DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Vinales a leggyorsabb, Marquez visszatért

A gyári csapat spanyoljának vezetésével ismét két yamahás zárt az élen Jerezben, de jól mentek a szatellit Ducatik és a KTM-ek is. Marquez motorra ült, de egyelőre csak a 20. helyen.

Imádod a MotoGP-t, és nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről sem? Akkor csatlakozz a nemrég indult Formula MotoGP csoporthoz IDE KATTINTVA!

Szombat délelőtt a harmadik szabadedzéssel folytatódott a MotoGP Andalúz Nagydíjának a programja. A tréning legfontosabb eseménye természetesen Marc Marquez szenzációs visszatérése volt: a nyolcszoros világbajnok alig öt nappal a felkartörése után ült ismét motorra! A másik két sérült közül Alex Rins viszont úgy döntött, a pénteki fájdalmai fényében inkább kihagyja ezt a 45 percet, és majd csak délután az időmérőn folytatja a körözést.

vinales-fp3-yamaha



Marquez viszont hamar rátalált a tempójára: már az első néhány kör után elkapta a mezőny végét, félidőben pedig már attól sem volt messze, hogy bejusson a Q2-be. Persze közben az élboly is gyorsult: előbb Francesco Bagnaia tört az élre, majd Fabio Quartararo vette át a vezetést, méghozzá a francia saját múlt heti pályarekordját megdöntve.

A hajrában aztán Maverick Vinales ragadta magához a kezdeményezést, így neki és Quartararónak köszönhetően két yamahás zárt az élen. Mögöttük Jack Miller lett a harmadik a Pramac Ducatival, majd jött az ismét remeklő Takaaki Nakagami az LCR Hondával. A top 10-be Bagnaia, Danilo Petrucci, Brad Binder, Valentino Rossi, Pol Espargaro és Joan Mir fért még be, azaz bejutott két KTM-es is az időmérő második etapjába.

Viszont igen nagy nevek csúsztak le erről: a kétszer bukó Aleix Espargaro, valamint Franco Morbidelli és Andrea Dovizioso is kénytelen megjárni a Q1-et. Ahogy természetesen a három sérült is: Cal Crutchlow a 17., Marquez végül a 20. lett, míg a sort természetesen a gyakorlást kihagyó Rins zárta. Folytatás délután a tét nélküli, a versenytempó csiszolására használt FP4-gyel és a kvalifikációval.

A 3. szabadedzés eredménye:

1. Maverick VIÑALES SPA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'36.584  
2. Fabio QUARTARARO FRA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'36.643 0.059 / 0.059
3. Jack MILLER AUS Pramac Racing Ducati 1'36.710 0.126 / 0.067
4. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda 1'36.842 0.258 / 0.132
5. Francesco BAGNAIA ITA Pramac Racing Ducati 1'36.847 0.263 / 0.005
6. Danilo PETRUCCI ITA Ducati Team Ducati 1'36.937 0.353 / 0.090
7. Brad BINDER RSA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'36.938 0.354 / 0.001
8. Valentino ROSSI ITA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'36.988 0.404 / 0.050
9. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'36.995 0.411 / 0.007
10. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'37.053 0.469 / 0.058
11. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'37.070 0.486 / 0.017
12. Franco MORBIDELLI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'37.180 0.596 / 0.110
13. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'37.278 0.694 / 0.098
14. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1'37.295 0.711 / 0.017
15. Johann ZARCO FRA Hublot Reale Avintia Ducati 1'37.304 0.720 / 0.009
16. Alex MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'37.557 0.973 / 0.253
17. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda CASTROL Honda 1'37.621 1.037 / 0.064
18. Tito RABAT SPA Hublot Reale Avintia Ducati 1'37.828 1.244 / 0.207
19. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'37.882 1.298 / 0.054
20. Bradley SMITH GBR Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'38.016 1.432 / 0.134
21. Iker LECUONA SPA Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'38.360 1.776 / 0.344
  Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki    
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: