi volt, átjárás nélkül – míg az alacsonyabb géposztályok, az LMP2 és LMGTE versenyezhettek mindkét bajnokságban.

Az LMDh alapja – a DPi-hez hasonlóan – az LMP2 lesz, a hátsó tengelyre szerelt hibrid hajtással. A végső cél egy közös szabályrendszer a WEC és IMSA csúcskategóriája számára, amely legkorábban 2025-ben valósulhat meg.

Sainz, Norris és az F1 hivatalos Instagram-oldala is beszállt a legújabb közösségi oldalas őrületbe

A napokban kezdett el terjedni a világhálón a legújabb mém, amelyben az emberek saját magukat ábrázoló fotókkal illusztrálják a négy közösségi médium (LinkedIn, Facebook, Instagram és Tinder) sajátosságait. A Formula-1-et is utolérte az őrület: Carlos Sainz és Lando Norris saját magával, míg az F1 kivel mással, mint a roppant sokoldalú Kimi Raikkönennel szállt be a játékba.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Get you an Iceman who can do it all #F1 #Formula1 #DollyPartonChallenge @kimimatiasraikkonen

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

No clue what this is about... can someone tell me. (no photoshop pics included)

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

Ha kitzbüheli lesiklás, akkor F1-es sztárok tömkelege

Szombaton rendezték a világ legismertebb és legveszélyesebbnek tartott alpesi sí lesilóversenyét, a kitzbüheli Hahnenkammrennent. A 80. évfordulóját ünneplő legendás esemény rendre sok sztárt Ausztriába csábít, s ez alól nem kivétel a Formula-1 sem: elsősorban a Red Bull által támogatott versenyzők tűnnek fel évről évre a helyszínen.

Idén a Max Verstappen által megosztott fotó tanúsága szerint a teljes F1-es brigád jelen volt Alexander Albon, Pierre Gasly és Danyiil Kvjat révén (illetve a szintén a Red Bull által támogatott KTM-mel versenyző MotoGP-s, Pol Espargaro is feltűnik a képen). Rajtuk kívül az osztrákok korábbi futamgyőztese, Gerhard Berger is kilátogatott a versenyre, a száguldó cirkusz egykori első embere, Bernie Ecclestone pedig még a győztes Matthias Mayernek is gratulált.

 

kitzbühel-1-berger

kitzbühel-2-ecclestone

Közös gokartozással melegített Albon és Russell

A Formula-1 két tavalyi újonca, George Russell és Alexander Albon a téli szünetben sem unatkozik a brit pilóta Instagramjára feltöltött fotók tanúsága szerint. Érdemes a poszt alatti kommenteket is elolvasni: a Mercedes arról érdeklődik, ki került ki győztesen a harcból, míg Russell idei új williamses csapattársa, Nicholas Latifi azt sérelmezi, hogy őt nem hívták meg a versenyre…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mega day with the boys

George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés,

Schumachertől Mansellen át Winkelhockig – a legjobb beugrók az F1 történetében

Érdekes top 10-es összeállítást készített a Formula-1 YouTube-csatornája azokról a pilótákról, akik helyettesként szerepeltek vagy akár mutatkoztak be a száguldó cirkuszban, és a beugrásuk alkalmával remek (rész)eredményt tudtak felmutatni. Michael Schumacher jordanes debütálásának történetét alighanem mindenki ismeri, ahogy vélhetően Markus Winkelhock nürburgringi vezetésére is sokan emlékeznek, de azért van néhány kevésbé ismert sztori is a videóban (amely a YouTube-ra átkattintva indul!).

 

Norris a Tour de Wokinggal edz

Lando Norris szerint felejtsük el a Tour de France-t, az igazán menő a Tour de Woking - a McLaren F1-es pilótája a gyár közelében lakik, úgyhogy akár kerékpárral is megteheti az utat a munkahelyére, bár itt nem biztos, hogy éppen ezt csinálja. Az a maszk mindenesetre kell...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Forget Tour de France. It’s all about Tour de Woking #cycling#winter#training x @wearegrip

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

Ken Block olyan helyre is kamerát rakott a versenyautójában, ahova nem szokás

A féktárcsa izzását és a turbó narancsszínűre változását is láthatjuk a Ford Escortjában.

 

Vajon Zandvoortban is produkál valami mágikusat Verstappen?

Ezt a kérdést tette fel a Red Bull - és egyúttal kiposztolta az alábbi videót, amelyben Max Verstappen legnagyobb pillanatait szedték össze.

 

Egyetlen szezon után kivonul az Aston Martin a DTM-ből

Az R-Motorsport 2019-ben négy autóval debütált a német túraautós sorozatban, ma azonban bejelentette, az idei szezonban nem kívánnak elindulni. 

A márka a korábban távozó Mercedest váltotta a szériában, ám a jóval tapasztaltabb Audival és a BMW-vel nem tudta felvenni a versenyt. Év végén eladták mind a négy autójukat, és a bajorokkal kezdtek motorszállítói tárgyalásba, ami ezek szerint zátonyra futott. A hivatalos közlemény szerint a márka "újraértékelte a motorsportprogramját", és "új céljai vannak" a jövőre nézve, amelyekről hamarosan bejelentést tesz. Nem lepődnénk meg, ha ez az F1-es projekt előszele lenne.

aston-dtm-20191

Fotó: DPPI

A tesztig kell várnunk az Alfa Romeo bemutatójára

Február 19-én, a 2020-as téli tesztsorozat első napján rántják le a leplet az olasz márka idei F1-es autójáról, a C39-ről. A bemutató helyi idő szerint 8:15-kor kezdődik a bokszutcában. A két állandó versenyző, Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi mellett a gárda új fejlesztőpilótája, Robert Kubica is jelen lesz. 

Az Alfa Romeo a hetedik a sorban, amely nyilvánosságra hozta bemutatójának időpontját. A menetrend itt olvasható, még a Red Bull, a Williams és a Haas hiányzik a listáról.

alfa-2019001

Fotó: DPPI

Képrejtvénynek is beillik a McLaren új posztja

A szerkesztőség háromból kettő tagján kifogott a McLaren Twitteren közzétett vicces bejegyzése – szerencsére harmadik kollégánk elárulta a megoldást. Ti rögtön rájöttök, mit akart mondani a McLaren ezzel a poszttal?

Magyar néző orra előtt törte rommá a Hyundait a világbajnok

A csapatot váltó Ott Tanak a Monte-Carlo Rali negyedik gyorsasági szakaszán csúszott ki és szenvedett gigantikus balesetet. Éppen erről a nézői pontról követte a versenyt a hazai autósportból ismert Jobbágy Ákos, aki ezeket a képeket osztotta meg a roncsról. A versenyző és navigátora épségben megúszta az esetet.