DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat

Norris már hét éve is ott volt a tűz közelében

Előkerült egy hét évvel ezelőtti fotó Lando Norris Twitterén, amelyen az akkor kétszeres világbajnoki címvédő Sebastian Vettel mellett pózol...

pf4_14

Ennyivel jobb eddig Bottasnál Hamilton

A Mercedes pilótáinak egymás elleni mérlege az idei szezonban az F1 közösségi oldaláról:

pf2_5

Újabb fejmosást kapott Tsunoda Markótól

Itt a nyári szünet, vele együtt a félévértékelők, amikből senki nem maradhat ki. Se a pilóták, se a csapatfőnökök, és természetesen a csapatok tanácsadói sem. Helmut Marko megszokott stílusában kommentálta két istállója eddigi teljesítményét, újonc versenyzőjükkel, Yuki Tsunodával kapcsolatban pedig különösen csípősen fogalmazott. A japán az ígéretes évkezdet óta halmozza a hibákat, amivel ő sincs megelégedve, de már feletteseinek is kezd ez a rengeteg mutatványa kissé sok lenni.

Marko most atyai jótanáccsal látta el a 21 éves fiatalt. „Hm, a fejed nem csak arra van, hogy rátedd a sisakot, hanem arra is, hogy gondolkodj vele” –idézi az osztrákot a Speedweek. Persze még ha nem is vállveregetést, de egy-két kedvesebb szót azért intézett hozzá a kritikán túl. „Még fiatal, erős japán mentalitással, és akkor hibázik, amikor nem kellene, mint például az első szabadedzéseken. De minden rendben lesz. Van még ideje.”

Repült, majd győzött az IndyCarban Ericsson – itt a nashville-i futam videós összefoglalója

Mozgalmas versenyt produkált az IndyCar mezőnye vasárnap – a szöveges összefoglalónk ITT olvasható, alább pedig mozgóképes formában is meg lehet nézni a legfontosabb pillanatokat:

A világbajnok arra kéri a hollandokat, ne fújoljanak Hamiltonra Zandvoortban

A hétszeres világbajnoknak negatív fogadtatásban volt része az Osztrák Nagydíjon és Magyar Nagydíjon is, ahol jelentős számú holland rajongó szurkolt Max Verstappennek: és csak szeptemberben fog sor kerülni hazai versenyükre, az 1985 óta első Holland Nagydíjra, ahol 105 ezer fős teltház várható. Lewis Hamilton honfitársa, Damon Hill már most kéri a szurkolókat, legyenek sportszerűek.

„Holland rajongók, legyetek kedvesek Lewisszal! Ugye azok lesztek?” – mondta az F1 Nation podcast adásában Hill. „Mert azt csinálja, amiben a legjobb, és ezt ti is élvezni fogjátok, jó verseny várható. És mert sokan hallgattok minket Hollandiában is. A holland sportos nemzet, és nagyszerű dolog lesz, hogy sok-sok éve először megtartják a Holland Nagydíjat.” Az 1996-os bajnok hozzátette, a Magyar Nagydíj közönségének csak egy kisebb szegmense fújolt: „A verseny közben, mikor zárkózott fel a mezőnyben, és a harmadik helyig ért, hallani lehetett az üdvrivalgást a tömegben.”

Fotó: Red Bull

Espargaro és Marquez csörtéjétől Martin győzelméig – a Stájer GP legjobb pillanatai

Megérkezett a szokásos top 5-ös válogatás a legutóbbi MotoGP-futamról, amelyben nem kapott helyet a piros zászlós megszakítást kiváltó baleset, amely miatt két motor is kigyulladt (vélhetően azért, mert nem vette egyik kamera sem jól, a közvetítésben is egy amatőr felvételt játszottak be – vagy mert csak az újraindítás utáni momentumokból szemezgettek a készítők). De ezen túl is voltak emlékezetes pillanatok az első osztrák versenyen – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

motogp-stajer-video-1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Az IndyCarban debütál az Alpine F2-es akadémistája

Christian Lundgaard az Alpine versenyzői akadémiájának tagjaként szerepel idén a Formula-2-ben, ahol két dobogós helyezéssel pillanatnyilag a tabella 12. helyét foglalja el. Néhány hete azonban egy teszt erejéig az IndyCarba is belekóstolhatott: a Rahal Letterman Lanigan Racing autóját vezethette a Barber Motorsports Parkban.

Úgy tűnik, a dán pedig meggyőzte Bobby Rahal csapatfőnököt, Lundgaard ugyanis az előttünk álló hétvégén élesben is bemutatkozik a sorozatban, méghozzá az indianapolisi pályán. Lundgaard Santino Ferrucci #45-ös autójába ülhet be, amely idén többször is top 10-ben végzett. Ám mivel a kvalifikáció előtt csupán egyetlen egyórás szabadedzés áll majd a debütáns pilóta rendelkezésére az ismerkedésre, a csapatnak nincsenek elvárásai az irányába. „Szerencsés voltam eddig a pályafutásom során, hogy hihetetlen autókat vezethettem, s már várom, hogy az IndyCart is hozzáadhassam ehhez a listához” – mondta el a versenyző.

lundgaard-indycar-1

MiniDrivers - Magyar Nagydíj

A négyhetes nyári szünetet megelőzően még természetesen elkészítette a MiniDrivers a Magyar Nagydíj animációs összefoglalóját is. Rajtbaleset, Hamilton egyedül a rajtrácson és az alighanem idővel ikonikussá váló Hamilton-Alonso párharc vicces köntösbe bújtatva!

Egyből a „hétvége királya” lett a M1RA új pilótája a Pure ETCR-ben

Koppenhága utcáin folytatódott a hétvégén az idén indult elektromos túraautós bajnokság. Míg az első két forduló a Zengő Motorsport és a Cupra sikerét hozta, most az Alfa Romeo Giuliákat indító Romeo Ferraris–M1RA örülhetett, hiszen a hétvége végén két pilótájuk szerezte a legtöbb pontot. Közülük is kiemelendő Philipp Eng, aki a dániai verseny előtt csupán egyszer ülhetett az autóban, mégis rögtön győzelmekkel kezdte a B csoportban, majd pedig a B jelű döntőben sem talált legyőzőre, így ő lett a „hétvége királya”.

A második legjobbat is a Romeo Ferraris–M1RA adta Luca Filippi személyében, miután az A döntőben kemény csatát vívott a Zengő Cuprát vezető Mattias Ekströmmel, akit az utolsó körben előzött meg. A svéd sem szomorkodhatott azért, mert így is a harmadik legtöbb pontot gyűjtötte Koppenhágában, aminek köszönhetően továbbra is vezető a bajnokságot a hyundaios Jean-Karl Vernay és saját márkatársa, Jordi Gené előtt. Ami a mezőny egyetlen magyar versenyzőjét, Nagy Dánielt illeti: ő a tizedik helyen zárta a dán fordulót a Zengő színeiben.

Az alábbiakban a két döntő összefoglalóját lehet megnézni, a bajnokság pedig az augusztus 20-i hosszú hétvégén, a Hungaroringen folytatódik a WTCR kísérő eseményeként:

Az év eddigi legjobb rádiózásai

Az F1 YouTube-csatornáján tette közzé legújabb videóját, melyben a 2021-es szezon első felének legjobb rádióüzeneteit, vitáit és vicces beszólásait hallhatjuk. Az első helyen a vonatkozó listán nyilván Kimi Raikkönen áll, de nektek melyik a kedvencetek? A videót a képre kattintva tekinthetitek meg!

 

Videó: Raikkönen elfelejtette, mikor is lett világbajnok?

Az F1 Grill The Grid nevű játékának utolsó 2021-es fordulójában az volt a feladat, hogy visszamenőleg meg kellett nevezni az összes világbajnokot. Miközben Sebastian Vettel felsorolt mindenkit hiba nélkül, Kimi Raikkönen még azt is elfelejtette, hogy 2006-ban vagy 2007-ben nyerte meg egyetlen vb-címét, dehát ezért szeretjük a Jégembert, nem igaz? Nos, az igazság az, hogy valójában csak ki akart esni a finn, mivel már nem volt kedve tovább játszani. A rövid videót a képre kattintva tekinthetitek meg az F1 YouTube-csatornáján.

A dobogón kérte meg párja kezét a világbajnoki futamgyőztes motoros

Aki emlékszik a MotoGP-ből Scott Reddingre, tudja, hogy a brit versenyző nem riad vissza az extrém helyzetektől. Nos, a Superbike-világbajnokság utolsó csehországi futamának megnyerése után a pódiumceremónia közepette kérte meg a párja kezét – aki igent mondott!

 

Ami amúgy a WSBK állását illeti: Toprak Razgatlioglu a hétvégén szerzett két győzelmével három pontra megközelítette a szombaton nullázó Jonathan Rea-t, míg Redding lemaradása 50 egység a hatszoros világbajnok mögött.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

DTM: Wittmann győzelemre váltotta a pole-t

Marco Wittmann nyerte a zolderi hétvége második versenyét, miután délelőtt megszerezte a pole-pozíciót. A BMW-s német versenyző mögött Maximilian Götz és Liam Lawson értek célba a dobogón, a Red Bull fejlesztési pilótája, Alexander Albon pedig a hatodik helyen végzett.

DTM - Zolder, második futam:

1 - Marco Wittmann (BMW) - Walkenhorst - 39 1.00'05"214
2 - Maximilian Götz (Mercedes) - HRT - 1"711
3 - Liam Lawson (Ferrari) - AF Corse - 3"557
4 - Nico Muller (Audi) - Rosberg - 4"286
5 - Lucas Auer (Mercedes) - HTP Winward - 10"666 **
6 - Alexander Albon (Ferrari) - AF Corse - 10"851
7 - Sheldon Van der Linde (BMW) - Rowe - 19"894
8 - Kelvin Van der Linde (Audi) - Abt - 23"775
9 - Esteban Muth (Lamborghini) - T3 Motorsport - 24"249
10 - Mike Rockenfeller (Audi) - Abt - 25"111
11 - Maximilian Buhk (Mercedes) - Mucke - 27"887
12 - Daniel Juncadella (Mercedes) - Gruppe M - 28"557
13 - Esmee Hawkey (Lamborghini) - T3 Motorsport - 30"661
14 - Christian Klien (McLaren) - JP Motorsport - 32"882
15 - Dev Gore (Audi) - Rosberg - 41"145
16 - Philip Ellis (Mercedes) - HTP Winward - 57"895
17 - Timo Glock (BMW) - Rowe - 1'04"428

** Ötmásodperces büntetés

Kiesett
Sophia Flörsch
Victoria Abril

Nem indult
Arjun Maini


Fotó: BMW Motorpsort

Balesettel indult a Stájer GP, tűzgolyó a pálya középen – videó

Épp csak elrajtolt a MotoGP első spielbergi versenye, amikor a tavalyi két futamhoz hasonlóan elsőre félelmetesnek tűnő incidens történt: a szabadkártyásként a KTM-mel beugró Dani Pedrosa esett el a 3-as kanyar kijáratán, a motorján pedig alighanem átesett Lorenzo Savadori, a két versenygép pedig lángba borult a pálya közepén – természetesen azonnal belengették a piros zászlót. Szerencsére mindkét motoros megúszta komolyabb probléma nélkül a történteket, bár Savadorit hordágyon vitték le az incidens helyszínéről. A balesetről nem igazán mutattak eddig jó visszajátszást, mindenesetre így nézett ki a pálya a történtek után:

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Michelisz Norbert 37 éves lett!

Ma ünnepli 37. születésnapját Magyarország egyik, ha nem a legeredményesebb autóversenyzője, Michelisz Norbert. Ő volt az első magyar versenyző a Túraautó-vb-k történetében, valamint Seat Európa-kupa-győztes, többszörös WTCC-futamgyőztes, ott ezüstérmes, majd 2019-ben a Túraautó-világkupa győztese! Isten éltesse Michelisz Norbertet!

DTM: Wittmanné a vasárnapi pole

Marco Wittmann szerezte meg a DTM második zolderi időmérőjén a pole-pozíciót, így ő indulhat majd az élről a 13:30-kor kezdődő versenyen. A második pozícióból Lucas Auer, a harmadikból pedig Mike Rockenfeller rajtolhat majd.

IndyCar: Herta a pole-ban Nashville-ben

Az IndyCar nashville-i hétvégéjének időmérőjén több versenyzőn is kifogott a nehéz pálya, mivel sokan nem tudták kihozni magukból a maximumot. Nem úgy Colton Herta, ugyanis a 21 éves versenyző a pole-pozícióba kormányozta az Andretti Autosport versenygépét, így ő várhatja az első helyről a Zene Városának Nagydíját. A második helyet Scott Dixon, a harmadikat pedig Alexander Rossi szerezte meg, de Romain Grosjean is az előkelő ötödik helyről indulhat majd.

A nashville-i időmérő végeredménye:

 

1 Colton Herta 01:13.6835
2 Scott Dixon 01:14.2327 0.5492
3 Alexander Rossi 01:14.6646 0.9811
4 Felix Rosenqvist 01:15.0045 1.321
5 Romain Grosjean 01:15.3980 1.7145
6 Jack Harvey 01:15.1309
7 Simon Pagenaud 01:15.1354
8 Pato O’Ward 01:15.1914
9 Alex Palou 01:14.6316
10 James Hinchcliffe 01:15.3255
11 Will Power 01:15.5016
12 Josef Newgarden 01:15.5062
13 Graham Rahal 01:16.1097
14 Ryan Hunter-Reay 01:15.4984
15 Helio Castroneves 01:16.3479
16 Sebstien Bourdais 01:15.6055
17 Santino Ferrucci 01:16.4647
18 Marcus Ericsson 01:15.6379
19 Dalton Kellett 01:17.1516
20 Conor Daly 01:15.6685
21 Max Chilton 01:17.5553
22 Rinus VeeKay 01:15.7029
23 Scott McLaughlin 01:18.1899
24 Takuma Sato 01:15.8503
25 Jimmie Johnson No Time
26 Ed Jones 01:15.8770
27 Cody Ware 01:18.0928


Fotó: IndyCar

Ezek voltak Alonso és Hamilton legnagyobb csatái a Formula-1-ben

A Magyar Nagydíj legnagyobb párharcából adódott a legújabb videóötlet a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája készítőinek: a két világbajnok öt legnagyobb párharcait gyűjtötték össze az elmúlt 14 évből, mióta a két klasszis egymás ellen versenyez. A 2021-es Magyar Nagydíj mellett helyet kapott a listában a 2017-es Mexikói Nagydíj, amikor Fernando Alonso ugyancsak egy gyengébb autóval, a McLarennel tartotta maga mögött a Mercedest, de hoztak két csatát a ferraris évekből, a 2013 német és kanadai futamot, valamint egy klasszikust a közös évből, a 2007-es USA Nagydíjat.

A videó szerzői jogok miatt a képre kattintva érhető el a YouTube-on:

 

Ne maradj le: Tíz futam a vasárnapi motorsportkínálat

Vasárnap (augusztus 8.)  
09:40 - 10:00 MotoGP, Warm up  
10:10 - 10:30 DTM, 2. időmérő (tv: DigiSport 1, élő)
11:00 Superbike, Superpole-futam (arena4.hu)
11:00 Moto3, Futam (tv: Aréna4, élő)
12:20 Moto2, Futam (tv: Aréna4, élő)
12:30 Pure ETCR, A csoport, döntő  
12:30 Supersport, 2. futam (arena4.hu)
13:30 DTM, 2. futam (tv: DigiSport 3, élő)
14:00 MotoGP, Futam (tv: Aréna4, élő)
15:15 Superbike, 2. futam (arena4.hu)
15:30 Pure ETCR, B csoport, döntő (tv: Sport2, 15:00-16:30, felv. és élő)
19:00 - 19:30 IndyCar, Warm up  
23:30 IndyCar, Futam (arena4.hu)

Az 1988-as Magyar Nagydíjra emlékezik a McLaren

Az 1988-as szezon tízedik futama volt a Magyar Nagydíj, melyet augusztus 7-én rendeztek és sorozatban már a harmadik F1-es futam volt a Hungaroringen. Korábban az első két alkalommal Nelson Piquet tudott nyerni a Williams-Honda színeiben, ekkor viszont egy másik brazil, Ayrton Senna bizonyult a legjobbnak, megelőzve a csapattárs Alain Prostot, valamint Thierry Boutsent. A McLaren-Honda gyakorlatilag verhetetlen volt abban az évben, 16 versenyből 15-öt megnyertek Prost és Senna révén.

Itt még többet találsz a Formula tematikus tartalmaiból

Formula.hu 145 ezer kedvelővel rendelkező Facebook-oldalát már sokan ismerik olvasóink közül, aki viszont a közösségi oldalon járva-kelve sohasem akar lemaradni az aktualitásokról, annak ajánljuk figyelmébe a Formula alá tartozó tematikus csoportjainkat is, ahol családiasabb körben beszélhetjük ki a témákat, és akár a tagok is megoszthatnak újabb tartalmakat.

Formula Aréna - Egy helyen csak a nap legfontosabb Formula-1-es és autósportos hírei, amiket biztosan nem fog elrejteni a titokzatos algoritmus.

Formula Podcast - A már lassan másfél éve futó podcastadásunk Facebook-csoportja, még több háttérinformációval és exkluzív tartalommal.

Formula MotoGP - A motorversenyzés igazi szerelmeseinek a weboldal tartalmánál is mélyebb részletességgel. 

Formula Retro - Évfordulók, visszaemlékezések a Formula-1 több mint 70 és az autóversenyzés több mint 100 éves történelméből.

Formula Girls - A csinos járművek és a csintalan hölgyek kéz a kézben járnak - ez ideális szemlegeltető terep mindkettőhöz!

Formula Instagram - A legjobb képek a motorsport világából, exkluzív tartalmakkal!

formula