DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

MotoGP: Csak végső opció a szezon törlése

A gyorsaságimotoros-vb kereskedelmi jogait birtokló Dorna közleményben hangsúlyozta: továbbra is az a céljuk, hogy a lehető legkorábbi kezdéssel és legtöbb nagydíjjal rendezhessék meg az idényt.

A koronavírus-járvány a MotoGP 2020-as szezonjára is alaposan rányomja a bélyegét: már nem kevesebb, mint nyolc futamot kellett törölni vagy halasztani a naptár első szakaszából, és leghamarabb is június második felében, a sachsenringi Német Nagydíjjal startolhat az évad.

Carmelo Ezpeleta, a Dorna elnöke a minap úgy nyilatkozott, hogy amíg nem készül el a vakcina, nem sok esélyt lát versenyek rendezésére – vélhetően ennek a megfogalmazásnak a félreértelmezése vitte rá a kereskedelmi jogokat birtokló céget, hogy ma egy közleményben erősítsék meg: céljuk továbbra is az, hogy minél több nagydíjat lássunk idén, és csak végső megoldásként fog egyáltalán felmerülni az évad teljes törlése. Íme, a Dorna közleményében teljes szövege:

motogp-start-2019-spielberg-dppi



„Folyamatosan tart a koronavírus-világjárvány, és már most a 2020-as MotoGP-naptár átalakítását eredményezte, beleértve számos nagydíj elhalasztását és átidőzítését. Az állandó bizonytalanság fényében a Dorna szeretné ismét hangsúlyozni, hogy az elsődleges célunk, hogy legyen versenyzés 2020-ban.

A Dorna folyamatosan egyeztet a FIM-mel (Nemzetközi Motoros Szövetség), az IRTA-val, az MSMA-val (a csapatok, ill. a gyártók szövetsége) és a nagydíjak promótereivel, közelről elemezzük a helyzet alakulását, és igyekszünk a lehető leginkább nyitva tartani a kommunikációs csatornákat a sportunk alapkövei között. Minden fél közös érdeke, hogy a lehető leghamarabb elkezdjünk versenyezni, amikor az már biztonságos lesz.

Elsősorban eddig és ezután is arra fogunk koncentrálni, hogy a lehető legtöbb nagydíjjal rendezzük meg a 2020-as idényt, amelyet még a naptári éven belül fejeznénk be. Ugyanakkor mindig a helyi hatóságok és egészségügyi szervek ajánlásának megfelelően fogunk cselekedni.

Ha ez a világjárvány tovább fog tartani, mint amire bármelyikünk is számítana, és tovább küldi kényszerszünetre a sportunkat, valamint az utazási megszorítások is érvényben maradnak, a Dorna Sports akkor is csak utolsó lehetőségként fogja egyáltalán tárgyalni is a 2020-as szezon törlését a FIM-mel, az IRTA-val és az MSMA-val.

A Superbike-világbajnokságot illetően ugyancsak az az elsődleges célunk, hogy a lehető legtöbb fordulóval megrendezzük az évadot, amikor az már biztonságos. Minden érintett fél számára az a prioritás, hogy versenyezzünk, méghozzá biztonságosan, és minél többet adhassunk a rajongóknak abból, amit imádnak: a motorversenyzésből.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: