DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

Nemzetközi hírek

WTCR: Értékes pontok úsztak el Michelisznek

Csalódottan hagyta maga mögött Németországot a magyar közönségkedvenc, aki saját blogjában értékelte legutóbbi, balesettel végződő túraautós hétvégéjét. Ebből szemezgettünk.

részletek

Sérülést akadályozott meg a halo az F2-ben

A királykategóriában még nem, a Formula-2-ben viszont már megmutatta hatékonyságát az idén bevezetett új biztonsági elem, a halo. Tadasuke Makinót saját elmondása szerint ez óvta meg a sérüléstől.

részletek

Először az Eb dobogóján

Eredményesen alakult az 1600-as ralikrossz-Európa-bajnokság résztvevőjének téli felkészülése, az előkészületeket pedig a szezonnyitón kockázatkerülő taktikával is kiváló eredményre tudta váltani.

részletek

F2: Brit-koreai nyert a brit-thaiföldi előtt

Az új Formula-2-es autók nehéz elindításának problémáját jól tükrözi, hogy Jack Aitken a szezon eddigi hat futamából háromszor is a rajtrácson ragadt. Most nem tette, ehelyett domináns győzelmet aratott.

részletek

Ismét lecsapott az Indy GP királya

Noha egy ideig úgy tűnt, hogy Robert Wickens újoncként megszerezheti első győzelmét a sorozatban, a pole-ból induló Will Power nem kegyelmezett, és megszerezte idei első IndyCar-győzelmét.

részletek

Kemény csata az F2 főfutamán

F1-es reménységek sajátították ki az F2 több virtuális biztonsági autós szakasszal megszakított főversenyének dobogóját Barcelonában, szemerkélő esőben.

részletek

Björk nyert, Micheliszt ütötték-vágták

Thed Björk megszerezte idei első győzelmét a WTCR-ben, miután ellenállt Frederic Vervisch nyomásának. Michelisz Norbert három riválisával is ütközött, a Rob Huff elleni utolsó a versenye végét jelentette.

részletek

Guerrierié a második futam, Michelisz 5.

Az első és az utolsó kilométerek hozták a legtöbb izgalmat a WTCR második nordschleifei futamán. A beugró Rast reményei korán szertefoszlottak, nullázott Tarquini, és Björk sem szerzett pontot.

részletek

Lehet-e bajnok Schumacher fia?

Második szezonját kezdi Mick Schumacher a Formula-3-ban. Tavalyi, újonc évében nem alkotott maradandót, ám idén a bajnoki címre tör. A pilóta és főnöke szerint is megvan az esélye.

részletek

WTCR: Mulleré az első futam, Michelisz 4.

Újabb domináns győzelmet aratott a Hyundai a Nürburgringen - Muller, Björk és Huff álhatott fel a dobogóra az első futamon, míg Michelisz közvetlenül mögöttük a negyedik helyen ért célba.

részletek

A Toyota alkalmazottjai a Nürburgringen

A TOYOTA GAZOO Racing egy Lexus LC-t vezető, Toyota alkalmazottakból álló csapattal áll rajthoz az idei Nürburgring 24 órás Hosszútávú Versenyen a hétvégén.

részletek

Roppant nehéz hétvége vár Micheliszre

Roskadásig ballasztozott autó, időhiány, a két apró gyermek pedig otthon – egyik tényező sem az, ami könnyeddé tesz egy túraautós hétvégét, Norbiét márpedig most mind nehezíteni fogja Németországban.

részletek