DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Túraautó

Felállni egy horrorbukás után - Exkluzív interjú René Rasttal, a DTM címvédőjével

A Német Túraautó Bajnokság 2017-es győztese az évtized egyik legnagyobb balesetét szenvedte el a Lausitzringen két héttel ezelőtt - a Hungaroringen elmesélte a Formula.hu-nak, hogyan élte meg belülről a hátborzongató incidenst.

Először is, minden rendben veled a lausitzringi baleset óta?

Igen, köszönöm, egyáltalán nincs problémám.

Voltak fájdalmaid az elmúlt két hétben?

Nem, pontosabban nem sok!

Szerencsére már közvetlenül a baleset után látszott, hogy nincs nagy gond, milyen volt belülről az egész?

Számomra nem jelentett nagy dolgot, annak ellenére, hogy kívülről nagyon durvának tűnt. Amikor éreztem, hogy fejtetőre állok majd, akkor is nyugodt maradtam, és még most is emlékszem minden egyes gondolatra, amik akkor a fejemben jártak. Mintha lassított felvételt néztem volna: minden lassabbnak érzékelsz az autón belül. Amikor megálltam, és elült a por, belekerült egy kis időbe, hogy realizáljam, mi is történt.

Amikor láttam, hogy a tetőnek és a szélvédőnek is annyi, egyből arra gondoltam, hogy ez biztosan durvának tűnhetett kívülről. Viszont azt éreztem, hogy velem minden rendben, ezért egyből jeleztem, hogy jól vagyok, és amikor kiszálltam, semmilyen fájdalmat nem éreztem. Az autó nagyon biztonságos, amiért rettentően hálás vagyok: nem éltem meg sokkolóként, félelmetesként, vagy veszélyesként a szituációt. Könnyen kiszálltam az autóból, és egyből készen álltam a visszatérésre.

Volt-e már ennél nagyobb bukásod korábban?

Nem, nem igazán. Néha egy kisebb balesetnél is megsérülhetsz, egy nagyobbnál viszont kevesebb bántódásod esik – például ha rossz szögben kapod el a falat, vagy hasonló. A következmény eltérő lehet, de igaz, tényleg ez volt karrierem legnagyobb bukása.

Az a baleset az egész hétvéged tönkretette, így szinte egy teljesített versenyhétvégéd van idén, a lausitzringi. Hogyan értékeled idei teljesítményedet?

Nehéz meghatározni, hiszen a saját erőnkből nem tudtunk a győzelemért harcolni (Az Audi idei legjobb eredménye Mike Rockenfeller nevéhez kötődik, aki ezüstérmesként zárt a második hockenheimi futamon – a szerk.). Mindig szükségünk van a szerencsére, vagy arra, hogy a stratégia nekünk kedvezzen. Nehéz idők járnak az Audinál, de vizsgálódunk, hogy mi lehet a probléma, kipróbálunk különböző megoldásokat. Idáig még nem sikerült megtalálnunk őket, úgy gondolom, kemény év áll előttünk.

Hogyan készültél fel a hungaroringi hétvégére?

Rengeteg időt töltöttem a szimulátorban, a mérnökökkel, hogy hogyan lehetnénk jobbak, és hogyan változtathatnánk a helyzetünkön. A YouTube-videók is sokat segítenek, de a pályán mindig más. Nehéz normálisan felkészülnünk, mert nem tudjuk, hogy mit várhatunk az autótól, és nem mindig azt hozza, amit várunk tőle.



A DTM aktuális bajnoka hogyan veszi hasznát a YouTube-videóknak?

Például emlékeztetnek, hogy mit csináltam tavaly. Megnézem a tavalyi fedélzeti kamerás felvételeimet, hogy teszem azt a kettes kanyarban a második fokozatot használtam, és így tovább. Ezzel is próbálok ritmust kialakítani magamban, hogy amikor a pályára jövök, ne kelljen a nulláról kezdeni mindent.

Lehet-e ezt a pályát különlegesnek nevezni számodra? Tavaly ugyanis itt szerezted első győzelmedet a DTM-ben.

Abszolút. Az akkori emlékek még mindig élénken élnek bennem. Nagyszerű érzésekkel térek vissza ide – bár remélem, hogy az autónk segíteni fog abban, hogy idén hasonlóan remek eredményt érjünk el itt!

Ilyen helyzetben mennyi esélye van címvédésre gondolni?

Nagyon messze vagyunk tőle jelenleg, de még csak négy futam ment le a szezonból, még tizenhat hátra van. Az az igazság, varázslatra lenne szükségünk ahhoz, hogy megfordítsuk az állást. Persze tavaly év elején sem tűntünk versenyképesnek, aztán láttuk mi lett a vége. Soha nem lehet tudni!

Pályafüggő lehet a teljesítményetek?

Nem tudjuk még, hogy mi a fő gondunk. Talán itt jobbak leszünk!

A sorozatban valódi DTM-veteránokkal vagy körülvéve, te viszont 2017-ben futottad az első teljes szezonodat. Ki a legkeményebb ellenfél a pályán?

Például Gary Paffett, vagy Robin Frijns – amíg sportszerű a küzdelem, addig minden rendben. Akik régóta itt vannak, természetesen jól tudják, hogy mit csinálnak: néhányan keményebbek, másak kevésbé, ez persze a versenyhelyzettől is függ. Ha az utolsó helyért harcolsz, akkor senki sem támad annyira keményen, ha viszont a győzelemért megy a csata, az már teljesen más.

Az idei éven túl milyen terveid vannak?

Még nem gondolkoztam rajta – az idei szezonra koncentrálok, és döntésre várok, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő.

Két éve egy verseny erejéig a Formula-E-t is kipróbáltad Berlinben – az Audi pedig egyre jobb formában van idén. Gondolkoztál már a váltáson?

Remek bajnokságról van szó, amely még mindig fejlődik, és ha ez a jövő, akkor pilótaként természetesen a részese akarok lenni. Nem mondanék rá nemet, de még mindig jobban csípem azokat a motorokat, melyeknek tényleg van hangjuk.

Mi a helyzet a formaautózással úgy általánosságban? Szinte az egész karrieredet túraautókkal töltötted eddig.

Élveztem, amíg vezethettem (utoljára 2004-ben, a német Formula BMW-ben – a szerk.) azokat az autókat, de már 31 éves lévén kicsit idős vagyok hozzájuk. Különben sem fizetnék azért, hogy versenyezzek – márpedig ma, a formaautóknál mindenütt fizetni kell érte.

Május elsején te is megörvendeztetted a közönséget egy kis gumifüstöléssel Budapest belvárosában – szeretnéd, ha a DTM többet versenyezne utcai pályákon?

Nagyon élveztem, hiszen először volt ilyen élményben – ha lehetőség lenne több utcai futamra a sorozatban, nagyon örülnék neki. Persze nem könnyű hangos versenyautókat egy város szívébe vinni, de nagyon szeretném, ha többre lenne lehetőségünk. Már csak a rajongók miatt is, akik számára kényelmesebb lenne, ha csak ki kellene lépniük a házaikból.

Ha választhatnál, melyik városba vinnéd a DTM-et?

Nincs kimondott kedvencem. Ha Németországban, akkor valószínűleg Münchenbe, vagy Frankfurtba, de egyébként rengeteg remek város van a világon!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: