DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Rossi: A Yamaha mérnökei azt csinálnak, amit ők akarnak

A kilencszeres világbajnok szerint a japánok ugyan meghallgatják a versenyzők visszajelzéseit, de ettől függetlenül a saját fejük után mennek. Az olasz az európai tesztcsapat hiányát is gondnak érzi.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Bár a futamok felét a Yamaha nyerte idén, összességében mégis csalódáskeltő idényen van túl a japán gyártó, hiszen rendkívül ingadozó teljesítményt nyújtottak, miközben Joan Mir és a Suzuki elsősorban épp a kiegyensúlyozottságával hódította el a vb-címet. A hangvillások versenyzői közül végül a 2019-es motorra alapuló „A-specifikációjú” versenygépen ülő Franco Morbidelli végzett a legelőkelőbb helyen az összetettben, miközben a 2020-as M1-esen ülő Maverick Vinales és Fabio Quartararo a hatodik és nyolcadik helyig csúszott vissza a végén.

rossi-yamaha-portimao



Az említett két motoros egész évben ugyanazokra panaszkodott a Yamaha motorja kapcsán, mint amiket már az előző években is megszokhattunk, kezdve a motorerő – és ezáltal a végsebesség – hiányától a hátsó tapadást érintő gondokig, ráadásul pályáról pályára kiszámíthatatlanul viselkedett a gép. Valentino Rossi is osztotta ezeket a véleményeket, bár az ő teljesítménye még a márkatársaiétól is elmaradt 2020-ban: csupán egyszer állhatott dobogóra, és rengeteg önhibás nullázása révén a top 10-be sem fért be a pontversenyben – igaz, ebben a koronavírus-fertőzés miatt kihagyott két nagydíj is szerepet játszott. 

Rossi jövőre már nem a gyári csapatban, hanem a Petronas SRT-nél húzza majd a gázt, így felmerül a kérdés, hogy mennyire vonják be a fejlesztésekbe a mezőny legrutinosabb versenyzőjét – amikor erről kérdezték, az olasz arra sem tudott pontos választ adni, idén mennyire hallgattak rá, szerinte ugyanis a Yamaha egyik fő problémája az is, hogy a japán mérnökök eleve csak fél füllel hallgatják meg a motorosok aggályait:

„Szerintem ugyanúgy leszek bevonva, mint idén. Ilyen tekintetben nem lesz nagy változás. Meg kell néznünk, hogy idén komolyan bevontak-e vagy sem, nem tudom” – idézi a kilencszeres világbajnokot a Motorsport.com szakoldal. „Hogy őszinte legyek, annyit tudok tenni, hogy minden tapasztalatomat beleadom, és elmondom, hogy szerintem mire van szükségünk. De többé-kevésbé hasonló problémákkal küzdünk hosszú ideje, szóval szerintem jövőre sem lesz nagy változás. Úgy gondolom, a japán mérnökök meghallgatják a versenyzők visszajelzéseit, de végső soron azt csinálnak, amit ők akarnak. Már eleve megvan a fejükben, hogy mit akarnak csinálni.”

rossi-yamaha-portimao-vinales

Rossi egyébként egész évben hangsúlyozta, hogy nem érez jelentős különbséget a 2019-es és a 2020-as Yamaha között – noha Quartararóék többször is említették, hogy szívesen visszatérnének az előző verzióhoz –, s Morbidelli feljavuló formája inkább a fiatal olasz fejlődésének volt betudható. Morbidelli maga megerősítette, hogy 2021-ben is marad az „A-specifikációnál”, de az évad végi eredményei ellenére sem érzi ezt előnynek, mivel az új motorokban mindig több a kiaknázásra váró potenciál és a fejlődési lehetőség.

Rossi amúgy még egy tényezőt kiemelt a SpeedWeek.com weboldalnak nyilatkozva, amely szerepet játszhat a Yamaha riválisokhoz képesti gyengélkedésében, s ez pedig az európai tesztcsapat hiánya. A hangvillások erre a szezonra leigazolták tesztversenyzőnek a tavaly visszavonult Jorge Lorenzót, ám az ötszörös világbajnok mindössze néhány kört tett meg az M1-essel februárban Sepangban és októberben Portimaóban, ráadásul csak a 2019-es verzióval.

A spanyol tempójával nem is voltak elégedettek Japánban, így 2021-től már Cal Crutchlow tölti be a tesztmotorosi szerepkört, Rossi szerint azonban nem Lorenzóban volt a hiba, hanem abban, hogy gyakorlatilag nincs európai tesztcsapata és tesztprogramja a Yamahának, ellentétben a riválisokkal: hogy messzebb ne menjünk, épp ma jelentette be a KTM, hogy megtartja a Dani Pedrosa, Mika Kallio duót, s láthattuk, hogy főként a spanyol munkája mennyit jelentett az idén nagyot fejlődő osztrákoknak, ahogy például Michele Pirro és Sylvain Guintoli szerepvállalását is rendre dicsérik a Ducatinál, valamint a Suzukinál. Ehhez képest a Yamaha jórészt japán tesztmotorosokat alkalmaz, ráadásul főként japán pályákon, amelyek a „Doktor” szerint jelentősen el is térnek a versenynaptár jelentős részét kitevő európai helyszínektől.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: