Ricciardo élete egyik álma, egy tesztvezetés teljesülhet egy újabb dobogós helyezéssel
https://formula.hu/parc-ferme/28533
Nagy ígéretet tett a McLaren vezérigazgatója Daniel Ricciardónak: Zak Brown azt a Chevrolet NASCAR-autót ajánlotta fel egy tesztvezetésre, amit az ausztrál pilóta gyerekkori példaképe, idősebb Dale Earnhardt az amerikai versenyszéria 1984-es szezonja során vezetett. Brown személyes gyűjteményének egyik darabja a hármas rajtszámú Monte Carlo, amivel Ricciardo akkor hajthat pályára, ha idén szerez egy dobogós helyezést a McLaren számára. A fogadás ötlete már korábban bejárta a sajtót, Brown felajánlása azonban mostanra lett "hivatalos". Ricciardo várhatóan mindent belead az eredmény elérése érdekében, hiszen még a rajtszáma is az amerikai autóversenyzőhöz kötődik.
Az egyezség Ricciardo és Cyril Abiteboul tavalyi fogadásának mintájára született meg a két fél között. A pilóta akkor egy tetoválásban fogadott korábbi csapatfőnökével, hogy szerez egy dobogós helyezést a Renault számára, mielőtt év végén maga mögött hagyja a csapatot.
Dale Earnhardt Sr's 1984 Wrangler Chevrolet Monte Carlo.
— Zak Brown (@ZBrownCEO) March 31, 2021
Get us that podium and the drive is all yours, @DanielRicciardo. @DaleJr @NASCAR pic.twitter.com/wyplavg8G3
W Series: Győzött és élre állt a címvédő
https://formula.hu/parc-ferme/29675
A Formula-3 mellett a női formulaautós széria kísérte el a Formula-1-et a Hungaroringre, szombat délután pedig már meg is rendezték a bajnokság idei negyedik futamát. A pole-ból a 2019-es kiírás győztese, Jamie Chadwick startolhatott, s a címvédő sikerét egy pillanatra sem fenyegette senki és semmi a versenyen, így megszerezte idei második győzelmét. A szintén két sikernél járó Alicia Powell lett a második, Chadwick azonban egy ponttal így is megelőzte brit riválisát a tabellán, így immár ő vezeti az összetettet. A hungaroringi dobogóra egyébként a spanyol Nerea Marti állhatott még fel, aki a bajnokságban is felzárkózott ezzel a harmadik pozícióba.

Ezt tedd, ha sérült a karszalagod
https://formula.hu/parc-ferme/29674
Mint arról már korábban beszámoltunk, az idei Magyar Nagydíj alkalmával a belépéshez a jegyen és a védettségi igazolványon kívül egy karszalag is szükséges. Ezeket a helyszíni jegyvásárlók kivételével két átvételi ponton, a fóti Auchan parkolójában, valamint a budapesti Akvárium Klubban lehet beszerezni. Előfordulhat azonban, hogy a szalag megsérül, elszakad vagy elázik, főleg akkor, ha valaki egész hétvégés belépőt vásárolt. Természetesen erre az esetre is van megoldás, a már említett pontokon a sérült szalag bemutatásával kaphatnak újat a nézők.
.png)
A jövő F1-ese már Magyarországra is megérkezett!
https://formula.hu/parc-ferme/29673
A Brit Nagydíj versenyhétvégéje előtt leplezte le a Formula-1 azt az autót, mellyel megmutatták, milyenek is lesznek a versenygépek a 2022-től kezdődő új korszakban. Silverstone-ban erről a pilóták is elmondták a véleményüket, a Hungaroringen pedig a szurkolók is egészen közelről tekinthetik meg a versenygépet a Super Gold tribünök mögött kialakított rajongói zónában.

Itt nézheted élőben a teljes spái 24 órás versenyt
https://formula.hu/parc-ferme/29670
A hétvégén rendezik az egyik legikonikusabb egynapos viadalt a belgiumi Spa-Francorchamps-ban – a szombaton 16:30-kor rajtoló versenyt a GTWorld YouTube-csatornáján, az alábbi videóban teljes hosszában élőben nyomon lehet majd követni:
Büntetés után új győztes az F3 nyitóversenyén, Tóth László a 27.
https://formula.hu/parc-ferme/29672
A borús, és tegnaphoz képest hűvös szombat délelőtt a Formula-3 mezőnye nyitotta a napi programot, első versenyükkel a háromból. A pole-pozícióból a Red Bull-támogatott Jonny Edgar indult, mögüle pedig Lorenzo Colombo és Ayumu Iwasa. A bajnokságot vezető Dennis Hauger csak a 11. helyről kezdhette a futamot, a sorozat magyar résztvevője, Tóth László pedig a 29. pozícióból várta a lámpák kialvását.
A rajt sima volt, a harminc versenyző megúszta bármilyen komolyabb történés nélkül, az egyetlen incidens az első két helyen haladó Edgarhoz és Colombóhoz kötődik, előbbi ugyanis kicsit arrébb tessékelte ellenfelét, de annyira nem, hogy a sorrend változzon. Az izgalmakat ezután főleg ez a duó szolgáltatta; a Hungaroringnek az a tulajdonsága, hogy nehéz rajta előzni, az F3 versenyén is megmutatkozott. A két élmenő csatája is hamar véget ért azonban, miután Edgar a 8. körben lelassult, és feladni kényszerült a küzdelmet.
Ezt követően folytatódott a vonatozás, Colombo bármiféle zavaró tényező nélkül az élen maradt, még a Frederik Vesti technikai hibája és veszélyes leparkolása miatt beküldött Safety Car sem változtatott a helyzeten. A verseny embere a bajnoki éllovas volt, a kevés előzés többségét Hauger mutatta be, aki végül a hatodik helyen zárt, és fő riválisa, Vesti kiesésével az előnyét is növelte. A futam végére jutott még egy sárga zászló Ido Cohen és Jak Crawford ütközése miatt, aminek következtében előbbi nem láthatta meg a kockás zászlót.
A verseny győztese tehát Lorenzo Colombo lett, először diadalmaskodva idén, Ayuma Iwasával és Olli Caldwell-lel osztozva a dobogón. Tóth László a 27. helyen végzett első F3-as versenyén hazai közönség előtt.
FRISSÍTÉS: Alig három órával a leintés után elvették Colombo győzelmét! Az olasz pilóta a biztonsági autós fázis alatt túl nagy távolságból követte Bernd Mayländert, ami miatt a felügyelők 5 másodperces időbüntetést szabtak ki rá. A győztes így Iwasa lett, Caldwell és Sargeant előtt, Colombo pedig a nyolcadik helyre esett vissza.

Rasszista üzeneteket írt a Red Bull egyik csapattagja, kirúgták
https://formula.hu/parc-ferme/29667
Rasszista nyelvezetet használt a Red Bull Formula-1-es csapatának egyik dolgozója személyes üzenetek során. A RaceFans.net információi szerint az üzeneteket az év korábbi részében küldték, de a héten kezdtek el keringeni az interneten. Az istálló azonnal lépett: megerősítették, hogy az illetőt azonnal kirúgták a csapatból.
„Mindenféle rasszista sértést elítélünk, és zéró toleranciával állunk a rasszista viselkedéshez a vállalaton belül. A kérdéses személy már nem alkalmazottja többé a Red Bull Racingnek. Egyelőre nem kommentáljuk részletesebben az ügyet” – áll a vb-éllovas alakulat közleményében. Információk szerint az illető nem magasrangú alkalmazott volt a csapatnál.
A Red Bull egyébként a múlt hét elején ugyancsak kiállt a rasszizmus ellen, amikor Lewis Hamiltont érték ilyen jellegű támadások a silverstone-i ütközést követően.

Hibák, forgások és éles Red Bull–Mercedes csata – a hungaroringi péntek összefoglalója
https://formula.hu/parc-ferme/29668
Ha esetleg lemaradtál a Formula-1-es Magyar Nagydíj pénteki napjának történéseiről, az első szabadedzés videós összefoglalóját IDE, a második tréningét pedig IDE kattintva pótolhatod (a képre kattintva utóbbit nézheted meg!).
Az F1 időt mér, az F3 és a W Series már versenyez a Hungaroringen – itt a szombati menü
https://formula.hu/parc-ferme/29666
A pénteki edzések után komolyra fordulnak a dolgok a Magyar Nagydíjon, de lesz még TCR Europe is Spában – íme, a menetrend a tv-közvetítésekkel együtt, amelyek továbbra is rendhagyók az olimpia miatt:
| Szombat (július 31.) | ||
| 10:35 | Formula-3, 1. futam | (tv: M4+/Duna World, 16:25, felv.) |
| 11:20 | TCR Europe, 2. futam | |
| 12:00 - 13:00 | Formula-1, 3. szabadedzés | (tv: Duna, élő) |
| 13:55 - 14:25 | Porsche Szuperkupa, Időmérő | |
| 15:00 - 16:00 | Formula-1, Időmérő | (tv: Duna, élő) |
| 16:30 | W Series, Futam | (tv: Sport1, élő) |
| 17:55 | Formula-3, 2. futam | (tv: M4 Sport, élő) |

Verstappen fellélegezhet: rendben van a silverstone-i motorja
https://formula.hu/parc-ferme/29669
Sokáig kérdéses volt, hogy vajon mekkora sérülést szenvedhetett el Max Verstappen erőforrása a Brit Nagydíj első körében történt ütközés során. A Honda a kezdetektől fogva bizakodó volt, de úgy döntöttek, hogy az első hungaroringi szabadedzésen a pályán próbálják ki, mi a helyzet a motorral.
Nos, megkönnyebbülhet a Red Bull pilótája, az erőforrás ugyanis zöld jelzést kapott a használatra a Magyar Nagydíjon és a későbbiekben: „Jó volt látni, hogy Max nem szenvedett semmilyen káros mellékhatástól a silverstone-i balesete után, és ellenőrizni tudtuk, hogy a Brit Nagydíj hétvégéjén használt erőforrása megfelelően működik” – idézi Toyoharu Tanabét, a Honda technikai igazgatóját a Motorsport.com szaklap.

Mit üzenne Alonso a húsz évvel ezelőtti önmagának?
https://formula.hu/parc-ferme/29665
A Magyar Nagydíj előestéjén a Formula.hu is meghívást kapott az Alpine sajtóeseményére, amelyen elsősorban a márka első hazai szalonjának megnyitóján volt a fókusz, a sajtó képviselőinek azonban lehetőségük volt beszélgetni az F1-es csapat két pilótájával, Esteban Oconnal és Fernando Alonsóval. A kétszeres világbajnok spanyol éppen a 40. születésnapját ünnepelte a csütörtökön, így nekiszegeztük a kérdést, hogy mit üzenne a húsz évvel fiatalabb, éppen az F1-ben debütáló önmagának:
„Hogy élvezzem talán kicsit jobban, mint ahogyan azt tettem. Nagyon a teljesítményre és mindig a következő futamra koncentrálunk, miközben szem elől veszítjük a teljes képet a sportról. Egy nagyon szűk közegben élünk a csapattal, a mérnökökkel, a szerelőkkel, így nehéz megízlelni a teljes Formula-1-et mint sportot, és hogy mennyi mindent és főleg örömet tud adni. Ha tanácsot kellene adnom egy most kezdő fiatalnak, azt mondanám, hogy élvezze azon túl is a dolgot, hogy együtt dolgozik a mérnökeivel, hiszen ez egy kiváltság, hogy itt lehetünk.”

Itt lehet átvenni a védettséget igazoló karszalagokat a Magyar Nagydíjra
https://formula.hu/parc-ferme/29664
Mint ahogy arról már korábban tájékoztatták a közönséget a Magyar Nagydíj szervezői, azoknak, akik jegyet váltottak az eseményre, a védettségi igazolvány és a belépőjük mellett egy karszalagot is viselniük kell. Ezt két átvételi ponton lehet beszerezni, az egyik a budapesti Akvárium Klub (1051 Budapest, Erzsébet tér 12.), a másik pedig a fóti Auchan parkolója. Pénteken és szombaton 6-20 óra között, míg vasárnap 6-15 óráig lehet átvenni a karszalagokat, és fontos, hogy kizárólag ezen a két helyen, a Hungaroringen nem!

Lánykérés a Hungaroringen – sztárvendéggel!
https://formula.hu/parc-ferme/29663
A Hungaroring sok magyar és külföldi rajongó szép emlékeinek helyszíne, és szinte nem telik el úgy év, hogy ne történne valami különleges a pályán, a versenyzést leszámítva. Az idei év egyik megható pillanata sem váratott sokáig magára, csütörtök este ugyanis olyan történt a Ring főbejárata előtt, ami már előfordult, de ilyen formában azért mégse. Egy rajongópáros férfi tagja, Dániel a főbejárat előtt tette fel barátnőjének, Veronikának a nagy kérdést; ott, ahol négy évvel azelőtt találkoztak. Ha ez még nem lenne elég szívmelengető, a lánykérésen egy sztárvendég is tiszteletét tette; közös kedvencük, Sebastian Vettel, akit Dániel maga hívott meg a jeles eseményre, még akkor, amikor elcsípték a pilótát a repülőtéren. A német feltűnésére épp annyira számítottak, mint amennyire nem, de Vettel végül egy rövid levél és fotó kíséretében felejthetetlenné varázsolta az egyébként is maradandó perceket.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A jövő héten is F1-es autóktól lesz hangos a Hungaroring
https://formula.hu/parc-ferme/29662
Mogyoródon marad a következő hétre is az Alfa Romao F1-es csapata, ugyanis tesztelnek - derült ki az FIA sajtótájékoztatóján. Fred Vasseur csapatfőnök szerint fiatalok vezetnek majd, de azt egy sejtelmes nevetéssel zárta rövidre, hogy kik. "Hamarosan kiderül!" - mondta a szakvezető. A legnagyobb eséllyel természetesen Ferrari-akadémistákra számíthatunk...

fotó: dppi
Milyen lenne, ha Bottas a Red Bullnál kötne ki?
https://formula.hu/parc-ferme/29661
A Magyar Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján a Formula.hu is meggyőződött arról, hogy George Russell már pontosan tudja, hogy mi lesz vele jövőre, csak egyelőre nem beszélhet róla - ez a valami pedig minden bizonnyal a Mercedeshez szerződést jelenti. A brit pilóta tesztbeszéde elég egyértelműen ezt sugallta, így adódik a kérdés, hogy mi lesz Valtteri Bottasszal. A finn elbukott Lewis Hamiltonnal szemben, de azért a mezőny jelentős részénél így is jobb, tapasztaltabb, értékesebb versenyző, a korábbi F1-s Johnny Herbert pedig felvetette, hogy mi lenne, ha a Red Bull próbálná meg őt leigazolni.
"Szerintem ha Bottas megy, akkor felmerülhet ez az opció. Jobb választás lenne Pereznél, tudjuk, hogy képes futamot nyerni, képes legyőzni Lewist, érdekes választás lenne" - mondta a Sky Sports szakértője. Kollégája, Karun Chandhok szerint sem betonbiztos Perez helye az energiaitalosoknál - ő azt mondta, hogy a csapat most néz körül, mert Albonnál és Gaslynél Perez jobban teljesít, de nem az igazi és leginkább az szól mellette, hogy nincs más.
Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy ha Russellről sütött a magabiztosság, akkor ugyanezt elmondhatjuk Perezről is - kijelentette, hogy Spában már tudni fogja a sorsát és nincs miért aggódnia.

fotó: dppi
A brit hadsereg készítette fel Latifit a Magyar Nagydíjra
https://formula.hu/parc-ferme/29657
Rendhagyó módját választotta a soron következő versenyhétvégére való felkészülésnek a Williams pilótája. Nicholas Latifit edzője, aki tengerészgyalogos volt, a Brit Nagydíj után karon ragadta, és elvitte a brit hadsereg egyik egységéhez, ahol egy tematikus nap keretében belekóstolhatott a katonák életébe. Szerinte tanulságos volt a program, sok hasonlóságot vélt felfedezni a honvédek és az autóversenyzők között, például a koncentrációt és a nyomás alatti jó teljesítményt. Hogy pedig tényleg összeköthesse az élményt a saját munkájával, a nap végén a tankvezetést is kipróbálhatta, amit egyáltalán nem talált vezethetőbbnek, mint saját versenyautóját.
The build-up to this weekend’s #HungarianGP has been different. Very different
— Nicholas Latifi (@NicholasLatifi) July 29, 2021
Find out what I've been up to in my latest blog post > https://t.co/m0uU6hjYsk#HungarianGP #NL6 @WilliamsRacing pic.twitter.com/nNa9JQXEj2
Fiatal gokartost is támogat a MOL Alapítvány
https://formula.hu/parc-ferme/29654
Összesen 25 millió forint értékben támogatja a fiatal magyar sportolókat a MOL Alapítvány, a pályázatra beérkezett jelentkezők közül pedig 67-en részesülnek ebből az összegből. Köztük van a szolnoki gokartos, Gáspár Benett is, aki jelenleg a Kidix Alonso Kart versenyzője a WSK-ban, akit tavaly az MNASZ az év magyar gokartversenyzőjének is megválasztott, miután elhódította kategóriájának bajnoki címét. Fiatal tehetségünk csapattársa egyébként nem más, mint a Formula-1-es világbajnok Emerson Fittipaldi 14 éves fia, Emerson Jr.

Fotó: MOL Alapítvány
Kezdődik a magyar F1-es hétvége, de nem az M4 adja - íme a pénteki program
https://formula.hu/parc-ferme/29655
Ezúttal a Dunán kell keresnünk az eseményeket, mutatjuk, hogy mi a pénteki menetrend.
Péntek (július 30.)
10:05 - 10:50 Formula-3, 1. szabadedzés
11:30 - 12:30 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: Duna, élő)
12:55 - 13:25 W Series, Szabadedzés
13:50 - 14:20 Formula-3, Időmérő
15:00 - 16:00 Formula-1, 2. szabadedzés (tv: Duna, élő)
16:30 - 17:00 W Series, Időmérő
17:25 - 18:10 Porsche Szuperkupa, Szabadedzés
18:30 TCR Europe, 1. futam

fotó: dppi
Itt még többet találsz a Formula tematikus tartalmaiból
https://formula.hu/parc-ferme/29659
A Formula.hu 145 ezer kedvelővel rendelkező Facebook-oldalát már sokan ismerik olvasóink közül, aki viszont a közösségi oldalon járva-kelve sohasem akar lemaradni az aktualitásokról, annak ajánljuk figyelmébe a Formula alá tartozó tematikus csoportjainkat is, ahol családiasabb körben beszélhetjük ki a témákat, és akár a tagok is megoszthatnak újabb tartalmakat.
Formula Aréna - Egy helyen csak a nap legfontosabb Formula-1-es és autósportos hírei, amiket biztosan nem fog elrejteni a titokzatos algoritmus.
Formula Podcast - Egyéves születésnapját ünneplő podcastadásunk Facebook-csoportja még több háttérinformációval és exkluzív tartalommal.
Formula MotoGP - A motorversenyzés igazi szerelmeseinek a weboldal tartalmánál is mélyebb részletességgel.
Formula Retro - Évfordulók, visszaemlékezések a Formula-1 több mint 70 és az autóversenyzés több mint 100 éves történelméből.
Formula Girls - A csinos járművek és a csintalan hölgyek kéz a kézben járnak - ez ideális szemlegeltető terep mindkettőhöz!
Formula Instagram - A legjobb képek a motorsport világából, exkluzív tartalmakkal!

Ezért utasította vissza a Red Bull kérelmét az FIA
https://formula.hu/parc-ferme/29660
Korábban már elsők között beszámoltunk róla, hogy az FIA helyben hagyta a Brit Nagydíjon hozott döntését, mely szerint Lewis Hamilton egy tízmásodperces büntetésben részesült a Max Verstappennel szembeni incidensért. A Red Bull már a helyszínen kifogásolta az eset és a büntetés súlyosságának egyensúlyát, és hétfőn jelezte is az FIA felé, hogy szeretné kérni az eset felülvizsgálatát a GPS adatokra hivatkozva. A beérkezett anyagokat azonban az FIA nem fogadta el, mondván azok nem talált, hanem "kreált" bizonyítékok voltak, ráadásul semmi jelentős újdonsággal nem rendelkeztek a Brit Nagydíjon látottakhoz képest. Nem is meglepő, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség nem fogadta el a Red Bull kérelmét, miután a Hamilton által használt ívet Albon segítségével kreálták újra egy tesztnapon, így a Red Bull felülvizsgálati kérelme nagyjából annyira volt kiforrott, mint a Ferrarié 2019-ben, a Kanadai Nagydíjat követően.
Videó: Hamilton és Verstappen első találkozása az ütközés óta
https://formula.hu/parc-ferme/29658
A Sky Sports kapta lencsevégre, amint elsétál egymással szemben Max Verstappen és Lewis Hamilton a hungaroringi paddockban. Bár túllépett az eseten és éretten előre köszönt is legfőbb riválisának a holland, szavaiból azt lehetett kivenni, hogy nem bocsátott meg Hamiltonnak, aki elmondta, ma sem csinálna másképp semmit. A videón azonban nem úgy tűnt, mintha Verstappen valami nagy revansot tervezne, de persze hétvégén minden kiderül, a Magyar Nagydíjon!
First eye contact between Max Verstappen and Lewis Hamilton in Hungary after the Silverstone crash pic.twitter.com/QTMbtXzVzw
— NeedForSpeedz (@ForSpeedz) July 29, 2021
