DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 12. szerda

Hamilton gyászol: meghalt szívinfarktusban a kutyája

A hatszoros F1-es világbajnok az Instagramon számolt be Coco haláláról egy érzelmes posztban: „Tegnap este 9 körül otthon, a családja körében meghalt az én szeretett Cocóm. A kicsi szíve feladta, úgy gondoljuk, szívinfarktusa volt. Próbáltam újraéleszteni, de hasztalan volt minden. A legjobb napja volt a tegnapi, hosszú ideje nem láttam ilyen boldognak. Rendkívül különleges kutya volt, sok problémával látott napvilágot, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy örökbe fogadtam. A tenyésztője azt mondta, el akarja altatni, mert nem tudja megadni neki azt, ami szükséges a túléléséhez, rengeteg dolgon ment keresztül, hogy azzá az élénk, mégis lusta kutyává váljon, aki volt. Az utolsó napján különleges pillanatokat töltöttünk együtt, amit soha nem fogok elfelejteni. Hiányozni fog a horkolása, és az, hogy milyen boldog volt, amikor engem láthatott. Csupán 6 éves volt, egészséges és boldog. Természetesen a szívem szakad meg érte, de remélem, már egy jobb helyen van Diane nénikémmel. Szerettem volna ezt megosztani veletek, és köszönöm azoknak, akik szerették.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Last night at around 9pm, my beautiful little girl Coco died at home with the family by her side. Her little heart gave in, we think it was a heart attack. I tried to revive her but it was no use. She’d had the best day, happier than I’d seen her in a long time. She was such a special dog, born with so many problems and I feel so lucky to have adopted her. Her breeder said she was going to have to put her down as she wouldn’t be able to afford all the things she would need to survive, she went through a lot to become the bouncy, lazy loving dog she was. On her last day, we shared a special moment playing together which I will never forget. I will miss her snoring and how happy she was always to see me. She was only 6, healthy and happy. Naturally, my heart is broken but i hope she’s in a better place with my Aunty Diane. Wanted to share with you and thank those of you who loved and cared for her. #coco #restinpeace

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

 

Isten éltesse Alexander Albont

A Toro Rosso thai versenyzője a mai napon ünnepli 23. születésnapját. Ezúton szeretnénk minden jót kívánni neki!

 

Raikkönen először nyer - Palik László kommentálásával

A 2003-as Maláj Nagydíjon - pont ezen a napon - Kimi Raikkönen megszerezte élete első Formula-1-es sikerét, melyet azóta további 20 követett, így e tekintetben ő az F1 legeredményesebb finn pilótája. Nosztalgiázzunk együtt, Palik László hangjának kíséretében.

A Sanya ePrix összefoglalója

Érdemes megnézni, mert itt aztán volt minden: balesetek, safety car, piros zászló... Na de a szavak helyett beszéljen inkább a videó:

A MotoGP katari befutója a világ nyelvein

Fantasztikus versenyhez fantasztikus videó is dukál. A MotoGP Twitter-oldala összevágta a katari befutót, amelyet így a világ kommentátoraival élvezhetünk végig újból!

 

Próbáld ki magad F1-es versenyzőként az AFM AMTS-standján

Keressétek az A106 standot az AMTS-en, ahol megtalálhatjátok az Autósport és Formula Magazin pultját, és próbáljátok ki magatokat F1-es pilótaként a Simhouse szimulátorával. Emellett délután 3 órától találkozhattok Nagy Norbival is, és értékes ajándékokat nyerhettek, már egyetlen fotónak köszönhetően!

Egy Schumacher-feliratú F1-es Ferrari-replikát is találhattok a standunknál

Éljétek át, milyen lehet Formula-1-es pilótának lenni

Nagy bejelentést tett a Gender Racing Team az AMTS-en

"Csapatunk nagy bejelentéssel készült az AMTS-re, egy Forma 3-as versenyautóval is rajthoz fog állni az idei versenyszezonban" - áll a csapat Facebook-oldalán.

Fotók: Kollár Attila

Megint nevet fog váltani a Ferrari

A RaceFans-re hivatkozva több külföldi sajtóorgánum is arról ír, hogy visszatér a Mission Winnow felirat a Ferrari autóira a következő versenytől. Ausztráliában nagyon szigorúak a dohánytermékekre vonatkozó jogszabályok, így az olaszok inkább úgy döntöttek, hogy a szezonnyitóra nevet változtatnak, és eltűnt a Missin Winnow kampány az autókról is. Könnyen lehet, hogy az év során még szüksége lesz erre a lépésre a Ferrarinak, amennyiben újból egy olyan helyszínre érkezik a Formula-1, ahol nem nézik jó szemmel a cigaretta-reklámokat. Kérdés, az FIA meddig tűri ezt...

Kép forrása: DPPI

Keresd a Formula standját az AMTS-en és fotózkodj a Ferrari-replikával nyereményekért!

Az autózás és autósport szerelmesei március 22-24-én nem találhatnak jobb programot az AMTS-nél a Hungexpóban: ha pedig ott jártok, feltétlenül keressétek fel az Autósport és Formula Magazint az A106 standon. Kiadónk az idén 50 éves Michael Schumacher előtt tiszteleg, ebből az apropóból kiállítjuk a Ferrari F2004 replikáját, melynek eredetijével hetedik világbajnoki címét szerezte.

A Schumacher 50 évfordulóhoz kapcsolódik hétvégi játékunk. Készíts fotót az AFM standján az F1-es replikával, oszd meg Instagramon vagy Facebookon #FormulaAMTS2019 hashtaggel, és páros belépőt nyerhetsz a Magyar Nagydíjra! A @Formula.hu új Instagram-követői között Autósport és Formula ajándékcsomagot sorsolunk ki!

 

Ma 15 órakor Nagy Norbert dedikál a Formula standján az AMTS-en!

Március 23-án, szombaton 15 órakor Nagy Norbert, a WTCR dobogós helyezettje látogat el hozzánk az A106 standra. Ha valaki felkeres minket és fotót posztol Facebook- vagy Instagram-oldalára a #FormulaNagyNorbi hashtaggel, a következő héten AFM ajándékcsomagot nyerhet!

A Schumacher 50 évfordulóhoz kapcsolódik hétvégi játékunk. Készíts fotót az AFM standján az F1-es replikával, oszd meg Instagramon vagy Facebookon #FormulaAMTS2019 hashtaggel, és páros belépőt nyerhetsz a Magyar Nagydíjra! A @Formula.hu új Instagram-követői között Autósport és Formula ajándékcsomagot sorsolunk ki!

Vak rajongója már biztosan fel fogja ismerni Robert Kubicát

A lengyel egy találkozás alkalmával két legmarkánsabb fizikai tulajdonságával segített ebben a lánynak: megmutatta a ralibalesetben sérült jobb kezét, valamint... nos, a saját maga által is nagynak gondolt orrát.

 

Mindenre még Alonso sem mond igent - legalábbis elsőre

Fernando Alonso bevallotta, hogy valóban beszélt Zak Brownnal, a McLaren vezéréről arról, hogy esetleg rajthoz álljon a Bathurst 1000 névre hallgató kiemelt versenyen is, ám egyelőre úgy döntött, hogy inkáb mégsem tesz így. Mint mondta, nem zárja ki, hogy a későbbiekben itt is kipróbálja magát (Brownnak itt is van csapata...), de 2019-ben az Indy500 élvez nála prioritást. Érdekes, hogy Alonso nemet mondott a lehetőségre, hiszen már teljes szezont fut a WEC-ben, második Indy500-ára készül, tesztelt NASCAR-autót és tervben van, hogy a Toyota Dakar-gépét is kipróbálja - valamiért éppen a Supercars kategória nem vonzza annyira, hogy kapjon az alkalmon. Persze azt kiemelte, hogy később még bármi lehet...

kimoa_1

fotó: dppi

Így néz ki és szól az Audi 2019-es DTM-motorja

A szabályváltozásoknak megfelelően az Audi új, kétliteres V4-es turbómotort épített az aktuális idényre, amely 610 lóerő teljesítmény leadására képes – és még a májusi szezonnyitó előtt megmutatta működés közben:

Hangolódjunk Bahreinre: tavaly Vettel és a Ferrari volt a leggyorsabb

Tekintsünk vissza a következő F1-es futam helyszínének legutóbbi időmérőjére: 2018-ban Sebastian Vettel és a Ferrari diktálta a tempót Bahreinben. A pole-pozíciós kör megtekinthető a Youtube-on:

Holnap jön a Formula-E következő versenye - mutatjuk a programot

A kínai Sanya E-Prix menetrendje magyar idő szerint:

Szombat (március 23.) 

00:30 - 01:15 Első szabadedzés 

02:35 - 03:05 Második szabadedzés 

04:20 - 05:25 Időmérő edzés (Eurosport 1, élő)

08:00 Futam (Eurosport 1, élő)

 

fe2019

fotó: dppi

Leleplezte idei autóját a M1RA

Ma mutatta be a M1RA az idei Hyundai i20 TCR-jei festését - a stúdiókép mellett kollégánk az AMTS-en történt leleplezésről is küldött fotót. Hogy tetszik?

m1ra3

m1ra2m1ra_3

Elektromos SUV-t vásárolt Hamilton

A Mercedes közösségi médiás posztja szerint Lewis Hamilton Ausztráliában első köreit tette meg az új Mercedes-Benz EQC volánja mögött. „Meggyőzte őt? Máris rendelt egyet…” – árulta el a poszt, hogy a versenyző bejelentkezett egy példányért az elektromos típusból.

Tizenegyszer nyerte már meg a magyar autókrosszbajnokságot Ábrahám

A szakág itthoni salakpályáinak királya, Ábrahám Károly az AFM Motorsporthíradóban.

Ma délben Kiss Norbert dedikál a Formula standján az AMTS-en!

A látogatók több ismert magyar versenyzővel is találkozhatnak az AFM standján (A106) a hétvégi AMTS-en a Hungexpóban:

Március 22-én, pénteken 12 órakor Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok versenyző dedikál. Ha valaki felkeres minket és fotót posztol Facebook- vagy Instagram-oldalára a #FormulaKissNorbi hashtaggel, a következő héten AFM ajándékcsomagot nyerhet!

Március 23-án, szombaton 15 órakor Nagy Norbert, a WTCR dobogós helyezettje látogat el hozzánk. Ha valaki felkeres minket és fotót posztol Facebook- vagy Instagram-oldalára a #FormulaNagyNorbi hashtaggel, a következő héten AFM ajándékcsomagot nyerhet!

ERC: 10. helyen állnak Herczigék az első nap végén

Pénteken három gyorsaságit rendeztek az Azori-szigeteik Ralin, az Európa-bajnokság szezonnyitóján. Hercizg Norbert és Ferencz Ramón a Volkswagennel az egyik szakaszt hatodikként zárták, összesített eredményük azonban a 10. helyre elegendő.

Fél perccel előrébb a címvédő Alexej Lukjanuk és Pierre-Louis Lobuet találhatók az első két pozícióban.

Az állás a 3. gyorsasági után:

Megjött az idei első F1-es erősorrend - egyetértetek vele?

Az F1.com idén is megkér öt szakértőt, hogy értékelje a pilóták versenyhétvégén nyújtott teljesítményét egy tízes skálán, amennyire lehet, az autó teljesítményétől külön választva. A maximálisan megszerezhető pontszám így 50 (szakértőként 10-10), ezek alapján pedig a következő top tízes listát állították össze Melbourne után:

1. Valtteri Bottas 50 pont
2. Max Verstappen 48 pont
3. Kevin Magnussen 43 pont
4. Nico Hülkenberg 42 pont
5. Lando Norris 41 pont
6-7. Romain Grosjean és Danyiil Kvjat 40-40 pont
8. George Russell 39 pont
9. Lewis Hamilton 38 pont
10. Lance Stroll 37 pont

Annyit tettek hozzá, hogy Alex Albon és Kimi Raikkönen volt még nagyon közel a top tízhez, illetve Sebastian Vettel sem volt ettől messze.

bot2019

fotó: dppi