DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Motor

Marquez: Még legalább egy vb-harc a célom

A sérülések és nehézségek közepette sem felejtette el a repsolos, hogy mi is a célja a MotoGP-ben – bár abban nem biztos, hogy ez már idén megvalósul. Az új Hondára még mindig nem érzett rá teljesen.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Rendkívül nehéz másfél éven van túl Marc Marquez: a spanyol a 2020-es jerezi idénynyitón súlyos kartörést szenvedett, amelyből csak három műtéttel és kilenc hónappal később tudott visszatérni, míg a tavalyi idény végén egy edzésen bukott akkorát, amely után kettős látás alakult ki nála. A Repsol Honda versenyzője a The Race szaklapnak adott interjú során elismerte: ez utóbbi sérülés különösen mentálisan viselte meg (korábban azt is elmondta, hogy a visszavonulás is opció volt), ráadásul egy csonttöréssel ellentétben ettől a problémától nem is tudott szabadulni, hiszen például tv-nézés közben is szembesülnie kellett a kettős látásával.

„De sosem felejtettem el, mi a célom” – fűzte hozzá Marquez. „A célom pedig az, hogy legalább egyszer megpróbálhassak harcba szállni a világbajnoki címért, és szerintem jó úton haladunk. Még mindig csak 29 éves vagyok, szóval van időm.”

marquez-teszt-motogp-1



Marquez főnöke, Alberto Puig szerint a spanyol az elmúlt két idény során is behúzta volna a vb-elsőséget, ha egészséges, a repsolos ugyanakkor nem akar ilyen kijelentéseket tenni: „Sosem lehet ezt tudni, és nem is szeretek arról beszélni, hogy ’mi lett volna, ha’. De tény, hogy 2020-nak egy nagyon jó év után vágtam neki, összességében nagyszerűen éreztem magam és a motor is remekül működött. A tavalyi versenygép is alkalmas lett volna a vb-címre, ezt el is mondtam már. Az eszközök rendelkezésre álltak, de sosem tudhatjuk. Elkövettünk néhány hibát, de felhasználtuk az így szerzett tapasztalatot, és most itt az idő… lehet, hogy még nem idén, de nem tudhatjuk, a szándék pedig az, hogy már idén visszatérjünk az élbolyba. De tudom, hogy ez egy lassú folyamat lesz, és nem leszek még teljesen fitt és kész az első futamtól.”

A nyolcszoros világbajnok a tesztek során is utalt rá, hogy bár a kettős látása már a múlté, a több hónapos kihagyás miatt ugyanakkor még nincs fizikailag tökéletes állapotban. Marquez elismerte: legkésőbb az áprilisi futamokra teljesen vissza kell rázódnia, ha már idén harcba akar szállni a világbajnoki elsőségért – bár elmondása szerint a tavasz második felére eleve kirajzolódik az akkori állás alapján, hogy van-e az adott szezonban esély a végső trófea elhódítására vagy sem.

Marquez dolgát egyszerre könnyítheti és nehezítheti, hogy a Honda egy radikálisan átalakított motorral készült 2022-re, amellyel a korábban a legtöbb versenyzőjük által kifogásolt hátsó tapadáson igyekeztek javítani, így viszont elterelődött a hangsúly a motor elejéről, amely viszont a spanyol fő erősségét jelentette. A 29 éves motoros nem is tagadta, hogy még nem érzett rá teljesen az új RC213V-re:

marquez-teszt-motogp-2

„Pillanatnyilag még nem alkalmazkodtam hozzá. Ez egy nagyobb motor, és nem érzem kényelmesen magam rajta, de ha húzom a gázt, jönnek a köridők. Olyan motoros vagyok, aki egy kört akkor is össze tud rakni, ha nem érzi a legjobban a gépet. De tudom, hogy egy teljes szezonon át fontos, hogy mindent megértsünk arról, hogy mikor mire van szükség. Lehet, hogy a versenyeken el fogunk követni hibákat a stratégiával, hogy miképp használjuk ki a legjobban a motort, de a potenciál megvan benne.”

Marquez azt is elmondta, hogy egyáltalán nem bánja, hogy a HRC a márkatársai kéréseit is figyelembe véve egy versenyzőbarátabb motorral rukkolt elő: „Nem, nem vagyok csalódott, épp ellenkezőleg. Hálás vagyok a Hondának, hogy komoly erőfeszítéseket tettek a változásért. A sepangi teszten mondtam a csapatnak, hogy előbb a régi motorommal szeretnék menni, utána átülni az újra, és egyből éreztem, hogy nagyobb potenciál rejlik benne. Most azt kell megértenünk, hogyan tudjuk ezt kihasználni. Hálás vagyok a Hondának, keményen dolgoztak, és minden versenyző megjegyzéseit figyelembe vették. Ha ugyan panaszkodunk a motorra, de így is világbajnokok leszünk, akkor nehéz nagy változásokat végbe vinni. Ha viszont úgy panaszkodunk, hogy közben nem nyerünk, akkor komoly erőket fordíthatunk erre” – mutatott rá Marquez, aki néhány nap múlva, az évadnyitó Katari Nagydíjon próbálhatja ki élesben, mire is képes az új versenygéppel.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: