Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Marc Marquez idei negyedik győzelmét hozta a MotoGP Aragóniai Nagydíja: a spanyol a pole-ból indulva, végig vezetve nyerte a vasárnapi futamot. Alex Marquez lett a második, Francesco Bagnaia pedig a harmadik, így mindketten távolodtak az éllovastól a világbajnoki összetettben.
A sprinttel ellentétben Marc Marquez a pole-ból startolva megőrizte a vezetést, mögötte maradt Alex Marquez a második, a harmadik helyre viszont feljött Francesco Bagnaia, akinek az első körökben Pedro Acosta ellen kellett vívnia ezért a pozícióért.
Marquez a táv harmadánál kezdte el leszakítani öccsét, akire azonban kapaszkodott Bagnaia és a két KTM-es. Viszont éppen a futam felénél jártunk, amikor megfogyatkozott az üldözőboly: Brad Binder csúszott ki az ötödik helyről. Nem ő volt az egyetlen kieső: Johann Zarco és Fabio Quartararo is bukott a verseny középső fázisában.
Marquez viszont nem rontott, magabiztos előnnyel húzta be idei negyedik győzelmét. Bagnaia ugyan igyekezett tartani Alex Marquezzel a tempót, de támadásig nem jutott, így a vb-összetett sorrendjében futottak be a dobogón – ezzel pedig 32 és 93 pontra nőtt a lemaradásuk a gyári ducatis éllovassal szemben.
Acosta negyedik helyen hozta be a KTM-et, mögötte viszont szépet csatázott Franco Morbidelli és Fermin Aldeguer az ötödik pozícióért: a kontaktig fajuló párharcból a VR46-os olasz jött ki győztesen. Joan Mir a hetedik a Hondával, Marco Bezzecchi a rajtrács végéről a nyolcadik az Apriliával, majd jött Fabio di Giannantonio és Raul Fernandez. A Yamahák nem fértek a top 10-be, míg a hajrában még Maverick Vinales is bemutatott egy esést.
A futam végeredménye:
1. | Marc Márquez | Ducati | |
2. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1.107 |
3. | Francesco Bagnaia | Ducati | 2.029 |
4. | Pedro Acosta | KTM | 7.657 |
5. | Franco Morbidelli | VR46 Ducati | 10.363 |
6. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 11.889 |
7. | Joan Mir | Honda | 14.938 |
8. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 16.022 |
9. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 18.321 |
10. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 19.190 |
11. | Alex Rins | Yamaha | 19.646 |
12. | Enea Bastianini | Tech3 KTM | 24.624 |
13. | Augusto Fernández | Yamaha | 25.986 |
14. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 26.761 |
15. | Miguel Oliveira | Pramac Yamaha | 27.122 |
16. | Somkiat Chantra | LCR Honda | 37.117 |
17. | Lorenzo Savadori | Aprilia | 43.588 |
18. | Maverick Viñales | Tech3 KTM | 1'26.319 |
Fabio Quartararo | Yamaha | Kiesett | |
Brad Binder | KTM | Kiesett | |
Johann Zarco | LCR Honda | Kiesett |