DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 23. kedd

Kisfia első születésnapját ünnepli a 90 esztendős Bernie Ecclestone

Ma lett egyéves Ace Ecclestone, a Formula-1 egykori vezérének kisgyermeke: a tavalyi évben nagy figyelmet kapott a hír, hogy az akkor 89 esztendős Bernie Ecclestone és felesége, a 46 évvel fiatalabb Fabiana gyermeket várnak. A kis Ace Ecclestone negyedik gyermeke – a legidősebb a 66 éves Deborah, akin keresztül Bernie-nek dédunokái is vannak –, de az elsőszülött fiú. A veterán svájci újságíró, Roger Benoit egy képet is közzétett a nem mindennapi családról.

Grosjean már harmadik IndyCar-versenyén a pole-ban!

A hétvégén Indianapolisban - még nem a teljes oválon, hanem az épített pályán - vendégeskedik az IndyCar mezőnye, s mivel szombaton rendezik a futamot, az időmérőre már pénteken sor került. Amely nem akármilyen eredményt hozott, ugyanis a sorozatban mindössze harmadik hétvégéjét teljesítő (a texasi oválon rendezett duplát kihagyta) Romain Grosjean szerezte meg a pole-pozíciót! Mivel ez a Formula-1-ben egyszer sem jött össze a franciának, gyakorlatilag kereken tíz év után, a bajnoki címmel záruló 2011-es GP2-es idényének isztambuli nyitánya óta először vághat majd neki az élről egy versenynek a néhány hónapja a Bahreini Nagydíjon félelmetes balesetet szenvedő pilóta.

Grosjean mögött egyébként Josef Newgarden lett a második, Jack Harvey pedig a harmadik. A top 6-ba még egy újonc befért Scott McLaughlin révén, míg a bajnokságot vezető Scott Dixon csak a 16. helyről vághat majd neki az indianapolisi futamnak, amely magyar idő szerint szombaton 20:30-kor startol.

MotoGP, Moto2, Moto3 és IndyCar a szombati menüben

A szombati program is teljese egészében nézhető az Aréna 4-en!

Szombat (május 15.)

09:00-09:40 Moto3, 3. szabadedzés

09:55-10:40 MotoGP, 3. szabadedzés

10:55-11:35 Moto2, 3. szabadedzés

12:35-13:15 Moto3, Időmérő

13:30-14:00 MotoGP, 4. szabadedzés

14:10-14:50 MotoGP, Időmérő

15:10-15:50 Moto2, Időmérő

20:30-22:45 IndyCar, futam

11221013_222

fotó: dppi

Péntek esti időmérőt eredményez a silverstone-i sprintkvalifikáció

Néhány hete vált hivatalossá, hogy 2021-ben három F1-es nagydíjon kipróbálják a szombati sprintkvalifikációkat: a nagyjából 100 kilométeres távot felölelő, így 25-30 percig tartó futamokra szombaton kerül sor, s ennek végeredménye alapján alakul ki a vasárnapi verseny rajtrácsa, s bár pódiumceremónia nem lesz, az első három helyezett így is begyűjt sorban három, kettő, illetve egy vb-pontot.

Azt eddig is tudtuk, hogy Silverstone-ban fog debütálni az újítás (a másik két esélyesként Monzát és Interlagost emlegetik), most pedig közzé is tették, hogyan fog pontosan kinézni a Brit Nagydíj időbeosztása. Pénteken az egyetlen szabadedzés kora délutánra csúszik, a szombatról péntekre átkerülő időmérőt viszont kora este rendezik, feltehetően azért, hogy a dolgozó emberek is hazaérhessenek rá. Szombaton következik egy újabb szabadedzés délben, míg a sprintkvalifikáció helyi idő szerint 16:30-kor (hozzánk képest egy óra az időeltolódás) fog startolni. A vasárnapi nagydíj változatlanul 15:00-kor rajtol.

A Brit Nagydíj (július 9-11.) időterve magyar idő szerint (zárójelben a helyi idő):

Péntek  
1. szabadedzés: 15:30-16:30 (14:30-15:30)
Időmérő edzés: 19:00-20:00 (18:00-19:00)
   
Szombat  
2. szabadedzés: 13:00-14:00 (12:00-13:00)
Sprintkvalifikáció: 17:30-18:00 (16:30-17:00)
   
Vasárnap  
Futam: 16:00 (15:00)

f1-silverstone-start-dppi-1

fotó: DPPI

Az IndyCar sem akart kimaradni a sokadik naptárváltoztatós hullámból

A hét elején a WTCR, néhány napja a WRX, ma pedig az F1 és a MotoGP is módosítást jelentett be a 2021-es szezonjuk menetrendjét illetően – természetesen egytől egyig a koronavírus-járvány és az azzal járó különböző, főként utazási korlátozások miatt. Nos, az IndyCar sem akart kimaradni a „jóból”: az amerikai sorozat a július közepére tervezett torontói állomást volt kénytelen lefújni, miután a kanadai városban szeptemberig meghosszabbították a tömegrendezvények tilalmát – így a futam, akárcsak az F1-es Kanadai Nagydíj, zsinórban második évben marad el a pandémia miatt.

Az IndyCar a közleménye szerint több opciót is mérlegel, hogyan pótolják a kieső torontói futamot: a The-Race.com szaklap szerint a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az egyik már meglévő helyszínén egy helyett két versenyt fognak rendezni.

indycar-toronto-1

Fotó: Chris Owens/IndyCar Media

Amikor Raikkönen úgy volt a monacói futammal, hogy hagyjuk azt a fenébe

Az F1 előszedett egy videót Kimi Raikkönen híres jachtozásáról:

LMP2-es Porschét próbált ki a 84 éves Roger Penske

Az IndyCar nagyfőnöke, aki 1964-ben versenyzett utoljára, a nyolcvanon túl újra versenyautóba ült: a 2008-as LMP2-es Porsche RS Spydert hajtotta meg, azt a versenygépet, amely a maga idejében a Team Penske kezei között nagy sikereket ért el.

Penske ezzel a gyakorlással a Goodwoodi Sebességfesztiválra készült, amelyen több autót pályára visz majd, köztük az RS Spydert. Nem véletlen az sem, hogy épp egy Porschét próbált ki: a német gyártó az LMDh kategóriában éleszti újjá kapcsolatát a Penske csapattal. 

MotoGP: Idén sem lesz futam a Kymi Ringen, Spielberg ismét duplázik

Amikor már azt hittük, hogy legalább az európai szezon biztonságban van a MotoGP-ben, a FIM és a Dorna pénteken bejelentette, hogy a koronavírus-járvány és az azzal kapcsolatos utazási korlátozások miatt törlik a július 11-re tervezett Finn Nagydíjat. Az ország hosszú idő után tért volna vissza a gyorsaságimotoros-vb versenynaptárába, ráadásul egy vadonatúj, még homologizáció előtt álló pályán, a Kymi Ringen. Viszont szerződést hosszabbítottak a helyszínnel, így 2022-től 2026-ig a menetrend része lesz.

A szezon állomásainak száma azonban nem csökken, ugyanis – ahogy az az F1 délutáni bejelentésében is várható – a Red Bull Ring 2020-hoz hasonlóan duplázni fog: az augusztus 15-i Osztrák Nagydíj előtt egy héttel, augusztus 8-án Spielberg a Stájer Nagydíjnak fog otthont adni. A tervek szerint a két osztrák fordulón limitált számban ugyan, de nézők is lehetnek majd.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

motogp-spielberg-dppi-1

Rapszám született a hétvégi Ózd-Eger Raliról

Felvezetésnek nem rossz - kezdődik a hazai ralibajnokság élvonalának második versenye!

Négyszer is győzött a Red Bull Monacóban, de Vettellel csak egyszer

Monte-Carlói sikereit elevenítette fel Instagramon a Red Bull. Négy alkalommal ünnepelt győzelmet az istálló pilótája: 2010-ben és 2012-ben Mark Webber, 2011-ben Sebastian Vettel, 2018-ban pedig Daniel Ricciardo. Vajon idén Max Verstappen is felkerül erre a listára?

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Red Bull Racing Honda (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

9:00-kor kezdődik a pénteki program, MotoGP és Indycar a tv-ben

Mutatjuk a pénteki programot, amelynek minden szegmensét élőben közvetíti az Aréna4!

Péntek (május 14.)

09:00-09:40 Moto3, 1. szabadedzés

09:55-10:40 MotoGP, 1. szabadedzés

10:55-11:35 Moto2, 1. szabadedzés

13:15-13:55 Moto3, 2. szabadedzés

14:10-14:55 MotoGP, 2. szabadedzés

15:10-15:50 Moto2, 2. szabadedzés

22:30-23:45 IndyCar, időmérő (Aréna4)

mot

fotó: dppi

Magyar dobogó Svédországban: A világbajnokot is megszorongatta Szabó Krisztián

A zsúfolt hétvége miatt a RallyX Nordic bajnokság egy komplett fordulóját lezavarták a csütörtöki napon. A kétszeres ralikrossz Európa-bajnok Szabó Krisztián harmadik lett a döntőben, de akár egy ennél jobb eredmény is a pakliban volt számára.

A három kvalifikációs futamon ugyanis a Svédországba vendégszereplőként érkező Szabó volt a mindhárom menetet megnyerő Johan Kristoffersson legközelebbi üldözője, a GRX magyar versenyzője két második és egy negyedik helyezéssel második lett a köztes eredménylistán, csapattársát, a vb-menő Niclas Grönholmot is megelőzve.

A pole-pozícióból megkezdett második elődöntő azonban nem alakult tökéletesen Szabó számára, hiába vezette a futam többségét a Hyundaijal, késői jokerével helyezést veszített Sondre Evjennel szemben, Enzo Ide-del pedig összekoccantak. Az első helyett így a második helyen jutott tovább a döntőbe, ami a harmadik rajtkockát jelentette számára. Közben az első elődöntőben is zajlottak az események, a háromszoros világbajnok Kristoffersson defektet kapott, így nem jutott tovább, Anton Marklund nyert Grönholm előtt.

A döntő első sorából Evjen és Marklund kezdett, első körben teljesített jokerével azonban Grönholm aratta le a babérokat. A pályán a második helyezett Evjen vezette célba Marklund, Szabó és a Dániában döntőt nyerő Fraser McConnell vonatát, de a norvégot három másodperccel megbüntették, visszaesett az ötödik helyre, és mindenki nyert így pozíciót. A negyedikként befutó Szabó Krisztiánt így harmadikként értékelték, dobogóra állhatott bemutatkozásán a kategóriában!

Kő-papír-ollóban is összecsapott Hamilton és Bottas – sejthető, hogy ki nyert

Igazán nem akarunk mi gonoszkodni Valtteri Bottasszal, megteszik helyettünk a Twitter-videó alatti kommentelők:

Kilenc éve ezen a napon: Maldonado futamot nyer Barcelonában

A 2010-es évek alighanem legmeglepőbb futamgyőztese volt Pastor Maldonado, aki 2012-ben éppen ezen a napon, május 13-án nyerte meg a Spanyol Nagydíjat. A venezuelai Lewis Hamilton időmérőről való kizárása révén indulhatott a pole-ból, s bár a start után elveszítette a vezetést Fernando Alonsóval szemben, a bokszkiállások során visszaszerezte azt, s végül a Williams máig utolsó diadalát jegyezte – amely után tűz ütött ki a patinás istálló garázsában. Az alábbiakban rövid visszatekintő az emlékezetes barcelonai futamra (a YouTube-ra átkattintva indul a videó!):

Élete legrosszabb napja: összetörte BMW-jét Bereznay Dániel, a kár többmillió forint

Egy hungaroringi pályanapon esett be a fékpedál, amelynek baleset lett a vége - Bereznay Dániel maga számolt be az esetről.

Tényleg mozog a Red Bull hátsó szárnya? - videó

Az utóbbi napok fő ügyét egy videón is "ellenőrizhetjük" - tényleg mozog a Red Bull hátsó szárnya? A Mercedesszel is összehasonlíthatjuk:

Teniszezéssel hajt első WTCR-es futamgyőzelmére Tassi Attila

Tassi Attila idén is a Münnich Motorsport egyik Hondáját fogja vezetni a Túraautó-világkupában. Tavaly két dobogós helyezést szerezve az összetettben a legjobb magyarként végzett, idén pedig tenne még egy lépést előre – a céljairól a WTCR hivatalos honlapja által készített interjúban beszélt a fiatal versenyző:

„Még mindig a tanuló fázisban vagyok, de nyilván ez már a harmadik teljes szezonom lesz a WTCR-ben. Az első év teljes mértékben tanuló idény volt, tavaly már szereztem két dobogót egy igen rövid évad során. Idén egyértelműen a futamgyőzelem a célom, hiszen az a következő lépcsőfok. Ezen kívül konstansnak kell lennem minden hétvégén, és még mindig sokat tanulok. Idén a célom, hogy versenyt nyerjek.”

Tassi azt is elárulta, hogy egy új elemet is beépített az edzésprogramjába a télen: „December óta a hét minden napján két órát teniszezem, aztán lemegyek az edzőterembe, hogy formában tartsam magam és izmokat építsek” – magyarázta, a tenisz előnyei kapcsán hozzátéve: „Ki tudod kapcsolni az agyad és csak játszani: ez nagyon jó, és kedves embereket lehet megismerni közben.”

tassi-1

Újra kieséses lesz az Indy 500 időmérője - 35 autó a nevezési listán

Az IndyCar közzétette a május 30-án zajló 105. Indianapolis 500 nevezési listáját: a mezőny állandó tagjain túl annyian érkeznek még a versenyre, hogy az összlétszám túllépi a maximálisan engedélyezett 33 indulót. Mivel 35-en kísérlik meg a kvalifikációt jövő hétvégén, így ez azt jelenti, hogy a két leglassabb versenyző lemarad a legendás futamról. A nevezők között ismét van női pilóta Simona de Silvestro személyében, visszatér Juan Pablo Montoya is, nem lesz azonban ott Romain Grosjean, aki mellőzi az oválpályás versenyeket - helyét tavalyi F1-es helyettese, Pietro Fittipaldi veszi át.

A mezőny megoszlása az IndyCar oldala által választott szempontok szerint: 

Korábbi Indy 500-győztesek (9): Helio Castroneves, Scott Dixon, Ryan Hunter-Reay, Tony Kanaan, Juan Pablo Montoya, Simon Pagenaud, Will Power, Alexander Rossi, Takuma Sato

Újoncok (3): RC Enerson, Pietro Fittipaldi, Scott McLaughlin

Amerikai versenyzők (13): Marco Andretti, Ed Carpenter, Conor Daly, RC Enerson, Santino Ferrucci, Colton Herta, Ryan Hunter-Reay, Sage Karam, Charlie Kimball, JR Hildebrand, Josef Newgarden, Graham Rahal, Alexander Rossi

Külföldi versenyzők (22): Sebastien Bourdais, Helio Castroneves, Max Chilton, Simona De Silvestro, Scott Dixon, Marcus Ericsson, Pietro Fittipaldi, Jack Harvey, James Hinchcliffe, Ed Jones, Tony Kanaan, Dalton Kellett, Scott McLaughlin, Juan Pablo Montoya, Pato O’Ward, Simon Pagenaud, Alex Palou, Will Power, Felix Rosenqvist, Takuma Sato, Rinus VeeKay, Stefan Wilson

Motorok (35): Chevrolet 18, Honda 17

E1NnZKGXEAEt5PX

 

„Carlos, gyere a bokszba” - mondja mérnöke Ricciardónak

Amikor egy versenyző csapatot vált, mindkét oldalnak időbe telik, amíg levetkőzi a megszokásokat. A versenyzőt például eleinte érdemes emlékeztetni, hogy bokszkiálláskor ne korábbi csapata garázsa elé parkoljon be, ugyanakkor a nagy hajtásba a mérnök is hajlamos az előző években berögzült néven szólítani új munkatársát. Ezt hallhattuk a rádióban a Spanyol Nagydíj hétvégéjén Tom Stallardtól, aki Carlos Sainz után most Daniel Ricciardóval dolgozik.

Nem csak Hamilton és Verstappen van idén csúcsformában

A Formula Podcast Spanyol Nagydíjat követő adásában a stáb arról is beszélt, hogy ugyan minden a Hamilton-Verstappen párosról szól, de nem csak ők vannak csúcsformában 2021-ben, hanem bizony egy monacói Ferrari-pilóta is. A vonatkozó részt 28:33-tól hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Verstappen vb-pontjai nem tükrözik az élen töltött köreinek számát

Érdekes statisztikával állt elő a Racefans négy versennyel az F1-es szezonkezdetet követően. A szaklap azt számolta ki, az eddig teljesített futamokon melyik pilóta hány kört töltött az élen, és ezek százalékosan hogyan viszonyulnak egymáshoz. Ebben a mutatóban Max Verstappen messze a többiek fölött áll 57%-kal, miközben a világbajnokságot vezető Lewis Hamilton alulról súrolja a 30%-ot. A toplistára a két pilóta csapattársa, Valtteri Bottas és Sergio Perez fért még fel. A pontversenyben épp fordított a két legjobb versenyző sorrendje, ugyanis Hamilton 14 ponttal vezet a 80 egységgel rendelkező Verstappen előtt.

ver-ham-20211