DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 26. péntek

Jól jegyezze meg mindenki ezt a látványt, mert már nem sokáig lehet része benne

 

Bár a Lotus az USA Nagydíj szabadedzésén kipróbálja új orrát, idén még gyönyörködhetünk a sajátságos kialakításban. Jövőre azonban eltűnik az F1 egyik gyöngyszeme.

Raikkönenéknél a szimulátorozást sem lehet elég korán elkezdeni

Az első gokartos körök után Robin Raikkönen már apja ölében ülve (elvére valakinek a pedálokat is el kell érnie) tekergeti a kormányt az otthoni berendezésen.

II. Albert herceg legnagyobb örömére Leclerc végre hazatért

Monacóban, ebben a kis városállamban alighanem a legtöbb egy főre jutó világhírű sportoló él, mégis nagyon ritkán adatik meg az ott élők számára, hogy igazán örülni tudjanak egy sportsikernek, vagyis olyasvalaki érjen el komoly eredményeket a világban, aki Monacóban is született. Charles Leclerc most ez a ritka kivétel, hiszen a világ leghíresebb F1-es csapatának, a Ferrarinak a pilótájaként Spában és Monzában gyors egymásutánban meg is szerezte első két nagydíjgyőzelmét. A Belga Nagydíj hétvégéjén beszámoltunk arról, ahogy a herceg sokáig telefonon is sikertelenül próbálta elérni Leclerc-t, a monacói azonban most hazatért, ahol ő maga is egy uralkodónak kijáró fogadtatásban részesült. II. Albert vendégül látta Leclerc családját a hercegi palotában, és tulajdonképpen az egész nap során a tenyerén hordozta a pilótát. Leclerc az alábbi képeken éppen üzenetet ír a palota vendégkönyvébe.

 

Így nézne ki Vettel és Leclerc egy párhuzamos univerzumban

Az utóbbi években vált szokássá az F1-ben, hogy a versenyhétvégék helyszínein a valódi pilóták mellett húsz megelevenedett karikatúra is ott bóklászik a pálya körül. Nos, Vettel és Leclerc így néz ki "bobblehead" verzióban. Mondjuk az eredményeiket elnézve mi megcserélnénk kettejük arckifejezését...

vet-lec-figura

Videó: A tíz legjobb onboard felvétel az Olasz Nagydíjról

Hamilton és Leclerc párharca, Verstappen koccanása a rajt után, valamint kiélezett küzdelmek a mezőny minden szegletéből - íme az Olasz Nagydíj legjobb fedélzeti kamerás felvételei. A videó átkattintás után indul!

Akciódús versenyt produkáltak az F2-esek Anthoine emlékére

Alig egy héttel a tragédia után a Formula-2 fiataljai újra autóba ültek Monzában. Összefoglaló a futamokról és az öt legjobb előzésről.

(A videó YouTube-ra átkattintás után indul.)

Már a Renault teszteli a 18 colos Pirellit

„Egy új éra kezdődik” – posztolta a Pirelli a közösségi médiába. A gumigyártó tegnap még Formula-2-es autóval a Hungaroringen tesztelte a 18 colos kerekeket, melyek ma már a Renault versenygépére kerültek fel a Paul Ricardon. A volán mögött a franciák tartalékpilótája, Szergej Szirotkin ül.

A Pirelli hétvégén az Olasz Nagydíjon mutatta be a 18 colos abroncsokat F2-es autóra szerelve: az F1-es futamgyőztes, Jean Alesi néhány próbakört meg is tett Monzában a versenygéppel. A specifikációt a másodosztályban már jövőre, a Formula-1-ben a 2021-es szabálycsomag részeként vezetik be.

Kisebbfajta banzájjal megünnepelték a Ferrari-győzelmeket Maranellóban

Az egyéves győzelmi ínség vége, a Belga és Olasz Nagydíj megnyerése apropójából kisebb ünnepélyt tartottak szerdán a Ferrarinál. Délután a maranellói főhadiszálláson összetereltek minden dolgozót, majd Charles Leclerc és Mattia Binotto lépett eléjük. A svájci-olasz arról beszélt, a két siker a megfeszített csapatmunka eredménye, számos tényező, az alacsony leszorítóerejű aerodinamikai csomag, a Spec 3 motor, a stratégia és a bokszkiállások mind hozzájárultak, hogy végre a dobogó tetejére álljanak.

„Nyolc hihetetlen napot éltem át” – mondta közönségének Leclerc. „Hihetetlen kétszer győzni első évemben, és elsősorban nektek köszönhető, különösen, miután a szezon első fele messze elmaradt elvárásainktól.”

Sebastian Vettel sem merült feledésbe, a német telefonon jelentkezett be, és köszönetet mondott a támogatásért a nehéz monzai futam után. A jelenlevők pezsgővel koccintottak, majd Leclerc több száz aláírást osztott ki, és fotózkodott a Ferrari-munkatársakkal.

Csapatszelfi nélkül el sem kezdődhetne a Mercedes első Formula-E-szezonja

Elölről hátrafelé: Ian James (csapatfőnök), Nyck de Vries (pilóta), Stoffel Vandoorne (pilóta) és Toto Wolff (a Mercedes Motorsport vezetője).

Hétvégén újra ralikrossz: mi történt az elmúlt versenyeken?

Lettországban folytatódik a ralikrossz-világbajnokság szezonja, az Európa-bajnokság pedig befejeződik Rigában. Az AFM Motorsporthíradó összefoglalta, mi történt az előző versenyhétvégéken a magyar versenyzőkkel: Marton Gergely és Kárai Tamás Eb-dobogóval a tarsolyban utazik a Baltikumba.

25 év alatt nem bakizott még ekkorát az Alfa csapatmenedzsere

Megvan, ki a felelős az Alfa Romeo áthajtásos büntetéséért, amelyet a csapat azért kapott, mert rosszul tudta a szabályokat. A Q3-ba jutó, de váltó- és motorcsere után bokszutcából rajtoló Kimi Raikkönen autójára új szett lágy abroncsot tettek fel a verseny kezdetén: ezt a szabályok nem engedik meg.

A felelősséget Beat Zehnder vállalta magára, aki nem olyan rég sokkal pozitívabb rivaldafényt kapott: a svájci istálló ünnepelte őt, mivel már 25 éve hűségésen a Sauber/BMW-Sauber/Alfa Romeo tagja. Zehnder, akinek csapatmenedzserként feladata a szabályok betartását ellenőrizni, elismerte, negyed évszázad alatt nem követett el még ekkora bakit.

„Ez volt az eddigi legnagyobb hibám 25 év alatt. Tudnom kellett volna, hogy a kvalifikációs lágy gumival kell rajtolnunk a futamon. Remélem, hogy a következő 25 évben nem követek el még egy ekkora baklövést” – mondta a svájci Blicknek Zehnder.

A Hungaroringen tesztelte a Pirelli a 18 colos kerekeket

A Pirelli Motorsport rövid Twitter-bejegyzésben adta hírül, mivel és hol töltötte az elmúlt két napot: a gumigyártó a Hungaroringen körözött a 18 colos abroncsokkal felszerelt Formula-2-es tesztautóval. A keddi és szerdai teljesítmény összesen 139 kör volt.

A Pirelli hétvégén az Olasz Nagydíjon mutatta be a 18 colos abroncsokat F2-es autóra szerelve: az F1-es futamgyőztes, Jean Alesi néhány próbakört meg is tett Monzában a versenygéppel. A specifikációt a másodosztályban már jövőre, a Formula-1-ben a 2021-es szabálycsomag részeként vezetik be.

Majdnem ugyanannyi világhírű focista volt a monzai paddockban, mint F1-es versenyző

Az Olasz Nagydíj valamilyen okból különösen nagy mennyiségben vonzotta az aktív és visszavonult labdarúgó-legendákat. Megfordult a paddockban Didier Drogba, aki az FIA kampányához is csatlakozott, majd a futam előtt a rajtrácson a formula.hu összefutott Alessandro Del Pieróval, miközben a háttérben Pierre-Emerick Aubameyang és a karrierje elején még a Monza futballcsapatában is játszó Patrice Evra drukkolt Lewis Hamiltonnak. Az Arsenal-csatár Aubameyang még le is állt Carlos Sainzcal egy kis dekázásra és fejelgetésre.

 

 

Monzában is a régi, jól bevált módszerrel húznák meg a pályahatárt

Az Olasz Nagydíj helyszínének utolsó kanyarjába, a Parabolicába is visszatérhet a bukóterek klasszikus változata, a sóderágy. Ezt az F1 versenyigazgatója, Michael Masi nyilatkozta, miután a múlt hétvégén több olyan eset is történt az ominózus szakaszon, amelyet ez a régimódi megoldás megakadályozott volna. Ezek egyike egy vérfagyasztó baleset volt, amit az aszfaltozott felületre erősített nagyméretű rázókő okozott.

monza-parabolica-2019

Igaz a sóderágynak is vannak hátrányai, az FIA megfontolja a visszahozását. "Ez lehet egy megoldás" - nyilatkozta Masi. "Legyen az aszfalt, rázókő, sóder vagy fű, minden esetben meg analizálnunk kell a helyzetet. Nem olyan egyszerű a helyzet, hogy annyit mondunk, 'cseréljük ki'. Számos tényezőt figyelembe kell venni."

 

 

Ricciardo felfalta a versenyautók szemléltetésére szánt gumicukrot

Mindenekelőtt elég szokatlan versenyelemzés lehetett az, amelyben versenyautó-formájú gumicukrokkal (az Alfa Romeo találmánya!) próbálták felvázolni az autók pozícióját a felrajzolt monzai célegyenesben. Másrészt pedig elég felelőtlen dolog volt mindezt Daniel Ricciardo előtt prezentálni, hiszen a Renault ausztráljának csak meghozták vele az étvágyát. Nagyon illedelmes volt azonban, hiszen mivel nem volt tiszta a keze, szájjal próbálta felszippantani az egyiket. Harmadszorra sikerült... 

A Formula Renault Eurocup mezőnye is tudna róla mesélni, mekkora vihar volt a hétvégén Magyarországon

Az elmúlt hétvégén a GT Open és a Formula Renault Eurocup képében nemzetközi sorozatok versenyeztek a Hungaroringen - már amikor versenyezhettek. A formulaautós sorozat első, szombati versenye komoly felhőszakadás mellett kezdődött el a biztonsági autó mögött, és ennél komolyabbra nem is fordult. Az ötödik körében tartott a vonatozás, amikor véglegesen leállították a futamot, és a pontok felét osztották ki az első tíz helyezettnek, tulajdonképpen az időmérős eredmény alapján. Mármint leszámítva azt a három autót, amelyek már a rajtrácsra kivezető kör során kicsúsztak, köztük a bajnokságot továbbra is vezető Oscar Piastrival. A lenti videóban akár a teljes szombati "verseny" végignézhető.

A vasárnapi futamot aztán száraz időben már a tervezett menetrend szerint futották le. 

 

Kubica autójának kormánya mindennél többet elmond sérült karjáról

Ugyanis a pilótafülkében szükséges temérdek gomb szinte mindegyike a kormány bal oldalára került, hogy a 2011-ben súlyosan roncsolódott, és továbbra sem százszázalékos jobb kezével a lehető legkevesebb feladatot kelljen ellátnia vezetés közben.

EECzkcUXYAMB_a0

Ez is motorsport: traktorhúzó Európa-kupa Hajdúböszörményben

Stábunk a Hajdúk Fővárosában járt, ahol megismerkedett a mezőgazdasági Forma-1-gyel. Íme a Motorsporthíradó beszámolója:

Olasz kommentárral is érdemes meghallgatni Leclerc győzelmét

A szenvedély minden nyelven érthető.

 

Videó: mennyi is jelentett az a bizonyos szélárnyék?

Az alábbi videóban Monzában, a Parabolica előtti egyenesben hasonlíthatjuk össze a két Ferrarit. A felső képen Sebastian Vettel megy egyedül, az alsón Charles Leclerc pedig a szélárnyékban. Nos, a egyenest még Vettel kezdi 1 km/h-val gyorsabban, a végén azonban már a monacói a gyorsabb 9 km/h-val, amelynek következtében 131 ezredet vert csapattársára ezen a rövid részen - ráadásul a Parabolicát is gyorsabban vette, így a célegyenesben is 7 km/h-val gyorsabb tudott lenni.

 

2021 után is marad a DRS az F1-ben, de csak B tervként

A biztonság kedvéért az újgenerációs, 2021-es Formula-1-es autókat is felszerelik nyitható hátsó szárnyakkal, de a szakemberek abban bíznak, hogy ezek nélkül is izgalmas futamokat tesznek lehetővé az újragondolt konstrukciók. Alig másfél év múlva bemutatják a jelenlegieknél letisztultabb, aerodinamikailag áttervezett F1-es gépeket, amelyek az eddigiek alapján szélárnyékban jóval hatékonyabban fognak működni, így létjogosultságát veszíti egy olyan külső segítség, mint a DRS.

drs-mclaren

Az állítható hátsó szárnyakat 2011-es bevezetésük óta számos kritika érte, sokak szerint túlságosan megkönnyítik az előzéseket, így "műanyaggá" teszik a futamokat. Szerencsére a szakemberek és a sorozat vezetői is meghallották a panaszokat, így most azon dolgoznak, hogy többé ne legyen rájuk szükség.