Nemzetközi hírek
Opel Dakar Team: Ötödik hely bemelegítésként
Késett a komp. Ennek normál esetben nem lenne jelentősége, ezúttal azonban meghatározta egy terepraliverseny, jelesül az Africa Race elsõ versenynapját. Törlés és rövidítés.
részletekRövidített nyitány, remek magyar eredmények
Az egyik szeme sírt, a másik nevetett a Qualisport kamionosainak az Africa Race első szelektív szakasza után. Kovács Miklós és társai annak egyáltalán nem örültek, hogy a nyitónapot lerövidítették.
részletekLMP1-be vágyik a Red Bull aero-guruja
A Williamsnek, a McLarennek, és a Red Bullnak is világbajnok-autókat tervező Adrian Newey szimpátiáját fejezte ki a WEC iránt, de továbbra is elkötelezett a Milton Keynes-iek felé.
részletekOpel Dakar Team: Homoktenger helyett víz
Harminchat óra a vízen. A versenyjárművek a hatalmas komp gyomrában, a versenyzők és szervizcsapatok a fedélzeten – az Africa Race mezőnye a dél-franciaországi Setéből hajózott be.
részletekMonaco után, Afrika előtt
Kovács Miklós pilóta és két állandó társa, Czeglédi Péter és Ács László előbb az adminisztratív- és technikai gépátvételen esett túl Monacóban, majd Séte kikötője felé vették az irányt.
részletekEgyre több fiatal választja az IndyCart
Stefan Johansson úgy véli, hogy a világ két legnagyobb formaautós sorozata közül az IndyCar sokkal jobb opciót nyújt a fiatal versenyzők számára az F1-nél - sőt, az egyetlen opciót.
részletekSzalay: Monaco, papírmunka, szerencse
Az adminisztratív és technikai átvétel már csupán ujjgyakorlat Szalay Balázs és Bunkoczi László számára. Száznál is több versenyen végigcsinálták, ma már csak a rajt elõtti „kötelezõ tánc”.
részletekMinden eddiginél nehezebb Africa Eco Race jön
Közel 6000 kilométer vár a Qualisport kamionos egységére és az Africa Eco Race többi indulójára az immáron nyolcadik alkalommal elrajtoló maratoni tereprali-összecsapáson.
részletekItt egy vélemény a robotversenyek ellen
Egy év múlva már robot-autók fognak versenyezni egymással a Formula-E hétvégéin, Toto Wolff viszont úgy véli, hogy nem kellene sportágként kezelni azt a technológiát.
részletekHuff: Szükségünk volt a Citroen távozására
A WTCC 2012-es bajnoka úgy véli, hogy a francia alakulat olyan dominánssá vált a sportágban, hogy jót fog tenni a mezőnynek a távozásuk, így a bajnokság is kiegyenlítettebb lesz majd.
részletekHivatalos: Petrov a WEC-ben folytatja
A Formula-1-es pályafutása során egyetlen dobogós helyezést szerző orosz pilóta aláírt az SMP Racinghez, így 2016-ban a hosszútávú-világbajnokság LMP2-es kategóriájában láthatjuk őt indulni.
részletekMichelisz volt idén a leggyorsabb hondás
Az egyik nemzetközi szaklap összesítette a WTCC 2015-ös szezonjában futott összes köridőt: ez alapján a Zengő Motorsport magyar versenyzője bizonyult a legjobbnak a hondások házon belüli csatájában.
részletek