DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
Motor

Rossi 200. dobogós helyezését szerezheti Jerezben

Valentino Rossi argentínai győzelme után 199. alkalommal állhatott fel a dobogóra a világbajnokság valamelyik géposztályában, így előfordulhat, hogy a hétvégi Spanyol Nagydíjnak a sorozat 1949 óta íródó történetében elsőként eléri a 200-as határt. A motogp.com ez alkalomból készített egy összeállítást a „Doktor” eddigi dobogós eredményeiből.

Valentino Rossi 20. szezonját tölti a gyorsasági motoros világbajnokság mezőnyében, s a bő egy héttel ezelőtti Argentin Nagydíj volt a 199. alkalom, amikor a pódiumon pezsgőzhetett. Ez azt jelenti, hogy amennyiben még egyszer a legjobb háromban végez, akkor a sportág 1949 óta íródó történetében elsőként érheti el ebben a tekintetben a 200-as álomhatárt. Minden esélye megvan rá, hogy ez már a most hétvégi Spanyol Nagydíjon megtörténjen, hiszen egyrészt a yamahás remek formában kezdte a 2015-ös évadot (eddig két első és egy harmadik hely a mérlege, és az összetettben is az élen áll), másrészt Jerezben már nyolc alkalommal is győzni tudott. A dobogós helyezések örökrangsorában egyébként Giacomo Agostini követi őt a második helyén, akinek 159 top3-as helyezését már régen maga mögött hagyta az olasz.

21252_orig_fe0c19c3d2239f28156f85abe27ebcbf
 



 

Győzelem

2. hely

3. hely

Összesen

125 cc

12

1

2

15

250 cc

14

5

2

21

500 cc

13

4

6

23

MotoGP

71

42

27

140

Összesen

110

52

37

199

 
A fenti táblázaton az látszik, hogy Rossi az egyes géposztályokban hányszor állhatott dobogóra (a királykategóriát 2002 óta nevezik MotoGP-nek, előtte az 500 köbcenti jelentette a csúcsot), valamint azt, hogy ezek milyen arányban oszlottak meg annak egyes fokai között. Többek között az is látható ebből, hogy a „Doktor” az esetek több mint a felében győzelemnek örülhetett. Az alábbi táblázat pedig még érdekesebb, hiszen abból az is kiderül, hogy összesen kilenc motortípussal tudott az első három helyezett között zárni – ez részben csapatváltásainak, részben a MotoGP szabályváltozásainak is köszönhető. Természetesen a legínségesebb időszaka a Ducatinál eltöltött két esztendő volt, míg a legtöbb sikert a 800-as éra Yamaháján érte el – már ami a dobogós pozíciókat illeti, hiszen győzelemből a 990 köbcentissel szerzett többet.



 

Győzelem

2. hely

3. hely

Összesen

125 cc Aprilia

12

1

2

15

250 cc Aprilia

14

5

2

21

500 cc Honda

13

4

6

23

990 cc Honda

20

9

2

31

990 cc Yamaha

25

9

3

37

800 cc Yamaha

21

15

11

47

800 cc Ducati

0

0

1

1

1000 cc Ducati

0

2

0

2

1000 cc Yamaha

5

7

10

22

Összesen

110

52

37

199

 
Rossi egyébként más érdekes rekordot is magáénak tudhat a dobogós helyezésekkel kapcsolatban. Azzal, hogy Termas de Río Hondóban győzni tudott, immár a versenynaptár mind a 18 jelenlegi helyszínéről elmondhatja, hogy legalább egyszer befért az első háromba. Karrierje során összesen 33 pályán végzett a pódiumon – természetesen ez is rekordnak számít. A legtöbb dobogót Phillip Islanden gyűjtötte be a kilencszeres világbajnok: a rendkívül gyors vonalvezetésű ausztrál aszfaltcsíkon összesen 15 alkalommal (!) végzett a legjobb háromban. Rossi egyébként ezt a 199-es számot 315 nagydíjrajt alatt érte el: ez 63,17%-os mutatónak felel meg, ami szintén elképesztő adat. Ha pedig továbbra is tartja mostani formáját, akkor akár Agostini másik legendás csúcsa, a 122 futamgyőzelem is újból veszélybe kerülhet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: