Továbbra is magát tartja az esélytelenebbnek Kimi Antonelli a Mercedes-pilóták házon belüli világbajnoki harcában: elmondása szerint George Russellnek mindene adott ahhoz, hogy ő legyen a favorit, egyúttal jelezte, hogy rá nincsenek hatással a mentális játszmák.
Antonelli az F1-es Monacói Nagydíj megnyerésével már zsinórban öt győzelemnél jár, miközben Russell Kína óta dobogóra sem állhatott vasárnap, ráadásul rendszeresen balszerencse is sújtja. Mivel a legutóbbi két futamon pontot sem szerzett, 68 egységre ugrott a távolság közöttük az összetettben (sőt, a britet még Lewis Hamilton is átlépte az összetettben).

Russell már a kanadai kiesése után arról beszélt, hogy onnantól kezdve Antonelli veszítheti el a címet. A 19 éves olasz szerint azonban ez csak mentális játszma a kollégája részéről, hiszen mint rámutatott, még nem nyert meg semmit, így elveszíteni sem tudja azt:
„Nem ez az első alkalom, hogy mentális játszmákat látunk. Az emberek mindig megpróbálják áthelyezni a nyomást az ellenfelükre, legyen az külső rivális vagy egy csapattárs, nem igazán jelent különbséget” – nyilatkozta Antonelli a Motorsport hasábjain. „Szerencsére ezek a dolgok nem igazán vannak hatással rám.”
„Még mindig a szezon első harmadában járunk, szerintem egyértelműen túl korai lenne világbajnoki harcról beszélni. Versenyről versenyre dolgozom. Természetesen minden hétvége végén ránézek a tabellára, de rögtön utána már a következő versenyre fókuszálok.”
„Amikor lehajtom a sisakrostélyt és kihajtok a pályára, nem a bajnokságra gondolom: azért versenyzem, hogy a lehető legjobb munkát végezzem. És mint mondtam, mivel még semmit sem nyertem meg, nincs is mit elveszítenem.”

„A cél, hogy a lehető legtöbb futamot megnyerjem, és ennek következtében a bajnokságot is. Tisztában vagyok vele, hogy nem gyakran adódnak ilyen lehetőségek, ugyanakkor továbbra is én vagyok az esélytelenebb, és nem bánom ezt a pozíciót. Mielőtt a szezon elrajtolt, mindenki George-ot tekintette egyértelmű favoritnak, és szerintem ez a jóslat jogos volt: megvan nála a teljes csomag, ami ahhoz kell, hogy a címért harcoljon, beleértve a tapasztalatot is.”
Antonelli azt is elismerte, hogy rengeteg kiaknázatlan potenciál lehet még benne, és talán emiatt is tartja veszélyes ellenfélnek őt a másik Mercedesben ülő Russell: „Úgy hiszem, sok területen fejlődhetek még. Tagadhatatlan, hogy ezek a győzelmek sok önbizalmat adtak, ugyanakkor tudom, hogy továbbra is keményen kell dolgoznom, hogy kiaknázhassam a bennem rejlő teljes potenciált. És pontosan ez motivál.”
„Nem hiszem, hogy sokan számítottak rá, hogy így fogom kezdeni az évadot, tekintve, hogy ez csak a második évem a Formula-1-ben. Elképzelhető, hogy a fiatal korommal együtt emiatt hiszik néhányan, hogy még sokat fejlődhetek. Talán emiatt is lát George különösen veszélyes ellenfélnek a világbajnokságért való harcban.”