DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Felülvizsgálatot kér Interlagos után a Mercedes

A címvédő csapat Max Verstappen onboard felvételének közzététele után bejelentette, hogy felülvizsgálatot kér az F1-es Sao Pauló-i Nagydíj 48. körében történt incidens kapcsán.

Az interlagosi futam 48. körében jártunk, amikor a nagy felzárkózást produkáló Lewis Hamilton először próbálkozott előzéssel Max Verstappen ellen a 4-es kanyar külső ívén, a holland pedig csak úgy tudott elöl maradni, hogy védekezés közben mindketten lesodródtak a bukótérbe. A felügyelők úgy ítélték meg, a leszorításgyanús manőver ellenére sem szükséges vizsgálatot indítaniuk.

Ám mint azt Michael Masi versenyigazgató a verseny után elárulta: a stewardoknak nem állt rendelkezésükre Verstappen előrefelé néző onboard kamerájának képe, így anélkül hozták meg a döntésüket – pedig azt Masi is elismerte, hogy elképzelhető, hogy döntő lett volna a szóban forgó felvétel.

Nos, két nappal a Sao Pauló-i Nagydíj után az F1 a közösségi oldalain közzétette a felvételt, amelyen látszik Verstappen belső kamerájából is az incidens. Ezt követően nem sokkal pedig a Mercedes rövid közleményt adott ki arról, hogy az új bizonyítékok fényében felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Verstappen és Hamilton között történt 4-es kanyaros incidens során!

Ahhoz, hogy újra megnyissák az ügyet, a korábbi esetek alapján tudjuk, hogy szükséges feltétel, hogy a bizonyíték valóban új, jelentős és releváns legyen – előbbi paraméter biztosan adott, hiszen maga Masi mondta el, hogy nem volt a felügyelők birtokában a döntés meghozatalakor. Ha újratárgyalják az ügyet, a legkisebb időbüntetés is helyezésébe kerülhet a vb-éllovas hollandnak, mivel Valtteri Bottas három másodperccel mögötte futott be a célba vasárnap.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: