DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő

A Honda szatellit csapata előbb aláírta a hosszabbításról szóló szerződést, mint maga a Honda

Újabb csapat jelentette be hivatalosan, hogy aláírta a Dornával a szerződést, amelynek értelmében további öt évig, azaz 2026 végéig biztosan a MotoGP mezőnyében marad: ezúttal az LCR volt soron ebben. Korábban a gyártók közül a KTM és a Ducati, míg a független istállók közül a Gresini Racing – amely jövő évtől már nem az Aprilia gyári partnere lesz – erősítette meg a maradását, hozzájuk csatlakozott most Lucio Cecchinello alakulata, amely idén két legfrissebb specifikációjú Hondát indít Takaaki Nakagamival és Alex Marquezzel.

Érdekesség, hogy a Honda maga még nem tett hasonló bejelentést az újabb ötéves ciklust illetően, de természetesen az ő maradásuk is biztosra vehető, ahogy az is eléggé valószínű, hogy az LCR is velük folytatja. Várhatóan amúgy az összes további gyártó – a Yamaha, a Suzuki és az Aprilia – esetén is csak formalitás a bejelentés, ahogy igazából a privát csapatok közül is egyedül az Esponsorama/Avintia Racingtől várható, hogy teljes egészében átadja a helyét Valentino Rossi gárdájának, a Sky Racing VR46-nak, amely Luca Marini révén már 2021-ben is jelen lesz az alakulatnál, s amely a hírek szerint vagy a Yamaha, vagy a Suzuki szatellit partnere lehet (előbbi esetén a Petronas SRT válthat Suzukira).

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

lcr-honda-motogp

Nem sajnálja Leclerc-t Norris

A mezőny fiatal generációjának két tagja, Lando Norris és Charles Leclerc ellentétes szezont fut: míg a másodéves brit a McLarennel nagyot lépett előre újonc évéhez képest, megszerezte első dobogóját és a top ötben áll az összetettben, addig a tavaly két nagydíjat is megnyerő ferraris monacói hétvégéről hétvégére újabb mélységeket él meg. Norrist azonban nem indítja meg Leclerc szenvedése – mikor megkérdezték, együttérez-e társával, így válaszolt:

„Nem, ez már csak így megy. Miért is kellene? Megtapasztalta a győzelmeket és dobogókat tavaly, amit nem mondhatnak el sokan magukról. Most egyszerűen rosszabb évük van bizonyos körülmények miatt, amelyeknek hatásuk van arra, hogy nincs olyan jó autójuk. Nem megy nekik úgy, ahogy mindenki várná tőlük” – mondta a Sky Sportsnak Norris, célozva a 2019-es Ferrari szabálytalanságára vonatkozó gyanúra is.

A 20 éves pilótának jövő évi mclarenes csapattársa, Daniel Ricciardo formájáról is megvan a sajátos véleménye: „A Renault-ban is jó előzéseket hozott össze, de semmi olyat, mint a Red Bull-lal. Érdekes, hogy aki a Red Bullban ül, mindenki hősnek tűnik. Pierre is annak tűnt az előzéseivel, Alex szintén, Max, Sebastian és Daniel is” – fogalmazott nem feltétlenül teljes komolysággal Norris.

Telepakolta a sisakját a Ferrari legendás autóival Leclerc Mugellóra

A maranellóiak 1000. Formula-1-es nagydíja kapcsán Charles Leclerc is különleges bukófestéssel készült: az 1000-es szám és az olasz nemzeti színek mellett a patinás istálló korábbi legendás F1-es versenygépei tűnnek fel a dizájnban az 1950-es évektől kezdve egészen Kimi Raikkönen legutóbbi vb-címet nyerő autójáig.

 

Merre tovább, Pierre Gasly? Albon lőné magát a Red Bull-visszatéréssel?

Az Olasz Nagydíjat kiértékelő podcastadásunk hallgatóinak előre szólunk: szóviccbűnözésre is készüljenek! A vonatkozó rész 26:25-től indul - ha pedig nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

De mit csinált a Ferrari az a 27 F1-es verseny alatt, amin nem volt ott?

Bojkottált, fukarkodott, felhúzta a fehér zászlót vagy éppen gyászolt - számos különféle oka volt annak, hogy Enzo Ferrari miért nem utaztatta el csapatát arra a valamivel több mint két tucatnyi F1-es állomásra, amelyekről hiányzott a mezőnynek a kezdetek óta részét képező alakulat. Ezeket a különös eseteket gyűjtöttük össze az Autósport és Formula Magazin legújabb számában a Ferrari közelgő 1000. futamának apropóján. 

 

czbmz8ituca6nhwd94t8_lg

Kilenc világbajnokával kezdi meg az ünnepi hétvégét a Ferrari

Fennállása 1000. F1-es világbajnoki versenyhétvégéjére készül a mugellói Toszkán Nagydíjon a Ferrari, ennek jegyében pedig történelemleckét ad a sport legrégibb csapata. Kezdésként közösségi oldalán a Ferrari megemlékezett arról a kilenc versenyzőről, akik 15 alkalommal egyéni világbajnoki címet szereztek autóikkal. Az alábbi képeken Alberto Ascaritól Kimi Raikkönenig mindannyiuknak áttekinthetjük a maranellóiakkal elért eredményeit, és egy-egy jelzőt is kaptak.

 

Alberto Ascari - Az első bajnokunk

1ascari

 

Juan Manuel Fangio - A történelemcsináló

2fangio

 

Mike Hawthorn - Nem is rossz olyasvalakitől, aki csak véletlenül lett versenyző

3hawthorn

 

Phil Hill - Az ember, aki hozzásegített az első konstruktőri címünkhöz

4hill

 

John Surtees - Aki világbajnok lett két- és négykeréken is

5surtees

 

Niki Lauda - A sport legnagyobb visszatérője, egy igazi harcos

6lauda

 

Jody Scheckter - Enzo Ferrari kiválasztottja

7scheckter

 

Michael Schumacher - Az ember, aki átírta a rekordkönyveket

8schumacher

 

Kimi Raikkönen - Hideg, mint a jég

9raikkonen

A ralikrossz jövője: Újabb elektromos autó debütál a versenypályán

A WRX lettországi fordulóján, Rigában újra pályán lesz az elektromos géposztály, a Projekt E. A Ken Block által megnyert történelmi első versenyen Svédországban három Ford Fiesta versenyzett, szeptember 19-20-án pedig egy Citroen C3 ERX is indul a mezőnyben. A francia autóhoz francia pilóta dukál Cyril Raymond személyében.

A versenygép a világ első R5-ösön alapuló elektromos versenyautója, melyet a Ford Fiesta ERX-hez hasonlóan a Projekt E mögött álló STARD – Manfred Stohl cége – fejlesztett a Citroen Racing támogatásával. A négykerékhajtású C3-at a Projekt E 450 kW (613 lóerő) összteljesítényű három elektromotorja hajtja, melyek 1002 Nm nyomaték azonnali leadására és 240 km/h csúcssebességre képesek. Az autót fotón egyelőre nem mutatták meg. (A képen az alapot jelentő Citroen C3 R5.)

A pilóta, Cyril Raymond neve jól cseng a ralikrossz világában, az RX2 kétszeres bajnoka, aki 2019-ben a WRX-ben versenyzett a GCK Academy Renault Cliójával, a pontversenyben pedig 13. helyen végzett.

Gasly ott van Hamilton és Verstappen sarkában az idei F1-es erősorrendben

A Formula-1 hivatalos weboldalának értékelése szerint Pierre Gasly és Carlos Sainz is maximális, 10-es osztályzatot érdemel a hétvégi Olasz Nagydíjára - Lance Stroll 8,4-et, Lewis Hamilton 8.2-t kapott, Lando Norris 8,0-val, Kimi Raikkönen pedig 7,8-cal követte őket. Mindezek után az egész éves erősorrend úgy néz ki jelenleg, hogy:

image

A Ferrarinál még keresik a fékhiba okát

Sebastian Vettel egy furcsa fékhiba miatt esett ki a hétvégi Olasz Nagydíjon, a Ferrari pedig a Brembo szakértőivel együtt már hétfőn elkezdte megvizsgálni, hogy mi történhetett - egyelőre azonban ez nem derült ki. Igyekeztek lemodellezni az ottani körülményeket, de nem megy könnyen a felderítés, a Scuderia egy közleményben tudatta, hogy még zajlik - mint mondták, az első fékek működtek, a hátsók viszont nem, de nem tudják, hogy ezt mi okozta. Az előttünk álló hétvégéig viszont muszáj lenne kideríteni, hogy mi történt...

vet_3

fotó: dppi

Ismerkedjünk meg a mugellói pályával – az útikalauz: Esteban Gutierrez

Először rendeznek F1-es futamot a toszkán pályán, így a Mercedes tesztpilótája a szimulátoron keresztül mutatja be nekünk a főként MotoGP-versenyeiről ismert helyszínt (ahol – ha kicsit élcelődni akarunk a spanyolajkúak kiejtésén – „nagy sebességű csirkék” is találhatók):

 

A harmadik legfiatalabb dobogó, a tíz év óta legszorosabb befutó és a valaha volt leggyorsabb kör!

És ez csak néhány azon statisztikai különlegességek közül, amelyeket az F1-es Olasz Nagydíj őrülete szállított. Továbbiak az alábbi videónkban:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Az Olasz Nagydíj hétvégéje elhozta a harmadik legfiatalabb dobogót, a tíz év óta legszorosabb befutót és a valaha volt leggyorsabb kört! #ItalianGP #F1 #autósportésformulamagazin

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés,

Állt már valaki ennyire unott arccal F1-es dobogón, mint Lance Stroll?

Legutóbbi podcastadásunkban természetesen az őrült Olasz Nagydíj történéseit veséztük ki, és nem mentünk el szó nélkül a harmadik helyen záró kanadai mellett sem... Az adás vonatkozó része 56:30-tól hallható - ha pedig nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

Nem jött be Norris pezsgős trükkje, meg is vágta a kezét

Az Osztrák Nagydíjon elért harmadik helyezése után már megismerkedhettünk Lando Norris speciális pezsgős mozdulatával, ahogy a földnek ütve nyitja azt ki. Pár héttel később a Moto3-ban szereplő Celestino Viettinek nem sikerült ugyanez a manőver, most viszont maga Norris is pórul járt csapattársa, Carlos Sainz második helye után. Mutatjuk az „incidenst”, amely során a brit saját bevallása szerint „csak kicsit” vágta meg a kezét:

 

2016-ban Ricciardónak még csak 5 másodperc járt, amikor tilosban hajtott a bokszba

Amit a figyelmetlen Lewis Hamilton tett az Olasz Nagydíjon, amikor a piros jelzés ellenére behajtott a bokszutcába, azért a kizárás előtti legsúlyosabb büntetést kapta a versenybíróktól: 10 másodperces stop&góra kellett kiállnia, amivel a biztonsági autó után visszaesett a mezőny végére.

Pedig nem is olyan régen, alig négy évvel ezelőtt ez a tett még egyáltalán nem számított ilyen súlyos vétségnek. A 2016-os, esőáztatta Brazil Nagydíjig kell visszamennünk, hogy megtaláljuk a legutóbbi példát a bokszutca verseny közbeni lezárására és a tilalom megsértésére. Az egész úgy kezdődött, hogy a 12. körében járó Marcus Ericsson megcsúszott a vízen és összetörte Sauberjét, amit ezt követően a svéd igyekezett egy viszonylag biztonságos helyre, a szalagkorlát mellé kormányozni. Igen ám, de éppen ott volt található a bokszutca bejáratához vezető szakasz, így a versenyirányítás lezárta a bokszutcát, hiszen ha valaki ekkor akart volna kihajtani kerékcserére, az az ott parkoló autó miatt komoly veszélyt hordozott volna magában. Azon a napon viszont a Red Bull volt figyelmetlen, hiszen egyedüli csapatként azonnal szervízelésre szólították versenyzőiket. A pályán előrébb járó Max Verstappen még be tudott hajtani, mielőtt megérkezett volna a lezárásra vonatkozó üzenet, Daniel Ricciardo azonban már nem volt ilyen szerencsés, ő a piros jelzés ellenére haladt át a bokszbejárat vonalán. A versenybírók kivizsgálták az esetet, és végül a legenyhébb időbüntetést, 5 másodpercet róttak ki az ausztrálra, amit a következő bokszkiállása során letöltött, és végül a 8. helyen ért célba.

Nem arról van azonban szó, hogy az FIA kettős mércét alkalmazna. Csupán annyi a mögöttes történet, hogy a bokszutca futamközi lezárása rendkívül ritka esemény, és a 2007-2008-as szezonok után, amikor szabály szólt arról, hogy minden biztonsági autós időszak elején lezárják, 2016-ban fordult elő először, így nem volt még hozzá korábbi referencia. Az interlagosi események után azonban a csapatok is egyetértettek abban, hogy az 5 másodperc túl csekély büntetés, ezt követően módosították a szankciót arra, amit az elmúlt hétvégén Hamiltonnak kellett elszenvedni. 

Dov'è la Vittoria? – az Alpha Tauri éneke mégis megtöltötte a monzai célegyenest

Ki hitte volna, hogy fel fog csendülni az olasz himnusz az Olasz Nagydíj díjátadóján? A világ egyik legvidámabb dallamú himnuszát mindig kellemes hallani az F1-es ceremóniákon, de különösen az, ha egy teljesen váratlan győzelem végén egy kiscsapat tagjai énklik azt örömittasan! A főleg olasz személyzetet alkalmazó Alpha Tauri csapattagjai által világgá kiáltott Il Canto degli Italiani dallamai úgy elárasztották a monzai célegyenest, hogy az szinte feledtette is mindenkivel a közönség hiányát. 

Az alábbi videót csak azért osztjuk meg, mert olyan jó nézni, hogy árad belőle a felszabadult boldogság egy kiscsapat nagy napján!

"Hol van a győzelem?" - kérdezi a himnusz egyik sora. Hát itt:

Latifi leszólja Russellt, hogy ananászt tesz a pizzára, közben Nutellával keni a sajátját

Ki látott már görögdinnyét, pattogatott kukoricát és Nutellát a pizzán? Nos, a Williams versenyzői, George Russell és Nicholas Latifi biztosan, hiszen ők maguk helyezték fel többek között ezeket a feltéteket az olaszországi futamok apropóján rendezett pizzasütő kihívásban! A pilóták által összeállított ínyenc pizzákat aztán a Williams csapattagjai tesztelték le, és egyelőre nincs hír arról, hogy bármelyikük is beteget jelentett volna a mugellói nagydíjhétvége előtt (sőt, a nutellás-banánosat kifejezetten dicsérték!).

Azért kezdő pizzasütők számára tuti tipp, hogy aki otthon kísérletezne, lehetőleg ne Russell és Latifi alábbi videójából merítsen inspirációt.

Crutchlow megmutatta, milyen műtéten esett át, de csak a legerősebb gyomrúaknak ajánljuk!

Tudtuk eddig is, hogy a motorversenyzők őrültek, de Cal Crutchlow ezt egy új szintre emelte azzal, hogy képeket és még egy videót is készített legújabb karműtétjéről: az Instagram – nagyon helyesen! – „durva tartalomnak” minősítette azt, amit a fotókon látni, és nekünk sincs gusztusunk ezt ide beágyazni, szóval előre szóltunk: tényleg csak a legerősebb gyomorral rendelkezők kattintsanak IDE, ha kíváncsiak rá… Sokat elmond, hogy Fabio Quartararo is egy hányós emojival reagált a látványra...

Nem ez az első alkalom egyébként, hogy a britet műteni kell idén: az LCR Honda motorosa a jerezi idénynyitón szedett össze csuklósérülést. Ennek most nincs köze ehhez, vagyis csak áttételesen, a második spanyol viadalon ugyanis arra panaszkodott Crutchlow, hogy „bedurrant a karja”, ami gyakori jelenség a motorosoknál a túlerőltetés miatt, ennek akarták elejét venni az operációval.

crutchlow-dppi

Már júliusban megírtuk, hogy Sainz Gaslyt támadja a győzelemért, de mi se gondoltuk komolyan

Az Autósport és Formula Magazin olvasói emlékezhetnek a 2020-as fiktív Formula-1-es sorozatunkra, amelyet a versenymentes karanténidőszak felpezsdítése érdekében futtattunk négy hónapon át az AFM hasábjain. Noha márciustól július elejéig futamokat nem rendeztek, szerkesztőségünkben mi az eredeti naptár menetrendjét követve mégis lefutottuk azt a tíz nagydíjat, ami a törlés vagy a halasztás sorsára került az év első felében. De nemcsak úgy véletlenszerűen rakosgattuk a helyezéseket, hanem egy extrém múltidézővel összekötve a pályák korábbi legemlékezetesebb F1-es történései gyúrtuk egybe, rávetítve mindezt a 2020-as mezőnyre, így kapva egészen szürreális, kiszámíthatatlan forgatókönyveket. A minden izgalmat egy futamba gyűjtő egyvelegeket az adott pályák tökéletes versenyeiként aposztrofáltuk, és egy ilyen során esett meg, történetesen a fiktív bajnokság szezonzáróján, a Paul Ricard-i Francia Nagydíjon, hogy Pierre Gasly a mezőny élén találta magát, nyomában Carlos Sainzcal. Annak végül történetünkben egy nagy ütközés lett a vége, utalva Jody Scheckter és Emerson Fittipaldi 1973-as csattanására, de tényleg nem hittük volna, hogy a 2020-as igazi szezonban is láthatunk még Gasly-Sainz hajszát a győzelemért... Az Olasz Nagydíj annak tökéletes példája volt, amikor a valóság felülmúlt mindenféle képzeletet!

Ha lemaradtatok fiktív szezonunk rendkívüli izgalmairól, az első hét futam történéseit megtaláljátok ide kattintva az ingyenesen elérhető digitális magazinjainkban

Ugyanitt meg kell ragadnunk az alkalmat, hogy gratuláljunk Balogh Tamás kollégánknak, aki a márciusi magazinunkban közölt szerkesztőségi jósdában kaszált nagyot Gasly győzelmével, hiszen "bold predictionjében" azt a merész tippet adta, hogy a Mercedes, Ferrari, Red Bull triumvirátuson kívül egy másik csapat is győzelmet fog ünnepelni idén. De egyikünk sem kerülheti el a számvetést, az F1-es szezon végén kiértékeljük saját tippjeinket a magazinban - az egészet pedig még érdekesebbé teszi, hogy azokat még február végén adtuk le, amikor a koronavírus által feje tetejére állított szezonnak még semmi nyoma nem volt! 

EasyCapture1_6

Kinek van meg az F1 legutóbbi tíz első győzelmes pillanata?

Az utóbbi pár évben több olyan pilóta is tudott futamot nyerni, aki addig sose - íme a legutóbbi tíz ilyen alkalom:

Valaki megtippelte a monzai top 3-at és százhatvanhétezerszeres pénzt nyert vele

Senki nem számított arra, hogy Pierre Gasly, Carlos Sainz és Lance Stroll fognak pezsgőzni az Olasz Nagydíj dobogóján – leszámítva egy sportfogadót Finnországban. Az Iltalehti lap beszámolója szerint a sportrajongó fogadást tett arra, hogy a fenti három pilóta végez az első három helyen ebben a sorrendben, annak ellenére, hogy az odds 166 990 volt.

A finn rajongó nem vállalt túl nagy kockázatot azzal, hogy mindössze 20 eurócentet (72 forintnak megfelelő) tett fel tétként: viszont ennyivel is 33 398 eurót (12 millió forint) kaszált.

Belső felvételen a hétvégi Eger Rali egyik legnagyobb borulása

Simon Györgyék estek tetőre a Ladával mindjárt a szakasz elején: