DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula-E

Bird nyert, Rosenqvist már megint az élről állt ki

Sam Bird szezonbeli második győzelmét aratta és Jean-Eric Vergne elsőszámú kihívójává lépett elő a Róma ePrix-n, miután a sokáig vezető Felix Rosenqvist autójának kitört a felfüggesztése.

Nagy várakozás előzte meg a Formula-E első római futamát, amely az első autóverseny az olasz főváros utcáin 1956 óta. Az izgatottságot tovább tetézte, amíg a pilóták elfoglalták a helyüket a rajtrácson, itt ugyanis a célegyenes, valamint a bokszutca, ami előtt a rajtprocedúra zajlott, a pálya két ellentétes oldalán található, így a szokásosnál hosszabb volt a felvezető „kör”.

bird



A rajtnál az élmezőny megőrizte pozícióját, Rosenqvist rögtön bevágott Bird elé, őket pedig Evans és Lotterer követte. A mezőny sűrűjében azért most sem maradhatott el az elsőkörös tolakodás a szűk kanyarok előtt. Összekoccant a két nagy rivális, amikor di Grassi hátulról beleszaladt Buemibe, míg a bajnokságot vezető Vergne Techeetah-jának fenekét Lynn találta meg – de az ütközést a brit autója bánta, akit ki is intettek szárnycserére a letört légterelő miatt.

Az élen Bird néhány körig komoly nyomás alatt tartotta Rosenqvistet, mielőtt a svéd néhány másodperces előnyre tudott volna szert tenni. Aki előzésekre vágyott, annak ekkor a mezőny második felébe kellett tekintenie, ahol az időmérőn már a bokszban összeütköző, így a mezőny végéről rajtoló Lopez és da Costa látványosan kapaszkodtak felfelé. Da Costa a táv felére egészen a 11. helyig jutott, és Lopez sem marad el sokkal mögötte, az argentin azonban végül mással alkotott maradandót: a mezőny éppen a bokszkiállásokra készülődött, amikor Lopez egy ambiciózus kettős előzésre készült. El is ment ugyan Turvey és Heidfeld mellett ugyanabban a kanyarban, viszont egyúttal egymásba is lökte őket. A párosra a következő pillanatokban még Filippi és Mortara is felakadt, de a vonat tagjai végül el tudtak mozdulni, hogy azonnal a bokszba viharozzanak.

Az autócserék után Rosenqvist megőrizte a vezetést Bird előtt, mögéjük pedig Buemi ugrott előre pár helyet. Ismét lett viszont áldozata a bokszutcai kapkodásnak, ami azóta kritikus pont, hogy eltörölték a minimumidőt, ezzel az autócserék idejére is versenyhelyzetet teremtve. Most Piquet övének bekötése nem történt meg megfelelően, amit a brazil rögtön észlelt, ahogy kihajtott a garázsból. Megállt, és percekig próbálta önmaga bekapcsolni a csatokat, de nem járt sikerrel, így kénytelen volt kiszállni és feladni a versenyt.

A pályán egy rövid virtuális biztonsági autós szakaszt rendeltek el Lynn kicsúszása és kiesése miatt, tíz körrel a leintés előtt pedig jött egy következő, immár jóval drámaibb megszakítás is: Rosenqvist az élről húzódott le a pálya szélére, a szezonban Mexikóváros után már másodszor, miután az egyik kerékvetőn áthajtva egyszerűen kitört a Mahindra hátsó felfüggesztése.

A vezetést Bird örökölte meg, akit üldözőbe vett Evans, mögöttük pedig di Grassi és Lotterer is felsorakozott a kiélezett hajrára – mindketten túljutottak ugyanis a második autójával szenvedő és az élbolyról leszakadó Buemin.

Evans egy alkalommal megtámadta Birdöt a vezetésért, de a brit jól védekezett, és kicsit el is tudott lógni, amíg üldözői egymással voltak elfoglalva, az új-zélandi Jaguarja ugyanis vészesen fogytán volt az energiának, így innentől már a védekezésre kellett fordítania a figyelmét. Di Grassi elment mellette és megszerezte a második helyet, az utolsó körben pedig Lotterer is utat talált, amivel a német második dobogóját szerezte.

Bird érte el elsőként a kockás zászlót, ezzel szezonbeli második győzelmét aratta az első hongkongi futam után. A DS Virgin pilótája a tabellán 18 pontra közelítette meg Vergne-t, aki most kimért versenyzéssel az 5. helyen végzett. Hogy maradjon még fordulat, a versenybírók a futam végén bejelentették, hogy di Grassit vizsgálni kezdték egy bokszutcai hiba miatt, de az Audi biztos lehet egy dobogóban, mert a brazil esetleges nagyobb büntetése esetén Daniel Abt jutna fel oda.

FRISSÍTÉS: Di Grassit azért kezdték vizsgálni a versenybírók, mert azt gyanították, hogy az Audi szerelői szabálytalanul kötötték be a brazil biztonsági övét az autócsere során, de végül a garázsokban kifejezetten ebből a célból elhelyezett kamerák segítségével meggyőződtek róla, hogy semmiféle szabálysértés nem történt.

A Róma ePrix végeredménye:

EasyCapture1_12 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: