Nemzetközi hírek
Bemutatkozott Michelisz idei autója
A BRC Racing Team egy online bemutató során leplezte le a Hyundai i30 N TCR-t, melyet Michelisz Norbert és Gabriele Tarquini idén a WTCR Túraautó-világkupában vezetnek majd.
részletekÉrkezik az egységes Formula-3
Remek hír a fiatal, tehetséges versenyzők számára, pénteken a Nemzetközi Automobil Szövetség úgy határozott, 2019-től egy új, egységes F3-as sorozatot indít, ami remek ugródeszka lehet.
részletekMexikó Rali: Sordo az élen, Loeb a nyomában
A visszatérő kilencszeres világbajnok rögtön az első napon szakaszt tudott nyerni és pár másodpercre van attól, hogy vezesse a futamot – Elfyn Evans navigátora viszont agyrázkódást szenvedett.
részletekZandvortban tesztelt a JLG Motorsport
A JLG Motorsport kis csapatának 2018-ban az első sporthoz kapcsolódó útja rögtön a holland tengerpartig vezetett a közelmúltban. Fiatal versenyzőnk ugyanis egy nagyon komoly teszt lehetőséget kapott.
részletekM1RA: Nagy Dániel, TCR Európa-kupa
Lehetetlen küldetésre vállalkozik a M1RA 2018-ban: címvédésre. Elviekben azért lehetetlen, mert a TCR International Series, amelynek tavaly elhódította a csapatbajnoki címét, erre az évre megszűnt.
részletekWehrlein nem vállal két sorozatot
Pascal Wehrlein, Fernando Alonsóhoz hasonlóan, párhuzamosan vállalt volna két szériát, ám végül egyik tervétől visszalépett, mert túlzsúfolt lett volna a német pilóta versenynaptára.
részletekeStat: Megtört a német átok
Hongkongban még csak úgy tűnt, Mexikóban viszont valóban megszületett a Formula–E történetének első német győzelme és végre a címvédő is megtörte rettenetes sorozatát. 10 győztes 38 futam alatt.
részletekRosenqvist-dráma, Abt-diadal Mexikóban
Bár kellett hozzá a Mahindra műszaki hibája, gyors autócseréjének köszönhetően Daniel Abt első győzelmét aratta a Formula-E-ben a Mexikóváros ePrix-n - Oliver Turvey szintén először állhatott dobogóra.
részletekExkluzív: Vatanen a híres Pikes Peak-filmről
Alig találni olyan raliimádót, aki ne látott volna legalább egy részletet a valaha készült egyik legjobb autósportos kisfilmből, a ralivilágbajnok Ari Vatanen szereplésével.
részletekA Toyota két rekordot is megdöntene
Fernando Alonsónak azonnal két csúcs megdöntésével is lenne esélye beírni magát a WEC történelmébe, Le Mans-ban. A Toyota magasra tette a mércét magának, de teljesíteni akarja.
részletekKudarccal végződött Kubica LMP1-es tesztje
A lengyel nem csupán az F1-ben tesztelt a napokban, hanem a WEC-ben is kipróbálta a Manor autóját. A debütálás a csapattal, amellyel idén versenyezhet, azonban csúfosan végződött.
részletekNeveu: Alonso a legjobb pilóta
Fernando Alonso idén kétfrontos harcot vállalt be, a Formula-1 mellett a WEC-sorozatban is megméreti magát. Utóbbi széria vezetője úgy véli, nincs kétség, hogy a spanyol tökéletes lesz idén.
részletek