DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 11. csütörtök

15 év után kiszáll a DTM-ből a kanadai bajnok

Bruno Spengler bejelentette, hogy 2020-ban már nem tér vissza a Német Túraautó-bajnokság mezőnyébe. A 36 éves kanadai 2005-ben mutatkozott be a sorozatban, azóta egyetlen futamot sem hagyott ki, viszont 16-ot nyert előbb a Mercedes, majd 2012-től a beszálló BMW színeiben. Fénykorát a 2010 és 2013 közötti időszak jelentette, amely során 2012-ben bajnok, a másik három évben pedig év végi harmadik helyezett lett. Azóta viszont már ritkábban jöttek a jó eredmények, az elmúlt hat évben összesen két futamot nyert a bajorokkal. Most látta elérkezettnek az időt a távozásra, de a versenyzéstől még nem vonul vissza: 2020-ban az USA sportautó-bajnokságában, az IMSA-ban küzd tovább a sikerekért.

A BMW hatautós különítménye egy másik versenyzőjétől, Joel Erikssontól is megválik, új pilótaként pedig megnevezték a korábbi Mercedes-támogatott, visszatérő Lucas Auert, akinek idén nehéz éve volt a Super Formulában. A BMW-nek tehát maradt még egy kiadatlan ülése, amire a velük a múlt héten tesztelő Robert Kubica is igényt tart.

Ahhoz képest, hogy a DTM nemrég még a bajnokok melegágya volt, mostanra elég kevesen maradtak: a 2015-ös szezont azzal vezették fel, hogy a sorozat nyolc korábbi bajnoka is ott van a mezőnyben: Ekström, Paffett, Scheider, Tomczyk, Spengler, Wittmann, di Resta és Rockenfeller voltak azok, az év végén pedig Pascal Wehrlein személyében megszületett a kilencedik is. Mostanra viszont többségük távozott: Wittmann-nak van szerződése 2020-ra, és még az azóta kétszeres bajnokká vált Rast, valamint di Resta hosszabbítását sem erősítette meg az Audi és az Aston Martin.

76873284_1189705074753767_1777641039349310254_n

Sheldon van der Linde a pole-ban a DTM első versenyén

Sheldon van der Linde szerezte meg a pole-pozíciót a DTM lausitzringi első versenyére, miután a Rowe BMW versenyzője volt a leggyorsabb a szombat délelőtti első kvalifikáción. Mellőle testvére Kelvin indulhat majd, a harmadik helyet pedig az audis Mike Rockenfeller szerezte meg. A korábbi F1-es pilóta, Timo Glock a nyolcadik helyet szerezte meg, Alexander Albon pedig a hetedik pozícióba kvalifikálta magát!

Az első tíz sorrendje:

1. Sheldon van der Linde
2. Kelvin van der Linde
3. Mike Rockenfeller
4. Esteban Muth
5. Liam Lawson
6. Arjun Maini
7. Alexander Albon
8. Timo Glock
9. Philip Ellis
10. Maximilian Buhk


Fotó: BMW Motorsport

Arra számítottál, hogy az F1-nek semmi köze sem lesz az olimpiához? Tévedtél!

Pénteken hivatalosan is megkezdődtek az olimpiai játékok Japánban, s bár a rendező város hivatalosan Tokió, ahogyan az lenni szokott, néhány közeli város segít lebonyolítani egy-egy sporteseményt. Hogy miként is kapcsolódik ez a Formula-1-hez? Nos, a Tokiótól 100 km-re található Fuji Speedwayen lesz a férfi országúti kerékpárosok befutója, akik a Musashinonomori Parkból indultak el 234 kilométeres útjukra. Lehet, hogy az olimpián nincs F1, de ez a sport megkerülhetetlen!

 

Így pontoztuk a MotoGP-sek első félévben nyújtott teljesítményét

Újonnan indult Formula Motocast műsorunk első adásában főként a királykategória „első félidejének” történéseire koncentráltunk, s egyúttal a teljes mezőnynek kiosztottuk a félévi bizonyítványát. A vonatkozó részt 1:18:43-tól hallgathatjátok – ha pedig semmiről nem akartok lemaradni, ami MotoGP, csatlakozzatok Facebook-csoportunkhoz!

 

Hallgasd meg, hogyan készül hazai versenyére az F3 magyar indulója

Az Autósport és Formula Magazin Motorsporthíradójának júliusi adásában a Formula-3-ban a Campos Racing színeit erősítő Tóth Lászlóval is beszélgettünk – itt megnézhetitek a fiatal versenyzővel készített interjút:

Sűrű szombatunk lesz: FE, DTM, Superbike, WRX - íme a menetrend

Szerencsére itthon is nézhetünk szinte mindent, futamok, időmérők. superpole-ok szerepelnek a programban.

Szombat (július 24.) 

09:00 - 09:30 Superbike, 3. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

10:00 - 10:30 Formula-E, 2. szabadedzés 

10:25 - 10:45 Supersport, Superpole (tv: Aréna4, élő)

10:30 - 10:50 DTM, 1. időmérő (tv: DigiSport 1, élő)

11:10 - 11:25 Superbike, Superpole (tv: Aréna4, élő)

12:00 - 13:00 Formula-E, 1. időmérő és Superpole 

13:30 DTM, 1. futam (tv: DigiSport 1, élő)

14:00 Superbike, 1. futam (arena4.hu, élő; tv: Aréna4, 18:15, felv.)

15:15 Supersport, 1. futam (arena4.hu, élő; tv: Aréna4, 19:30, felv.)

16:00 Formula-E, 1. futam (tv: Eurosport 2, 20:30, felv.)

19:00 Ralikrossz-vb, Elődöntők és döntő

fe-programcikk-1

fotó: Formula-E Media

Eltűnhet a DRS 2022-től?

Nem lesz állítható a hátsó szárny a 2022-es autókon, legalábbis ha hihetünk a látványterveknek. A múlt hét csütörtökön bemutatott prototípusból hiányzik a DRS, ám állítólag ez nem tervezési hiba. Azt, hogy az új generációs versenygépeket az előzést segítő elem nélkül álmodták meg, Sam Collins, az F1 TV munkatársa szúrta ki. Bár hivatalos bejelentés még nem történt, ha valóban eltűnik az elem, az csak az F1 vezetőinek új szabályokba vetett hitét igazolja majd. Ez alaján a megváltozó technikai szabályok épp elegendőek lehetnek ahhoz, hogy az autók könnyebben tudják követni egymást. Ha tényleg búcsút int a sport a DRS-nek, és a szabályváltozások is úgy sülnek el, ahogy tervezik, Collins szerint egy sokkal tisztább Formula-1-et láthatunk majd, amit a rajongók már régóta hiányolnak.

Felgyorsítják a hajdúnánási MotoGP-pálya építését

Tavaly jelentették be, hogy vadonatúj versenypálya épül Hajdúnánás mellett, amellyel a fő cél, hogy a Dornával megkötött szerződés értelmében 2023-tól tíz éven át hazánkba látogasson a MotoGP (információink szerint a Superbike-világbajnokságot illetően is közel lehet a hasonló megállapodás).

Most a járvány utáni gazdasági újraindításért felelős operatív törzs nyolc terület- és gazdaságfejlesztési intézkedése között is feltűnt a projekt, ugyanis felgyorsítják a hajdúnánási MotoGP-pálya építését és megkönnyítik a szabadalmak bejegyzését - írja az MTI. Mindezt annak érdekében, hogy 2023-ban már versenyt lehessen rendezni a pályán - tette hozzá Szijjártó Péter miniszter.

hajdunanas

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Videó: Így fest egy kör a Formula-E félig fedett londoni pályáján

Különleges versenyeket rendeznek a hétvégén az elektromos világbajnokság mezőnye számára, hiszen a londoni nyomvonal áthalad az ExCel kiállítóközponton, így részben fedett pályán fognak körözni a pilóták. Mivel a shakedownra már sor került, Mitch Evans Jaguarjába ülve egy kört is mehetünk a rendhagyó vonalvezetésen:

Indy 500-győzelme után jövőre ismét teljes szezont fut Castroneves

Május végén Helio Castroneves negyedszer is megnyerte a legendás indianapolisi 500 mérföldes versenyt, tette mindezt a Meyer Shank Racinggel, amelynek korábban még nem volt győzelme. Ráadásul a brazil pilóta 2017-ben futott teljes idényt az IndyCarban – jövőre azonban újra így fog tenni, ugyanis a Meyer Shank bejelentette, hogy Castroneves lesz az egyik versenyzőjük 2022-ben. Az alakulat egyébként egyúttal azt is közzétette, hogy a másik autóban viszont nem Jack Harvey fog majd ülni.

A 46 éves Castronevesszel egyébként az Indy500-on aratott sikere után a Formula Podcastban is beszélgettünk:

 

Összetettebb okai lehetnek Vinales küszködésének és yamahás szakításának

Az újonnan induló Formula Motocast első, félévértékelő adásában természetesen nem mentünk el szó nélkül a Yamahától a szerződése ellenére az év végén távozó Maverick Vinales mellett – stábunk állandó tagja, Sebestyén Peti is érdekes bepillantást engedett abba, mi játszódhat le egy éppen szenvedő motoros fejében. A vonatkozó részt 40:23-tól hallgathatjátok – ha pedig semmiről nem akartok lemaradni, ami MotoGP, csatlakozzatok Facebook-csoportunkhoz!

 

Videó: így vívott igazi túraautós párharcot a Pure ETCR-ben Nagy Dani

A magyar pilóta szerint ez volt karrierje egyik legszórakoztatóbb csatája.

 

Albonnak munkát adtak: filmes napon vezethette a Red Bullt Silverstone-ban

A teszt- és fejlesztési pilótaként dolgozó Alexander Albon élesben is beleülhetett egy Red Bullba Silverstone-ban:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Red Bull Racing Honda (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Red Bull Racing Honda (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

3D-s animáción elemzik a Verstappen-Hamilton balesetet - videó

A konklúzió az, hogy Verstappen méterekkel beljebb fordult a Q3-as köréhez képest, Hamilton bevágott a nyitva maradt ajtón, de mindketten túl gyorsan értek oda a kanyarhoz - Hamilton próbált még lassítani, de már nem volt mit tenni, összeértek, az ő kereke leforgatta Verstappenét és megtörtént a baj.

Talmácsi Gábor meghajtott egy BMW-t az Euroringen

A korábbi motoros világbajnok ezúttal egy autót tesztelt:

 

Egy igazi F1-rajongónak látni kell ezt a szállodát

Az idei Brit Nagydíjra aligha lehetett panaszkodni, hiszen egy izgalmas versenyhétvégén vagyunk túl, a szurkolók pedig nagyszerű hangulatot csináltak. A történtekhez viszont itt van még egy plusz dolog, a Whittlebury Hall ugyanis egy 4 csillagos szálloda Northamptonshire-ben és ez helyezkedik el a legközelebb Silverstone-hoz. Önmagában ez persze még nem annyira érdekes, az viszont már igen, hogy a szobák a Formula-1 legendás pályái után kapták a nevüket, ezek között pedig a Hungaroring is megtalálható.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés

Még csapatát is meglepte Sebestyén Peti, milyen gyorsan kezdett az első teszten

Elindult motoros podcastműsorunk, a Formula Motocast, amelynek első adásában új stábunk állandó tagja, Sebestyén Péter részletesen beszélt arról, milyen tapasztalatokat szerzett új csapatával, a Bardahl Evan Bros. Yamahával a hétvégi első futamát megelőzően. A vonatkozó részt 3:28-tól hallgathatjátok – ha pedig semmiről nem akartok lemaradni, ami MotoGP, csatlakozzatok Facebook-csoportunkhoz!

 

Közös fotókon láthatók az idei WRX-szezon versenygépei

Hosszas várakozás után a hétvégén végre kezdetét veszi a Ralikrossz-világbajnokság 2021-es szezonja. A sorozat sajnos idén is kizárólag európai helyszínekre látogat el, melyek közül az idei év első fordulójának Barcelona ad otthont. A WRX hivatalos közösségi oldalaira felkerült néhány igazán jól sikerült fotó, melyen a szezonnyitón résztvevő autók láthatóak.

A mezőnyben ezúttal három magyar versenyző is lesz Szabó Krisztián, Kárai Tamás és Mózer Attila révén, de olyan neves pilótákat is láthatunk majd, mint a háromszoros világbajnok Johan Kristoffersson, a kétszeres Európa-bajnok Timur Timerzyanov, a Hansen testvérek, Niclas Grönholm, René Münnich, vagy éppen a korábbi kétszeres DTM bajnok Timo Scheider.

 

Hiába fellebbezett, marad a társára támadó gokartos 15 éves eltiltása

Luca Corberi a 2020-as Gokart-világbajnokság döntőjében, Lonatóban – a családja tulajdonában levő pályán – kezdett ámokfutásba: miután kiesett a KZ kategória futamán, lökhárítóját bedobta a pályára, a balesetben érintett Paolo Ippolito elé, majd a versenyt követően a paddockban is megtámadta és fizikailag bántalmazta az ellenfelet, a verekedésben részt vevő apjával. A hatalmas botrányt kiváltó eset után a Nemzetközi Automobil Szövetség áprilisban ítéletet hirdetett: 15 évre tiltották el végül a 23 éves versenyzőt.

Persze ő és a stábja ezt nem hagyta annyiban: fellebbeztek arra hivatkozva, hogy a támadás a „pillanat hevében”, dühből történt, miután Ippolito kilökte őt a versenyből. A Motorsport.com szerint azzal is érveltek, hogy az olasz hatóságok már büntették a szóban forgó incidensekért, sőt a sísportból is hoztak egy precedenst, ahol hasonló események után csupán egyetlen versenyről tiltották el a vétkes sportolót. Mindez azonban nem hatotta meg az FIA-t, ugyanis elutasították Corberiék fellebbezését, így marad érvényben a 15 éves eltiltás.

corberi-gokart-1

Hallgasd meg a Gyulay Zsolttal készült interjúnk teljes változatát!

A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójával a közelgő Formula-1-es Magyar Nagydíj kapcsán beszélgettünk. Egy részletet már láthattak a nézők a Motorsporthíradóban, most azonban itt van a Gyulay-interjú teljes változata:

Ha többet akartál tudni az F1-es autók működéséről, akkor az AlphaTauri most segít!

Amennyire a Red Bull fiókcsapata elégedett lehet az idei szezonjával, úgy a nézők is legalább annyira elégedettek lehetnek az AlphaTauri közösségi médiában megtalálható tartalmaival. Korábban láttunk már tőlük elég humoros tartalmakat, most viszont a műszaki beállítottságú rajongókra is gondoltak, így egy rövid, de annál látványosabb videóban mutatják be, hogy a hidraulika mennyi mindenre van hatással egy versenygépben.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Scuderia AlphaTauri (@alphataurif1) által megosztott bejegyzés