DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 23. kedd

Eladó az 1971-es Le Mans című film Porsche 917-ese

Egy közelgő aukción akár az ötmilliárd forintos árat is elérheti az a Porsche 917-es, ami egyrészt megjárta a Le Mans-i 24 órást, másrészt az arról készült 1971-es film egyik főszerepét kapta. A legendás Gulf-festéssel ellátott járgány volt az első típus, amivel a Porsche Le Mans-ban nyerni tudott, és ennek egyik példányát készülnek elárverezni idén augusztusban Monterey-ben.

Az aukción annak ellenére nagy sikert várnak ettől a konkrét autótól, hogy az nem vette ki részét a Porsche sikerkorszakából. Az 1970-es Le Mans-i 24 óráson célba sem ért, mivel az 50. körben a vizes pályán összetört. Ettől függetlenül többször felbukkan a verseny idején forgatott filmben. Később több jelenetben maga Steve McQueen is vezette az autót.

Mostani tulajdonosa körülbelül tíz éve jutott hozzá, és neki köszönhetően teljesen felújították, így most százszázalékban versenyképes.

Fotó: RM Sotheby’s/Phil Norton

Ezredekkel, de meglett: ezzel a körrel vitte el a pole-t Verstappen

Alig tudta lebirkózni Lando Norrist, de végül ez a kör elég lett a pole-pozícióhoz Max Verstappennek az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén (a videó ezen a linken, vagy a képre kattintva indul):

verstappen-video-pole

Versenyez az F1, az F3 és az IndyCar is – itt a vasárnapi menü

Spielbergre (F1, F3), Mid-Ohióra (IndyCar) és Doningtonra (Superbike-vb) is érdemes lesz figyelnünk ma:

11:05-11:45 Formula-3, harmadik futam (11:00-től M4 Sport)
12:00-12:20 Superbike, Super Pole futam (Aréna4)
15:00-15:40 Superbike, második futam (Aréna4)
15:00 Formula-1, futam (M4 Sport)
18:05 IndyCar, futam (Aréna4)

spielberg-dppi-2021

 

Nemcsak büntetést, tortát is kapott a születésnapos Vettel

Nem feledkezett meg Sebastian Vettel 34. születésnapjáról az Aston Martin: az időmérő után büntetett németet – a minap ünneplő Daniel Ricciardóhoz hasonlóan – egy tortával lepte meg csapata.

Verstappen pole-ja, Norris és Russell bravúrja, Vettel feltartása - így zajlott a spielbergi időmérő

A Formula-1 által készített összefoglaló ezen a linken, vagy a képre kattintva megtekinthető!

 pf0

Első győzelmét aratta az F3-ban David Schumacher

Izgalmas napot zárt a Formula-3 mezőnye szombaton. A fordulatos első futamon a Dennis Hauger győzött, mögötte viszont többen bosszankodhattak, összesen 11 pilótát büntettek a délelőtti verseny után. Az érintettek nagy része pályaelhagyás miatt kapott időbüntetést, többek között a második helyezett Caldwell és a harmadik helyen végző Sargeant is, utóbbi viszont leszorult így a dobogóról. Rosszabbul járt viszont Iwasa, akit kizárták, miután figyelmen kívül hagyta a fekete-narancssárga zászlót.

A délutáni versenyen David Schumacher indulhatott az élről, aki korábban még pontot sem szerzett, ennek ellenére kiválóan tartotta a pozícióját, pedig kétszer is eltűnt az előnye. Nem sokkal a rajt után Sargeant járt ismét szerencsétlenül, miután Van der Helm autójával ütközött össze, a rajt után, Crawford autója pedig a 10-es kanyar bukóterében állt meg a 11.körben. Előbb egy biztonsági autós, majd egy VSC fázis következett az esetek miatt.

A mezőnyben ezúttal is hatalmas volt az adok-kapok, Schumachert viszont ez nem zavarta, így élete első futamgyőzelmét aratta az F3-ban. A német pilótát egyedül Victor Martins kaphatta volna el, ám két körrel a leintés előtt megállt az autója. A dobogóra Frederik Vesti és Hauger fértek még fel, a Campos magyar pilótája, Tóth László pedig a 21. helyen zárt.

W Series: Győzött a címvédő, 18 éves orosz újonc a dobogón

Nemcsak a Formula-1, hanem a második idényét teljesítő W Series is duplázott a Red Bull Ringen: az Osztrák Nagydíj szombatján idei második versenyüket futották a hölgypilóták. A pole-ból a 2019-es kiírás bajnoka, Jamie Chadwick indulhatott, s egy pillanatig nem is forgott veszélyben a győzelme a britnek.

A dobogó második fokára az az Irina Sidorkova állhatott fel, aki Beitske Visser rajtnál lefulladó autóját remek helyezkedéssel kikerülve jött fel ebbe a pozícióba: a 18. életévét néhány napja betöltő orosz mindössze második futamát teljesítette a W Seriesben. A pódiumot a finn Emma Kimilainen tette teljessé, aki próbált nyomást gyakorolni Sidorkovára, de támadó pozícióba nem tudott kerülni. A szezon két hét múlva Silverstone-ban folytatódik, aztán pedig a Hungaroringre utazik a mezőny.

chadwick-wseries-spielberg

ERC: Gryazin nyert, Herczig pontszerző

Péntek-szombaton rendezték az idei Rali Európa-bajnokság második futamát, a Liepaja Ralit. A speciálisan gyors murvás pályákon a magyar Herczig Norbert és Ferencz Ramón nagyon hamar jelentős hátrányt szedett össze, az elrontott kvalifikáció után ugyanis pocsék rajtpozíciót kapott a páros, így a pénteket még a 20. helyen zárták. Szombaton már jobb helyről rajtolhattak, mentek ötödik-hatodik időket is, így végül a 14. helyig jöttek fel, amellyel két pontot szereztek, igaz, a Lengyel Ralin elért ötödik helyük után ezzel is hátrébb csúsztak a bajnokságban.

A futamot az a Nikolay Gryazin nyerte, aki az év elején a magyar Boldogkő Ralit is behúzta, illetve a világbajnokságon is sorra nyeri a szakaszokat - a második helyet a világbajnoki dobogós Craig Breen, a harmadikat pedig a kétszeres Európa-bajnok Alexey Lukjanuk szerezte meg.

Az ERC2 értékelésében a második helyre jött be ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán.

Az eredmények itt követhetőek!

herczig skoda liepaja srth

fotó: Skoda Rally Team Hungaria

Még jövőre is a Honda létesítményéből érkeznek majd a Red Bull motorjai

Miután a Honda tavaly bejelentette, hogy a 2021-es idény végén kiszáll a Formula-1-ből, a Red Bull úgy döntött, a japánok projektjének továbbvitelével saját maguk fognak gondoskodni az erőforrásukról. Ennek érdekében a Red Bull Milton Keynes-i gyárát úgy kezdték el kibővíteni, hogy ott alakíthassák ki a külön motorrészleget is. Most azonban kiderült, hogy a 2022-es év még átmeneti lesz ilyen szempontból: Christian Horner Red Bull-csapatfőnök és Toyoharu Tanabe, a Honda F1-es technikai igazgatója egyaránt megerősítette az Osztrák Nagydíj helyszínén, hogy jövőre még a Honda sakurai létesítménye látja majd el motorral az energiaitalosok mindkét alakulatát.

Horner hozzátette: a Red Bull 2023-ra viszont már teljesen a saját lábára szeretne állni, valamint azt is megemlítette, hogy jobban örülne neki, ha a 2025-re tervezett új hajtásláncokat – amelyről éppen ma fognak nagy tanácskozást tartani az illetékesek – egy évvel később vezetnék be.

honda-rb-spielberg-dppi-1

Nem lesz rózsaszín az Aston Martin, de a zöld változhat

A közönség tetszését elnyerte az Aston Martin színe, amikor a Formula-1-be gyári csapatként visszatérő márka télen bemutatta autóját, az AMR21-et – az első versenyhétvégék során azonban bebizonyosodott, hogy tévéképernyőn keresztül a sötétzöld árnyalat már nem tűnik ki annyira, össze lehet téveszteni a Mercedes feketéjével vagy szemből az AlphaTauri sötétkékjével.

Az elődcsapat, a Racing Point főtámogatója, az istállót továbbra is szponzoráló BWT üzleti okokból rózsaszín Aston Martint preferálna. Ettől Otmar Szafnauer csapatfőnök elzárkózik, de azt nem zárja ki, hogy a zöld árnyalata változzon a jövőben.

„A nevünk Aston Martin, az Aston Martin pedig tradicionálisan zöld, ezért ez a szín szerintem maradni fog. A Ferrari vörös, az Aston Martin zöld” – mondta a csapatfőnökök sajtótájékoztatóján a Red Bull Ringen Szafnauer. „Ez a szín lenyűgöző napfényben és élőben, de azt hiszem, kicsit feltűnőbbé kellene tenni a tévéképernyőn keresztül, anélkül, hogy a zöld alapvetően változna. Gondolkozunk ezen, hogy jobban megkülönböztethetőek legyünk más sötét színű autóktól.”

Figyelmeztetést kaptak a versenyzők a feltartások miatt

Az Osztrák Nagydíj pénteki szabadedzései során több esetben is óriási forgalom alakult ki a pálya utolsó szektorában. Ennek oka, hogy a versenyzők sokszor szándékosan lassítottak le az utolsó kanyar előtt, hogy egy tiszta kört kezdhessenek meg, ám a versenyigazgató Michael Masi figyelmeztette a pilótákat, hogy ezzel a sportszabályzat 27.4. cikkelyét sérthetik meg. A szombat reggeli útmutatás szerint aki előnyszerzés céljából lassít a 9-es és a 10-es kanyarok között, az szabályt szeg ezzel. Masi elmondása szerint az FIA már mérlegeli, hogy a pályahatárok betartása érdekében milyen módosításokat tudnának végrehajtani az utolsó két kanyaron a jövőben.

 

F3: Elképesztő adok-kapok és ütközés az élen, győzött az éllovas

Parádés versenyt hozott a Formula-3-asok első spielbergi futama. A fordított rajtrács értelmében Logan Sargeant indulhatott a pole-ból, de azonnal lerajtolta őt Matteo Nannini. Az amerikai persze nem hagyta magát, többször is oda-vissza előzgették egymást a korábbi F1-es pilóta, Alessandro Nannini unokaöccsével. Ebbe a csatába aztán Clement Novalak is beszállt, így már hárman váltogatták egymás között a pozíciókat: gyakorlatilag körről körre változott az éllovas trió között a sorrend.

Sargeant aztán elkezdett hátracsúszni, a szerepét pedig Dennis Hauger vette át, aki a 12. helyről indulva (!) a hajrában már épp Novalakot és Nanninit készült támadni, amikor az említett páros a 4-es kanyarban összeért és lesodródott a pályáról! Novalak ki is esett, Nannini még bejött nyolcadiknak, Hauger viszont megörökölte az első helyet és ezzel a győzelmet – idei második sikerével ráadásul tovább növelte előnyét az összetett tabellán a norvég. Olli Caldwell és Sargeant még a dobogón.

Ami pedig a mezőny koronavírus-fertőzésből visszatért magyar versenyzőjét illeti: Tóth László a 22. helyen látta meg a kockás zászlót az első futamon. Folytatás délután a második versennyel a Red Bull Ringről.

 

Egy rossz szó nem érte az új Pirellit, a következő versenyen már élesben bevethetik

Prototípus abroncsokat láthattunk az F1-es autókon az Osztrák Nagydíj pénteki szabadedzésein: minden versenyző két szettet kapott a szokásos színjelöléssel nem rendelkező, fejlesztés alatt álló C4 (azaz az ötös skálán második legpuhább) hátsó abroncsból, hogy a gyártó Pirelli információt gyűjtsön. Az új, strapabíróbb abroncsot – az oldalfutófelületet erősítették meg – a bakui defektek után fejlesztették ki.

A gumicég sportigazgatója, Mario Isola elmondta: a versenyzőktől pozitív visszajelzéseket kaptak, egyesek az első körökben jobb kanyarból való kigyorsításról számoltak be. Semmiféle negatív vélemény nem érkezett, egyes csapatok a szombati utolsó szabadedzésen is ki szeretnék próbálni a prototípust. Isola szerint a kedvező fogadtatás miatt Silverstone-ban, ahol a P4 az egyik kijelölt abroncs, már élesben is használhatják.

Gyulay Zsolt, Salgó Rali, motokrossz – jön a legújabb tv-műsorunk!

Ha esetleg nem lenne elég szombatra a Formula-1-es Osztrák Nagydíj programja, akkor 12:30-kor kapcsolj a Spíler1 TV-re, hiszen akkor kerül adásba az Autósport és Formula Magazin legfrissebb műsora, amelyben a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója lesz a vendégünk, de szó esik a Salgó Raliról és a WRC-ről is, valamint egy csipetnyi Red Bullról is.

autosport-es-formula-musor-spiler-logo

F1, IndyCar, F3, Superbike, W Series - íme a szombati program

Egészen éjfélig motorsportot nézhetünk szombaton, mutatjuk a menetrendet.

Szombat

10:00-10:30 Superbike, harmadik szabadedzés (Aréna4)

10:35-11:20 Formula-3, első futam (11:00-tól M4 Sport)

12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)

12:10-12:25 Superbike, Super Pole (Aréna4)

15:00-15:40 Superbike, első futam (Aréna4)

15:00-16:00 Formula-1, időmérő edzés (M4 Sport)

16:30-17:05 W Series, futam (Sport2)

17:30-18:15 Formula-3, második futam (Duna World / M4 Sport+)

18:00-19:15 IndyCar, időmérő edzés (Aréna4)

21:30-00:00 IndyCar, utolsó edzés

00121017_110

fotó: dppi

Red Bull–Mercedes 1-1 és sóderágy-látogatások – a pénteki nap videós összefoglalója

Lezajlottak az Osztrák Nagydíj első napjának szabadedzései – ha lemaradtál, IDE és IDE kattintva pótolhatod a lényeget!

fp-videok-1

Hotelt épített a méheknek Sebastian Vettel

Az Aston Martin pilótája nagyon hasznos dologgal töltötte az idejét az Osztrák Nagydíjat megelőző egy hetes szünetben. A német versenyző a BioBienenApfel nevű projekt nagykövete lett, melynek célja, hogy biztonságos élőhelyet teremtsenek a méhek számára. Nem Vettel az egyetlen ismert sportoló, aki csatlakozott a kezdeményezéshez, ugyanígy tett az osztrákok népszerű teniszezője, Dominic Thiem is.

A WTF1 beszámolója szerint a négyszeres világbajnok ötlete volt, hogy a stájer iskolákkal együtt egy versenyt hirdessenek a legjobb otthon megtervezésére, hiszen így közelebb hozhatják a gyerekeket a környezetvédelem témájához. A győztes mű egy F1-es autót mintázott meg, melyet Vettel a helyi iskolásokkal együtt épített meg, később pedig virágmagokat osztott a sajtó munkatársai számára a Red Bull Ringen, hogy ők is hozzájárulhassanak a méhek védelméhez.

 

Itt a válasz a „Mazespinre”: ajtóval lepte meg Steinert az orosz

A múlt hétvége egyik legviccesebb jelenete volt, amikor Günther Steiner pilótája gúnynevére, a sok megpörgésre utalva egy „Mazespint”, azaz egy búgócsigaszerű tárgyat adott újonc versenyzőjének. Nos, Mazepin nem maradt adós a válasszal: az orosz pilóta a Drive to Survive egyik korábbi évadának egyik jelenetét idézte meg, amelyben a Haas akkori pilótája, Kevin Magnussen egy Steinerrel történt vita után betörte a csapatvezető ajtaját. Humorérzék van a csapatnál, az egyszer biztos!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nikita Mazepin (@nikita_mazepin) által megosztott bejegyzés

Hauger nyerte a Formula-3-asok osztrák időmérőjét

A Prema versenyzője, Dennis Hauger szerezte meg a pole-pozíciót a Formula-3 vasárnapi főfutamára Spielbergben, miután az eredetil leggyorsabb Caio Collet körét utólag elvették pályaelhagyás miatt. A norvég pilóta mögött két ART-pilóta végzett Frederik Vesti, Alexander Szmoljar sorrendben. Az előző versenyhétvégén futamot nyerő Arthur Leclerc a kilencedik, a horrorsérüléséből visszatérő Juan Manuel Correa pedig a 24. helyen lett rangsorolva. A koronavírus-fertőzésből visszatérő Tóth László végül a 28. helyet szerezte meg. A rajtsorrend azonban nagyon könnyen megváltozhat, ugyanis a versenyirányítás számos pilótát – köztük Enzo Fittipaldit is – vizsgál veszélyes kiengedés, indokolatlan lassítás vagy éppen balesetveszélye legyezés miatt. Az első sprintfutam szombaton 10:35-kor rajtol.

hauger-f3-kvali

Perez SMS-ben segítette Tsunodát

Úgy tűnik, Yuki Tsunodának lassan sikerül kimásznia abból a gödörből, amibe még a szezon elején került. A japán újonc nagy lendülettel érkezett az F1-be, élete első futamán egy kilencedik helyezéssel rögtön pontokat szerzett, ám ezt követően visszaesett a teljesítménye. A szezonnyitó utáni négy versenyt pontok nélkül zárta, amiből az következett, hogy az istálló szigorú megfigyelés alá vette a japánt. Franz Tost csapatfőnök kezdte menedzselni a pilóta mindennapjait, így Tsunoda teljesítménye szemmel látható javulásba kezdett. De nem Tost volt az egyetlen, aki támogatta őt: Sergio Pereznek is volt néhány javaslata a pilóta számára, amit az újonc nagyra értékelt.

"Sergio sok tanáccsal szolgált számomra, különösen Franciaország és Monaco után. A nehéz hétvégéimet követően üzenetben tanácsokkal és bátorítással látott el, ami tovább motivált engem" - árulta el Tsunoda az Osztrák Nagydíjat megelőzően.

Az AlphaTauri pilótája 9 ponttal a világbajnoki tabella 14. pozícióját foglalja el.

ExRAMCfWgAEh7VX

Az MNASZ eljárást indított a Magyar Gyorsulási Sportági Szövetséggel szemben, a Fővárosi Törvényszék hozott ítéletet

Az MNASZ közleményt adott ki a Fővárosi Törvényszék döntésével kapcsolatban - a szövetség eljárást indított a Magyar Gyorsulási Sportági Szövetséggel szemben.

"Főtitkári Közlemény

Tájékoztatjuk Tisztelt Tagszervezeteinket, Versenyzőinket, Tisztségviselőinket, hogy a Fővárosi Törvényszék a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által a Magyar Gyorsulási Sportági Szövetséggel szemben kezdeményezett törvényességi felügyeleti eljárásban megállapította, hogy MNASZ alappal indította meg az eljárást a törvényes működés kikényszerítése érdekében. A Fővárosi Törvényszék az itt letölthető végzésében kötelezi a Magyar Gyorsulási Sportági Szövetséget 300.000,- (Háromszázezer) forint pénzbírság megfizetésére, a végzés indokolásban pedig egyebek közt megállapította, hogy az MNASZ előzetes hozzájárulása hiányában autósportági versenyek szervezése törvénysértő.

Budapest, 2021. július 01.

Herczeg Lajos

főtitkár"

pf4_4