Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. augusztus 9. vasárnap
Motor

Visszaszólt a Honda: Mi készen álltunk, a Ducati nem

A bolognaiak vezetője nemrég úgy fogalmazott, hogy Marc Marquezék a legnagyobb nyertesei a járvány miatti halasztásnak, most azonban megérkezett a Repsol csapatfőnök epés válasza is.

A koronavírus-járvány okán már öt futamot kellett törölni vagy elhalasztani a MotoGP-ben, ahol leghamarabb május közepén, Le Mans-ban kezdődhet meg a 2020-as szezon, de erre vélhetően még ennél is később fog sor kerülni. Persze egyből megindultak a találgatások, hogy kiknek kedvezhet a csúszás, és Gigi Dall’Igna, a Ducati Corse általános igazgatója azonnal Marc Marquezt és a Hondát nevezte meg a fő nyertesnek, mivel a spanyol a vállműtétjéből lábadozott még, a HRC pedig küszködött a teszteken – jóllehet, épp a katari gyakorlás utolsó napján látták meg a fényt az alagút végén azzal, hogy kukázták az új aero-csomagot.

ducati-motogp-teszt-dppi-1



Nem sokáig váratott magára a válasz Dall’Igna nyilatkozatára a japánok részéről sem: Alberto Puig, a Repsol Honda csapatfőnöke szerint ők igenis készen álltak az idénykezdetre, ellentétben ellenfelükkel. Mindezt pedig azzal támasztotta alá, hogy a MotoGP hat gyártója közül egyedül a Honda prezentálta már az utolsó teszten a homologizációs rajzokat a motorblokkról (a szabályalkotók azóta bejelentették, hogy a többieknek digitálisan kell ezeket benyújtaniuk az illetékesek felé).

„A Ducatinak inkább arra a kihívásra kellett volna készülnie, amellyel Katarban szembesültek volna” – szúrt vissza Puig az Autosport.com szakoldal hasábjain nyilatkozva. „Mi voltunk az egyetlenek, akik a kért időben leadtuk a rajzokat a homologizációhoz. Innentől kezdve bármilyen találgatás azzal kapcsolatban, hogy egy gyártó még hozzányúlt a motorblokkjához, egyértelműen nem a Hondáról fog szólni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?