Hamilton és Rosberg más autómárkák logóját is ki tudja rakni
https://formula.hu/parc-ferme/116
Nem tartott sokáig, már meg is érkezett a Mercedes tegnap bemutatott kreatív reklámplakátjának kifigurázása. Ha nem tudtuk volna, Lewis Hamilton és Nico Rosberg testéből nem csak a háromágú csillagot, hanem a Citroen, a Toyota, az Infiniti és az Audi logóját is ki lehet rakni.

Így takargatta az arcát a maga helyett szimulátorost nevező pilóta
https://formula.hu/parc-ferme/25516
Mi is beszámoltunk a Formula-E legutóbbi virtuális versenye után kirobbant botrányról, miszerint Daniel Abt helyett egy profi e-sportoló vett részt a berlini viadalon. A felvételek alapján nem csoda, hogy kiderült a kizárással „jutalmazott” turpisság, ugyanis az FE online futamain rendre megmutatják a pilóták kameraképét is, ezen azonban verseny közben látványosan kitakarták Abt – vagyis a szimulátoros – arcát, aztán később a harmadik hely megszerzése után a versenyt követő interjúknál is eltűnt:
Frissítés: Azóta maga a pilóta is megszólalt a botrány kapcsán, és elárulta, mindössze egy tréfát szerettek volna elsütni a nézőkkel.
Ha a valóságban nem szabadkártyázhat, hát megteszi virtuálisan Jorge Lorenzo
https://formula.hu/parc-ferme/25515
A koronavírus-járvány miatti létszámkorlátozások okán idén nem lesznek szabadkártyás indulók a MotoGP-ben (emiatt volt is kisebb szóváltás), a spanyolt azonban ez sem akadályozza meg a „visszatérésben”: ő is indul a most vasárnapi Virtuális Nagydíjon. A Silverstone-ban sorra kerülő viadal mezőnyének ő lesz amúgy a legnagyobb sztárja, mivel többek között a Marquez testvérek és Maverick Vinales sem indul: Lorenzón kívül Fabio Quartararo, Francesco Bagnaia, Joan Mir, Takaaki Nakagami, Tito Rabat, Michele Pirro és Lorenzo Savadori vesz még részt a buliban. Az esemény vasárnap 15 órakor kezdődik, s ezúttal a Moto2-esek és a Moto3-asok is lehetőséget kapnak a virtuális bizonyításra.

Kirúgta csapata a szimulátorversenyen csaló Formula-E-pilótát
https://formula.hu/parc-ferme/25517
A valóságban vont maga után súlyos következményt Daniel Abt virtuális botránya. A német pilóta, a Formula-E kétszeres futamgyőztese azzal bukott le, hogy a bajnokság szimulátoros sorozatában – melyen a mezőnyből mindenki részt vesz – nem ő maga, hanem egy profi e-sportoló indult. Abtot kizárták és 10 ezer euróra büntették, amely összeget egy általa választott jótékonysági szervezetnek kell adományoznia, és a szimulátorost, Lorenz Hoerzinget is eltiltották a Formula-E e-sportolóknak szóló kategóriájából.
Drákói büntetéssel élt Abt munkaadója, az Audi is, amely rövid közleményt adott ki arról, hogy bár a versenyző bocsánatot kért, tette nem összeegyeztethető a márka alapelveivel, ezért azonnali hatállyal felfüggesztik.
A The Race hírportál szerint a felfüggesztés egyet jelent a Formula-E-ben a sorozat indulása, 2014 óta folyamatosan versenyző Abt kirúgásával, annak ellenére, hogy istállója, az Audi Sport Abt vezetője édesapja, Hans-Jürgen Abt. Az oldal információi szerint Abt szerződését 12 havonta hosszabbították meg, a jelenlegi periódus júliusban fog lejárni. Ez egybeesett volna a Formula-E-szezon befejezésével, a koronavírus miatt azonban az évad később ér véget, Abt nélkül.

Norris üzenetben kért bocsánatot Leclerc öccsétől
https://formula.hu/parc-ferme/25513
Őrült ütközéseket hozott a Virtuális Monacói Nagydíj: az egyik leglátványosabbat Lando Norris követte el, amikor felkente a falra Arthur Leclerc-t. A brit már a saját élő közvetítésében is sajnálkozott az incidens miatt, de később aztán – mint az Charles Leclerc adásából kiderült – üzenetben is elnézést kért. A videó nagy kérdése viszont, hogy miért hívhatta vasárnap este pilótáját Mattia Binotto?
Verstappen nyakerősítő gyakorlatát még nézni is kényelmetlen
https://formula.hu/parc-ferme/25514
Bár a kommentelők között van olyan, aki saját elmondása szerint ilyen pózban szokott próbálni aludni gazdaságtanórán… ![]()
Azért a Red Bull hollandja a haladó emberek számára hagyományosabb edzéseket is végez az F1-es szezonra készülve:
Ricciardo és Norris a Bathurst 1000-en indulhat
https://formula.hu/parc-ferme/25512
A Bathurst 1000 az ausztrál Supercars bajnokság kiemelkedő eseménye a legendás Mount Panorama versenypályán, és úgy tűnik, nem kizárt, hogy a közeljövőben akár Formula-1-es pilótákat láthatunk majd ott indulni. Zak Brown, a McLaren ügyvezetője ugyanis elhintette, hogy ő nem gördítene akadályt pilótái, Lando Norris és Daniel Ricciardo szabadkártyázása elé:
„Szerintem mindketten szeretnének ott indulni” – fogalmazott Brawn a Supercars Sidetrackednek. „És szerintem az emberek tudják, hogy kicsit más vagyok, mint a legtöbb F1-es csapatfőnök, mivel szívesen látnám a versenyzőinket Daytonában vagy Le Mans-ban, vagy bármi ilyesmi versenyen. Úgy vélem, ez csak a menetrendektől függ. Bathurst általában egybeesik a Japán Nagydíjjal, ezért van az, hogy néha ott vagyok, néha nem” – fogalmazott a vezető, aki egyébként Walkinshaw Andretti United Supercars alakulatának is résztulajdonosa.
Tény, hogy Brown nem zárkózik el attól, hogy F1-esei máshol is kipróbálják magukat: 2017-ben Fernando Alonsónak még azt is megengedte, hogy a Monacói Nagydíjat kihagyva induljon az Indy 500-on. Ahogy az is tény, hogy Norris miután nemrég virtuális már kipróbálta a Supercars-sorozatot, elmondta, hogy élőben is beülne egy olyan autóba, Ricciardo pedig ausztrálként valószínűleg eleve vonzódik a sorozathoz.

Ezek a döbbenetesen jó felvételek is Monacóban készültek, majdnem 60 éve
https://formula.hu/parc-ferme/25511
Annak apropóján, hogy múlt hétvégén tartották volna a Monacói Nagydíjat, előbányásszuk egyik kedvencünket a Formula-1-es felvételek archívumából. Néhány éve került elő hét percnyi anyag az 1962-es monte-carlói versenyről. 70 mm-es filmre vették, ezért minősége nagyságrendekkel jobb, mint a korból fennmaradt felvételek döntő többségének: hátborzongatóan élethűen elevenednek meg az 58 évvel ezelőtti pillanatok.
Az igazi kérdés ez: Alonso jön vagy a Renault megy?
https://formula.hu/parc-ferme/25510
Így látják a spanyol visszatéréséről és a franciák távozásáról szóló pletykákat kollégáink. Hallgassatok a Formula Podcast legutóbbi adásába!
A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
A legjobb pilóták, akik sosem álltak dobogón
https://formula.hu/parc-ferme/25505
Többnyire visszavonult versenyzőket vonultat fel az alábbi 50-es toplista, ami azokat rangsorolja megszerzett pontok alapján (a 2019-es rendszer szerint), akik sosem végeztek az első háromban.
Az első nap a Ferrarinál, a Williams-szerződés története és az ütközés Raikkönennel – ti kérdeztetek, Alesi válaszolt!
https://formula.hu/parc-ferme/25508
A Formula.hu podcastjének legújabb adásában Jean Alesi volt a vendég, akinek az általatok megfogalmazott kérdéseket is feltettük. A beszélgetés vonatkozó részét (meg persze az adást) az alábbiakban hallgathatjátok meg:
A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Hat éve ezen a napon: Bianchi csodát tesz a Marussiával Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/25509
Bár a 2014-es Monacói Nagydíjat Nico Rosberg nyerte, a május 25-én futott viadal hőse nem a Mercedes németje volt, hanem a néhány hónappal később Suzukában halálosnak bizonyuló balesetet szenvedő Jules Bianchi. A Marussia franciája ugyanis kilencedik lett a hercegség utcáin – sőt, a pályán nyolcadikként intették le, csak egy öt másodperces büntetés miatt hátrébb sorolták –, ami két pontot jelentett a kiscsapat számára: ez volt a Virgin és Manor néven is futott istálló legjobb eredménye. Bianchi kisebbfajta csodatettét az akkori versenyen készült onboard felvétellel idézzük fel:
Így nézne ki az 1950-es Brit Nagydíj modern közvetítéssel
https://formula.hu/parc-ferme/25506
Önmagában is lenyűgöző visszanézni a hetven évvel ezelőtt készült felvételeket az első nagydíjról, amit Nagy-Britanniában rendeztek, de a modern grafikákkal, és a manapság megszokott kommentárral feldobott összefoglaló egy igazi kuriózummá változtatja ezt a pár perces videót.
Mercedeses fejes érkezhet az Aston Martin élére
https://formula.hu/parc-ferme/25507
A Financial Times értesülései szerint napokon belül megtörténhet az első váltás az Aston Martin felsővezetésében a Lawrence Stroll-féle befektetés megérkezése óta. A lap úgy tudja, a brit autógyárat 2014 óta elnök-vezérigazgatóként irányító Andy Palmer helyét az a Tobias Moers veheti át, aki 2013 óta a Mercedes sportmárkáját, az AMG-t irányítja. A Mercedes anyavállalata, a Daimler már most is 5 százalékos részesedéssel bír az Astonban, emellett a britek több típusát is ők látják el Mercedes-AMG erőforrásokkal, de ha a fenti csere megtörténik, az akár még szorosabb kapcsolatot is jelenthet a két vállalat között.

Érzelmes összeállítást készített a Sky Sports Vettelről és a Ferrariról
https://formula.hu/parc-ferme/25504
Regrets, I've had a few - csendül fel Frank Sinatra hangja, miközben Sebastian Vettel örömteli, és kevésbé örömteli ferraris pillanatai pörögnek le az alábbi montázsban. Ez a két és fél perc tökéletesen átadja azt a hangulatot, amit a csapat és a pilóta megosztó kapcsolata szurkolók millióiban ébresztett az utóbbi öt évben.
A Virtuális Monacói Nagydíj leginkább dodzsemezésre hasonlított
https://formula.hu/parc-ferme/25503
Ahogy az várható volt, káoszba fulladt a Formula-1-es Monacói Nagydíj helyett vasárnap este rendezett szimulátoros verseny. A rekordszámú F1-es pilótát felvonultató viadalon az üldözőboly olyan ütközéseket produkált, mint amikor Pistike vérszemet kap a búcsúban felállított dodzsem-pályán. Ez volt a rajt:
No heroics into Saint Devote pl- #VirtualGP #RaceAtHome pic.twitter.com/QLlabJA2F5
— Formula 1 (@F1) May 24, 2020
Lando Norris bevetődése is toplistás, ő Charles Leclerc öccsét kente fel a falra a harmadik helyért:
Lando The Leclerc bros#VirtualGP #RaceAtHome pic.twitter.com/p7qYFFCGU7
— Formula 1 (@F1) May 24, 2020
Szegény Arthur Leclerc sokat kapott a futamon, nem sokkal később Esteban Gutierez is belé rúgott egyet, ha már arra járt:
THIS IS WILD #VirtualGP pic.twitter.com/HRXCyBaHCR
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) May 24, 2020
Button vagy Rosberg? Egymás mellett a két egyszeres világbajnok teljesítménye
https://formula.hu/parc-ferme/25502
A Racing Statistics YouTube-csatornája ezúttal 2009 és 2016 világbajnokának ponttermését vetette össze látványos infografika formájában, végig a 2019-es pontrendszert használva, és csak az első 206 futamokat összevetve (Rosberg ezt követően vonult vissza):
Mennyit tudsz a Monacói Nagydíjak történetéről?
https://formula.hu/parc-ferme/25501
A mögöttünk hagyott hétvégén rendezték volna a 2020-as Monacói Nagydíjat, ha nem szól közbe a koronavírus-járvány. Az idei verseny elmaradt, a legendás viadal azonban így is 90 éves történelemre tekinthet vissza – de vajon mennyire vagy képben vele? Tedd próbára tudásod vonatkozó kvízünkkel IDE vagy a képre kattintva:
Újra megnyitott a „Doktor” rendelője: Rossi is megkezdhette a pályaedzéseket
https://formula.hu/parc-ferme/25500
Mi is beszámoltunk róla, hogy néhány olasz motoros már a múlt héten birtokba vette a MotoGP San Marinó-i Nagydíjának otthont adó misanói pályát, Valentino Rossi azonban amiatt, hogy bár közel fekszik a létesítményhez a szülővárosa, Tavullia, mégis másik régióhoz tartozik, kénytelen volt kihagyni ezt az alkalmat. Azóta viszont tovább enyhültek az intézkedések, így a 25. vb-idényére készülő kilencszeres világbajnok is a Yamaha R1-esének nyergébe pattanhatott az olasz pályán:
A bejegyzés megtekintése az InstagramonBack on tarmac Training at the @misanoworldcircuit with the R1 @vr46ridersacademyofficial @camilss
Amikor a leintés után a futamgyőztes rossz helyre parkolt
https://formula.hu/parc-ferme/25499
Monacóban F1-es futamot nyerni nemcsak annak presztízsértéke vagy csillogó város miatt különleges, hanem azért is, mert a legjobbak szinte együtt ünnepelhetnek a közvetlen közelben leparkolt autójukkal. Ehhez azonban az adrenalinnal túlfűtött pilótáknak észben kell tartaniuk, hogy a levezető kör végén nehogy véletlenül a bokszba hajtsanak, ahogy azt az összes másik pályán megtennék. 2009. május 24-én ezt nézte be a futamgyőztes Jenson Button, akire 78 környi versenyzés után így egy rövid kocogás várt a díjátadó előtt.
78 laps@JensonButton #OnThisDay pic.twitter.com/adj38mYimt
— Formula 1 (@F1) May 24, 2020
Leclerc verseny nélkül is Ferrarival száguldozott Monaco utcáin
https://formula.hu/parc-ferme/25498
Sor került arra a filmforgatásra, amelyről néhány napja mi is beszámoltunk: a nagy port kavaró 1976-os C'etait un Rendezvous címet viselő rövidfilm remake-jét készíti el az eredeti felvétel rendezője, Claude Lelouch. Az új alkotásban pedig Charles Leclerc is szerepet kapott, egy Ferrari SF90 Stradale-t hajtott meg Monte-Carlo utcáin, hogy odaérjen a címben említett randevúra. Íme, egy kis werkvideó a vasárnap reggeli forgatásról, IDE KATTINTVA pedig egy galériát is végiglapozhattok az eseményről:
Behind the scenes : @Charles_Leclerc filming "Le Grand Rendez-Vous" (short film directed by @LelouchOfficiel ) with the SF90 Stradale!
— Charles Leclerc Fan Page (@LeclercNews) May 24, 2020
https://t.co/3fFB8xA67D#F1 #Charles16 pic.twitter.com/GnKV4ktvQU










