DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Motor

Marquezé az asseni pole Crutchlow és Rossi előtt

Szokás szerint elképesztő finálét hozott a MotoGP időmérője Hollandiában, végül a vb-éllovas zsebelte be a rajtelsőséget hondás márkatársa és a tavalyi győztes előtt. Dovizioso és Vinales a második sorban, Lorenzo csak a tizedik pozícióban.

Franco Morbidelli nélkül vágott neki a MotoGP mezőnye az asseni kvalifikációnak: az olasz a délelőtti edzésen bemutatott bukása során szenvedett kéztörést, amely miatt nem vehet részt a hétvégi további részében. Így is volt jó pár nagy név a Q1-ben: többek között Dani Pedrosának, Johann Zarcónak, Alex Rinsnek és Jack Millernek is jelenése volt már az első etapban is. Végül az utolsó percek hajrájából Zarco és Rins került ki győztesen, ők harcolták ki a továbbjutást, elütve tőle Takaaki Nakagamit és az ezredre azonos időt futó Tito Rabatot és Hafizh Syahrint. Miller a 16., Pedrosa csak a 18. helyre kvalifikálta magát.

A Q2-ben aztán már a legjobbak is pályára gurultak, akinek a többsége a lágy első és a közepes hátsó gumira szavazott. Alex Rins jelentette a kivételt, aki kemény hátsó gumival próbálkozott, ennek ellenére egy ideig vezette is az eredménylistát - igaz, mire az első etapok lezajlottak, már Marc Marquez vezetett suzukis honfitársa, valamint Danilo Petrucci előtt.

11118019_183



A finálé szokás szerint őrült tűzijátékot hozott, a fél mezőny piros szektoridőkkel érkezett: végül Marquez jött ki ebből a legjobban, a repsolosé lett a pole, 41 ezreddel megelőzve hondás márkatársát, Cal Crutchlow-t. Az első sort Valentino Rossi teszi teljessé, míg a másodikba Andrea Dovizioso, Rins és Maverick Vinales kvalifikálta magát. Aleix Espargaro az előkelő hetedik helyen zárt az Apriliával, megelőzve Zarcót és Andrea Iannonét, míg az előző két futam győztese, Jorge Lorenzo mindössze tizedik lett - igaz, még ő is négy tizeden belül zárt Marquezhez képest.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: