DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

„Nem tartjuk itt Marcot, ha nem boldog”

A Repsol Honda főnöke először tett egyértelmű utalást arra, hogy a szerződése ellenére Marc Marquez akár 2024-re is elhagyhatja őket.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Igazából már a 2020-as jerezi évadnyitón történt kartörés óta tart Marc Marquez és a Honda vesszőfutása, de az utóbbi hetekben ez még magasabb fokozatba kapcsolt. Egy hete a Sachsenringen öt (!) bukást gyűjtött be a spanyol – miközben két márkatársa ugyancsak sérült –, s bár ezek után Assenben megkezdte a hétvégét, a vasárnapi versenyen már nem áll rajthoz, mert súlyosbodott a bordatörése.

Mindehhez hozzájön még az is, hogy a Honda egy ideje képtelen felvenni a versenyt az élmezőnnyel: csak Marquez képes időnként jó tempóra vele, ehhez viszont rendre a határokat kell feszegetni, ami rengeteg eséshez vezet – ahogy azt kollégái is megtapasztalhatták a saját bőrükön. Emiatt pedig hosszú ideje téma, hogy a nyolcszoros világbajnok esetleg elhagyhatja a HRC-t, amelyhez 2024 végéig köti szerződés.

A két fél közötti viszony azonban olyannyira megtörhetett, hogy még az sem biztos, hogy a 30 éves versenyző kitölti a kontraktusát – s erre az eddigi legegyértelműbb utalást tette a Holland TT versenynapján Alberto Puig, a Repsol csapatmenedzsere, aki miután arról beszélt, hogy nagyon rossz időszakot él a Honda az utóbbi években, így felelt arra a kérdésre, hogy 2024-ben is náluk fog-e versenyezni Marquez: 

motogp-marquez-assen-2



„Azt kell gondolnom, hogy igen, mivel szerződésünk van” – idézi Puig szavait a The Race. „Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy minden ember szabadon azt csinál az életében, amit akar. A Honda pedig nem egy olyan vállalat, aki meg akar tartani olyanokat, akik nem boldogok a Hondánál. Természetesen szerződésünk van vele, de egyúttal a Honda nagyon tiszteli is Marcot. Szeretném azt gondolni, hogy a szerződésünk alapján igen, de nincs kristálygömböm.”

 

Marquez nem most akar dönteni

Puig szavaival aztán Marquezt is szembesítették, aki a szombati sprintfutamon elért 17. helye után már utalt rá, hogy az említett kartörését leszámítva most éli a legnehezebb időszakát a MotoGP-ben, most pedig erre hivatkozva beszélt arról, hogy nem akar a jövőjéről dönteni – bár azt nem cáfolta, hogy van min töprengenie ennek kapcsán:

„Most nagyon mélyen vagyok, nem gondolkodhatok ilyesmin. Nem dönthetsz a jövődről vagy bármiről ilyen helyzetben. Először is újra fel kell építenem magam fizikailag és mentális szempontból is a következő másfél hónapban. A legnehezebb időszakomat élem át a karrierem során. Szerencse, hogy az életemben viszont az egyik legjobb időszakomban vagyok, egy nagyon jó csapat vesz körül, minden stabil, ez pedig sokat segít, hogy elhiggyem, hogy képes vagyok rá.”

Mivel a gyári versenyzők szerződése a yamahás Franco Morbidellit leszámítva egytől egyig 2024 végén jár le, egy esetleges jövő évi átigazolás esetén akár az is előfordulhatna, hogy Marqueznek egy szatellit csapatnál – például Ducatival vagy KTM-mel, akiknél amúgy is „telt ház” van – kellene versenyeznie. Amikor azonban ennek lehetőségéről kérdezték, ismét így felelt: „Nem gondolkodhatok most ilyesmin, nem dönthetek ilyesmikről ezen a mélyponton. Előbb lélegzethez kell jutnom, gondolkodnom, beszélnem az embereimmel, aztán pedig újra motorozni – motorozni jó fizikai állapotban.”

Ami amúgy a fizikai állapotát illeti: Marquez elmondta, hogy kedden még nem tűnt úgy, hogy eltört a bordája, ugyanis hiába vizsgálták át alaposan, nehéz eldönteni a borda esetén, hogy csak repedésről vagy teljes törésről van szó. Szombat este viszont különösen komoly fájdalmakkal küzdött, aludni sem tudott, így vasárnap egyből az orvosi központba ment, ahol újra megvizsgálták a bordáját, amiről kiderült, hogy törött, ezért végül nem állhat rajthoz a vasárnapi versenyen – azaz idén úgy érkeztünk meg a nyári szünethez, hogy Marquez egyetlen nagydíjfutamon sem ért célba…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: