DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 6. vasárnap

F2: Piastrié a pole, piros zászló Silverstone-ban

Újabb újonc szerzett rajtelsőséget a főfutamra a Formula-2-ben Theo Pourchaire és Liam Lawson után: a brit versenyhétvége pénteki kvalifikációján Oscar Piastri már első etapján megfutotta az az 1:39,854-es köridőt, amelyet a folytatásban senki – ő maga sem – tudott megjavítani.

A második helyért azonban zajlott csata az utolsó percekben: előbb Dan Ticktum állt a pozícióban még fél másodpercre az első időtől, majd megelőzte őt Richard Verschoor, végül pedig Guanyu Zhou ugrott fel Piastri mögé, ő már csak két tizedmásodperc hátrányban. Utóbbi éppen azelőtt egy pillanattal, hogy a vártnál 2 perccel korábban piros zászlóval ért véget az edzés: Piastri premás csapattársa, Robert Svarcman pördült meg és maradt a bukótérben.

Piastri és Zhou első sorának különlegessége, hogy fordított sorrendben ők állnak a bajnokság első két helyén, ráadásul az ausztrál lemaradása egy pontra csökkent a pole-pozícióért járó négy értékes egységnek köszönhetően. Christian Lundgaard tizedik helye a szombati első futam fordított rajtrácsán ér elsőséget.

Az F2-es időmérő eredménye, Silverstone:

  Versenyző Csapat Köridő Hátrány
Oscar Piastri Prema Racing 1:39.854  
Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 1:40.075 0.221
R.Verschoor MP Motorsport 1:40.259 0.405
Dan Ticktum Carlin 1:40.408 0.554
Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.419 0.565
Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 1:40.451 0.597
R.Shwartzman Prema Racing 1:40.452 0.598
Roy Nissany DAMS 1:40.486 0.632
Jüri Vips Hitech Grand Prix 1:40.491 0.637
10  C.Lundgaard ART Grand Prix 1:40.556 0.702
11  Liam Lawson Hitech Grand Prix 1:40.679 0.825
12  Jehan Daruvala Carlin 1:40.683 0.829
13  Lirim Zendeli MP Motorsport 1:40.772 0.918
14  Marcus Armstrong DAMS 1:40.895 1.041
15  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.915 1.061
16  Matteo Nannini Campos Racing 1:41.050 1.196
17  Bent Viscaal Trident 1:41.185 1.331
18  David Beckmann Charouz Racing System 1:41.295 1.441
19  Jack Aitken HWA Racelab 1:41.306 1.452
20  Guilherme Samaia Charouz Racing System 1:41.758 1.904
21  Marino Sato Trident 1:41.790 1.936
22  Alessio Deledda HWA Racelab 1:43.734 3.880

A Pirelli szerint szabadon nyomhatják majd a pilóták Melbourne-ben

A Pirelli azt ígéri, hogy a melbourne-i Formula-1-es szezonnyitón a pilóták különösebb korlátozás nélkül nyomhatják majd a gázpedált, nem nagyon kell spórolniuk az abroncsokkal. A gumigyártó szerint ugyan a hétvége elején még meglehetősen poros és csúszós lesz a pálya, ahogy minden évben, de vasárnapra már jobb lesz a tapadás és a tavalyi egykiállásos taktika ezúttal is nyerő lehet.

"A C2-es, a C3-as és a C4-es abroncsokat visszük Melbourne-be, ezek pedig a tavalyi közepes, lágy és ultralágy keverékeknek felelnek meg. Ezek az abroncsok lehetővé teszik majd azt, hogy a pilóták a verseny során minden egyes etapban végig keményen nyomhassák a gázpedált. Persze az etapok közben tapasztalható gumikopásra majd csak a pénteki melbourne-i szabadedzések során derül igazán fény. A 2019-es gumikkal viszont az eredményes barcelonai tesztek után elégedettek vagyunk a teljesítményt és a kopást, a tartósságot tekintve is" - mondta Mario Isola, a Pirelli F1-es vezére.

A Pirelli felé az volt a egyik kérés erre az évre, hogy ne szemcsésedjen és ne hólyagosodjon annyira a gumi, mint tavaly, illetve bátrabban, agresszívebben lehessen vezetni az autókat - a gyártó ígérete szerint ez így is lesz már Melbourne-től.

01119003_122

fotó: dppi

A magyar ERC-futam rendezőjével beszélgettünk

Adamovits Márk több ORB- és Rali3-as futamot is rendez 2019-ben, köztük a Nyíregyháza Ralit - ő beszélt a tervekről, változásokról, tudnivalókról az Autósport és Formula Magazin Ralihíradójában.

A Hungaroringen tesztel a WTCR-re a Honda

A múlt héten Tassi Attila és Tiago Monteiro Zandvoortban jártak tesztelni a KCMG-vel, most pedig a Honda másik csapatán, a Münnich Motorsporton van a sor. Az istálló két argentin pilótája, Nestor Girolami és Esteban Guerrieri a Hungaroringen tartanak privát tesztet ezekben a napokban. A WTCR hamarosan, az április 28-i hétvégén versenyezni is fog itt, előtte viszont a szezonnyitót április 7-én Marrakeshben tartják.

FRISSÍTÉS: Később kiderült, hogy Tassi és Monteiro is jelen vannak a teszten.

 

54279567_10156259090052066_8200735659342692352_n

Az Alfa Romeo ezzel a remekbe szabott videóval bizonyítja, tényleg filmet forgatott a filmforgatási napon

Bár a közhiedelemben az terjedt el, hogy az F1-es csapatok a minden évben rendelkezésükre álló néhány "filmforgatási tesztnapot", amelyek során legfeljebb 100 kilométert tehetnek meg, valójában teljes egészében az autó bejáratására, esetleg később új fejlesztések kipróbálására használják, azért az istállók rendre bizonyítják, hogy ez nem így van. Máskülönben hogyan is születhetnének meg az olyan művészi videók, mint amit például nemrég a Williams, most pedig az Alfa Romeo készített el az új szezon kedvcsinálójaként?

Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi csapata ráadásul olyan figyelmes volt, hogy két verziót is gyártott a kisfilmből. A teljes hosszúságú több mint három perces, de akinek 90 másodperccel kevesebb ideje van az életében, annak alatta itt egy rövidebb is:

Az első autóvezető nőt boszorkánynak hitték

Hogy valóban ezt kiáltozták-e, és halálfélelmükben térdre borulva tényleg sűrű keresztvetésbe kezdtek-e az asszonyok, amikor 1888-ban Bertha Benz megérkezett a faluba egy automobillal, az már a történelem örök homályába veszett, mindenesetre igazi mozihangulatot varázsolt a Mercedes ezzel a rövidfilmmel, amely Karl Benz feleségének állít emléket, vagyis az első embernek, aki motoros járművel hosszútávú útra indult, 106 kilométeres távot megtéve. A kisfilm pedig az egyik első "tankolás" történetét meséli el.

Elkészült a pokémonos F1 magyar változata is!

Nemrég előkerült egy videó, amin a népszerű anime angol nyelvű betétdalát vágták rá a Formula-1 tavaly óta ismert intrójára. Az erről készült posztunk talán indokolatlanul nagy népszerűségnek is örvendett olvasóink körében, és legalább ketten elkészítették ugyanezt a magyar betétdal felhasználásával. Itt a videó róla, noha a FOM közbenjárására jelenleg csak közvetlenül a YouTube-on nézhető meg, szóval indítás után ne szomorodjunk el a fekete háttértől, a Watch on YouTube linkre kattintva elindul a videó. Vagy akár ide kattintva is.

Mindenkinek látnia kell Hamiltont Mickey egeres pólóban!

Ez most nem a Tommy Hilfiger legújabb dizájnja, Lewis Hamilton egy jótékonysági felhívás miatt öltötte magára a talán leghíresebb rajzfilmfigurával ellátott felsőt. Egy Nagy-Britanniában született kezdeményezés, a kétévente megrendezendő Red Nose Day (piros orros nap) a mesehősökre koncentrálva igyekszik minél több adományt összegyűjteni, amit a nehéz sorsú gyerekek megsegítésére fordítanak. Hamilton is ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott az alábbi képpel: "Szerezzétek be ezeket a menő Disney-pólókat a TK Maxx üzeleteiben, és gyűjtsünk össze minél több pénzt, hogy megváltoztassuk az emberek életét az Egyesült Királyságban és Afrikában."

53267147_124979095236935_350847761812791589_n

Daniel Ricciardo, ahogyan még soha nem láttad

Nézd végig, hogyan készül a Renault ausztrál F1-es pilótája egy egyszerűnek tűnő, ám korántsem egyszerű elemekből álló tesztnapra.

Ilyen gyorsan nem láttál még fejre, majd talpra állni egy autót

A mutatvány Alex Baron nevéhez fűződik az USF2000-es bajnokság nyitófutamáról, de mi továbbra is csak azt kérdezzük: ezt meg hogy?

Látjátok a különbséget a tavalyi és idei katari befutó között?

2018-ban 27 ezredmásodperc, idén 23 ezred döntött a győzelemről!

Odaszúrt Toto Wolffnak a Formula-E első embere

Alejandro Agagot kemény üzletemberként és szókimondó vezetőként ismeri mindenki, a spanyol pedig ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: „Mr. Wolff...a felesége felülmúlta önt, és hamarabb nyert versenyt idén. Hatalmas elismerés az első női csapatfőnöknek, aki nemzetközi FIA versenyt nyert!” - írta Instagram-oldalán Agag, miután kiderült, hogy Sam Birdöt megbüntették, így a Venturi pilótája, Edoardo Mortara örökölte meg a győzelmet a Hongkong ePrix-n.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mr. Wolff...your wife just beated you to win a race this year. Big credit to the first woman Team Principal ever to win an International FIA race!!! @susie_wolff @fiaformulae @mercedesamgf1 #hongkongeprix

Alejandro Agag (@alejandroformulae) által megosztott bejegyzés,

Michelisz Norbert elmondta, hogyan készült a logója

Az 5-ös szám az elmúlt évek során hozzánőtt hazánk egyik legsikeresebb autóversenyzőjéhez, néhány éve azonban egy logóval is összekapcsolta azt, melyet Hyundai-pilóta közösségi média-felületein, és más nyilvános megjelenéseinél használ.

Norbi a WTCR hivatalos oldalának árulta el, hogy hogyan is alakult ki a jelenlegi dizájn: „Néhány évvel ezelőtt azt éreztem, hogy saját logóra van szükségem” – mondta Michelisz. „Az egyedüli kérésem az volt a tervező felé, hogy legyenek benne a kedvenc színeim, a fekete és a fehér, valamint az 5-ös szám. Így rakta össze a logóban a kereszt- és vezetéknevem első és két betűjét, valamint az 5-ös számot. Olyan formátumot akartunk, ahol a szám passzol a betűkhöz, ezért döntöttük e mellett. Aztán rájöttünk, hogy a piros remekül mutat a feketével és a fehérrel együtt.”

Dráma dráma hátán - itt a Hong Kong ePrix összefoglalója!

A futamról készült szöveges beszámolónk ide kattintva érhető el.

Nézd meg, ahogy Lorenzo sejk és Al-Attijah kétkerekezik a sivatagban

Jorge Lorenzo, a Repsol Honda motorosa a MotoGP-szezonnyitó Katari Nagydíj felvezetéseként ült be az ország talán leghíresebb sportolója, a háromszoros Dakar-győztes Nasszer Al-Attijah mellé, a ralipilóta saját tervezésű buggyjába.

A homokdűne tetejére teveháton, sejkként megérkező Lorenzo arra kevésbé számított, hogy egy autóban is két keréken fog száguldani, ahogyan tette azt egész életében.

Tavaly drámai futammal kezdődött az IndyCar-szezon

Az utolsó körökig úgy tűnt, hogy az újonc Robert Wickens történelmet ír, és pole-ból indulva megnyeri első futamát a sorozatban, ám a túlzottan optimista Alexander Rossi kirakta a kanadait a pályáról, és Sebastien Bourdais ölébe hullott a győzelem. Vasárnap este startol az új szezon, idézzük fel a tavalyi St. Petersburg-i futam eseményeit az alábbi összefoglaló segítségével!

Bird büntetése után Mortara a Hong Kong ePrix győztese

Sam Bird a futam utolsó körében koccant neki a vezető André Lotterer autójának - a német pár kanyarral később defektett kapott és kiállni kényszerült. Néhány órás várakozás után a versenybíróság meghozta döntését: a brit öt másodperces időbüntetést kapott az incidensért, így egészen a hatodik helyig csúszott vissza. A Hong Kong ePrix győztese így Edoardo Mortara lett, aki saját maga és csapata első sikerét szerezte a sorozatban. A második helyen Lucas di Grassi, a harmadikon pedig Robin Frijns zárt.

A futam összefoglalója ide kattintva tekinthető meg.

Szerinted jogos a büntetés? 

Bukások, dráma, érzelmek - a Formula-E legizgalmasabb pillanatai

A széria Hongkongban rendezte története 50. futamát, mely drámai végjátékának köszönhetően remekül illett abba a sorba, melyet az elmúlt 49 alapján állítottak össze - íme top 10 pillanat az elmúlt öt évből!

Ma 13 órától AFM Ralihíradó a FIX TV műsorán!

Kapcsoljatok a FIX TV-re 13 órakor, a márciusi Autósport és Formula Magazin Ralihíradóért!

Wickens annyira népszerű, hogy belefájdult a háta

A tavaly augusztusi, horrorisztikus poconói balesetéből lábadozó Robert Wickens az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg részletet megosztott rehabilitációjáról, és mindenki nagy örömére nemrég bejelentette, hogy ott lesz a szezonnyitó IndyCar-futam helyszínén, St. Petersburgben.

A kanadait természetesen körberajongták a paddockban, hiszen több mint fél éve nem látta őt a mezőny, ám a 2018-as év újonca Twitteren hívta fel követői figyelmét egy nagyon fontos dologra. A háta még mindig érzékeny a műtéti hegek miatt, ezért annyit kért, hogy ne lapogassák azt, csak egyszerűen köszönjenek rá, vagy intsenek neki.

Persze a viccelődés is belefért: "Örülhetsz, hogy nem találtam meg a kulcsaidat" - üzente Wickens Alexander Rossinak, miután közelről megszemlézte az amerikai robogóját.

Nyitókép: IndyCar Media

Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni

Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.