DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Káromkodott, majd magyarázkodott Tsunoda

Értékes pontokkal gazdagodott az AlphaTauri a Magyar Nagydíjon, autóik rajt káosza után a 6. és a 7. helyen értek célba. A sorrend tervezett volt, ami a hátrébb végző Tsunoda tetszését nem nyerte el.

Yuki Tsunoda már a Formula-1-es debütálása előtt is azt tartotta az egyik legnagyobb hibájának, hogy túl sokat káromkodik. Sok más mellett ezen is próbál dolgozni, de a Magyar Nagydíjon ismét kifakadt, miután nem látta a csapat döntésének értelmét.

A japán újonc már a hétvége korábbi részében is küzdött az autójával, az első szabadedzésen a piros zászlót is ő idézte elő, amikor a Mansell-kanyarban a falba csúszott. A versenye sem alakult zökkenőmentesebben; bár a rajt utáni lökdösődésből kimaradt, a mögötte autózó csapattársánál így sem tudott gyorsabb lenni, amely miatt a csapat helycserét kért a két versenyzőtől. Tsunoda ezt megtette, de később feszülten rádiózni kezdett a mérnökével, amit utólag, a leintést követően volt kénytelen megmagyarázni.

„Volt egy kis félreértés. Szerintem az emberek azt hitték, arra kérem, hogy cseréljük vissza a helyünket. De valójában csak figyelmeztettem a csapatot, hogy [Gasly] túl sokat hibázik előttem, és nem tud elhúzni. Nagyon sokáig autóztam piszkos levegőben, ami nyírta a gumikat. Mondtam a csapatnak, kérjék meg, hogy ne hibázzon annyit, növelje a távolságot, máskülönben…” – és itt újabb szitkozódás szaladt ki a pilóta száján.



 

Utólag elszállt a haragja. „Utána már nem hibázott, és el is távolodott tőlem. Szerintem a csapat jó döntést hozott. 6-7. helyen végeztünk, szóval elég boldog vagyok” – mondta a japán. Azt is elismerte, hogy neki sem a mostani volt élete formája – még mindig. „Összességében nagyon szenvedtem az autó egyensúlyával, legfőképp a hátuljával, szinte csak utas voltam. Meg kellett várnom, amíg stabilizálódik egy kicsit.”

Amikor arról kérdezték, hazautazik-e Japánba a nyári szünetben, egyértelműen rávágta, hogy semmiképp, Faenzában marad, hiszen tanulnia kell. „Elmegyek a mérnököm otthonába, nem hagyom pihenni. Sokat fogunk beszélgetni. Javulnom kell, nem folytathatom így. Amit például az első szabadedzésen csináltam, az teljesen felesleges volt. Fejlődnöm kell. Ha kiegyensúlyozottabban teljesítek majd, a csapat is jobban fog bízni bennem” – higgadt le az interjú végére az AlphaTauri versenyzője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: