DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

Nem vár tovább az Aprilia: megvan Iannone helyettese

Bár továbbra is látványosan kiáll doppingeltiltott motorosa mellett a noale-i gyártó, a szezonnyitó közeledtével kénytelenek voltak úgy határozni, hogy az első hétvégéken Bradley Smith indul a helyén.

Még tavaly év végén robbant ki a doppingbotrány Andrea Iannone körül, aki hiába kért B próbát és próbálta bizonyítani ártatlanságát, első körben másféléves eltiltást kapott mindenféle motorversenytől. Az olasz természetesen fellebbezett a végső megoldásnak tekintett Sportdöntőbíróságnál, ám ugyanígy tett a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség is, csakhogy a WADA éppen a maximális négyéves felfüggesztést szeretné kiharcolni a motoros számára.

smith-motogp-teszt



Az egyelőre nem dőlt el, mikor tárgyalják Iannone ügyét, a versenyző mellett eddig látványosan kiálló Gresini Apriliának azonban most már lépnie kellett, hiszen már csak néhány hét választ el minket a jerezi évadnyitótól. Ennek megfelelően a noale-i gyártó megerősítette, hogy a korábbi találgatásoknak megfelelően a tesztmotoros Bradley Smith fog indulni Iannone helyén.

A brit megbízatása viszont egyelőre csak az első két versenyre, az egyaránt Jerezben rendezendő Spanyol és Andalúziai Nagydíjakra szól, de ha az olasz ügye még később tisztázódik, így vélhetően augusztusban és azt követően is ő lesz Aleix Espargaro csapattársa. Smith ezzel egyébként akár állandó jelleggel is visszakerülhet a MotoGP mezőnyébe, hiszen még nem dőlt el, ki lesz Espargaro csapattársa 2021-től: Iannone mellett a fő esélyesnek a Ducatitól távozó Danilo Petrucci tűnt, ám úgy hírlik, ő megállapodott a KTM-mel a várhatóan a Repsolhoz igazoló Pol Espargaro üléséről.

A héten az Apriliával Misanóban tesztelő (a privát gyakorláson amúgy a Ducati, a Suzuki és a KTM is részt vesz) Smith helyzete azért is érdekes, mert ő amúgy a MotoE-ben is érdekelt lenne, ráadásul épp a két jerezi hétvégén lesz is versenye az elektromos sorozatnak, ám ilyen esetben nyilván a MotoGP-s szerepvállalás élvez elsőbbséget.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: