DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
Motor

Mi kell ahhoz, hogy elöl legyen a Yamaha?

Véget ért az előszezoni felkészülés a MotoGP csapatai, így a Movistar Yamaha számára is. Mind Jorge Lorenzo, mind Valentino Rossi pozitívan értékelték a téli teszteket: a spanyol szerint határozottan javult a motor 2014-hez képest, az olasz pedig úgy véli, izgalmas szezon elé nézünk, amely során a maximumom kell teljesíteniük, ha az élen akarnak végezni.

A Yamaha gyári alakulatával kapcsolatban a holtszezon legnagyobb attrakciója kétségkívül az volt, hogy a második sepangi teszten végre bevetettétek az úgynevezett „full seamless” váltót, amellyel immár nem csak a fel-, hanem a leváltásokat is „zökkenőmentesen” tudják végrehajtani. Ezzel többek között azt akarják elérni, hogy javuljon az M1 stabilitása a féktávokon, amely a szakértők szerint a Honda egyik legnagyobb előnyét jelentette az előző évek során. A malajziai és a katari tesztnapok alapján úgy tűnik, a Repsolnak ennek ellenére is maradt még előnye a hangvillásokkal szemben – sőt, még akár a jelentős javulást bemutató Ducatik is veszélyt jelenthetnek rájuk –, s bár Jorge Lorenzo és Valentino Rossi is úgy fogalmaztak, hogy az új váltó nem jelent óriási áttörést, a csapatnál bizakodóak az esélyeket illetően a jövő hétvégi idénynyitót megelőzően. A tegnapi eső a sivatagi pályán természetesen az ő számításaikat is keresztülhúzta, hiszen szerettek volna még számos dolgok kipróbálni a motoron, ám így is pozitívan értékelik a felkészülési időszakot. Lorenzo például így nyilatkozott az istálló hivatalos sajtóközleményében:

orig_1c1705177c53e6de1ea5285072645fe6



„Hétfőn a rossz időjárási körülmények miatt nem tudtunk motorozni itt Losailban. Egész nap esett, s emiatt nem tudtuk kihasználni az utolsó tesztnapot. Kár érte, mert azt terveztük, hogy kipróbálunk különböző beállításokat, de ez mindenki másra is igaz. Összességében jól alakult számunkra az előszezon. Jó motorunk van, különösen az előző évivel összehasonlítva, és az új váltóval is nyertünk valamit. Remek az alapunk, és úgy gondoljuk, a fejlesztés során bőven tudunk még javulni. Elég magabiztosak vagyunk, még akkor is, ha az ellenfeleink is sokat léptek előre. Sepang után jó érzéseink voltak, Katar azonban kissé nehezebbre sikerült. A pálya túlságosan csúszós volt, főként az első nap során. A második napunk már jobban alakult, és kényelmesebben is éreztük magunkat a motoron, de ezen az aszfaltcsíkon mindig nehéz a dolgunk a pálya állapota miatt. A tapadás nem tökéletes, és kissé szenvedünk a gép hátuljával, de összességében elég jól viselkedik a motor. Reméljük, tudunk még fejlődni a versenyhétvégére, és készen fogunk állni a szezon első megmérettetésére. Már kíváncsian várjuk, hogy megkezdődjön ez az izgalmasnak ígérkező évad.”

orig_a0dc2d59116a560ec6b45c8003690131

Rossi tulajdonképpen ugyanazokat mondta el a téli tesztidőszakról, amelyeket csapattársa is, s természetesen a „Doktor” is már nagyon várja a jövő hétvégi rajtot: „Nagyon nagy kár, hogy nem motorozhattunk a teszt utolsó napján. Rendkívül fontos lett volna azért, hogy az utolsó dolgokat is megoldjuk, és javítsunk a motoron a verseny előtt. Az eső sajnos nem tette lehetővé, hogy mindezeket elvégezzük. Ugyanakkor összességében pozitív mérleget vonhatunk az előszezoni tesztek után. A motor fejlődött tavaly óta, és ez a legfontosabb dolog. Jó kis szezon lesz a mostani, sok pilóta lesz gyors és közel egymáshoz. Ahhoz, hogy elöl legyünk, száz százalékot kell nyújtanunk. Ebben segíteni fog az új váltónk, amely remekül működik, és nagyon hasznos fékezéskor. Nem jelent nagy előnyt, de mindenképpen előrelépés. Most már igazán szeretném elkezdeni az idényt. A srácok is izgatottak, mindannyian türelmetlenül várjuk, hogy elkezdődjön a bajnokság. Már csak néhány nap, és a hétfői eső ellenére is azt mondhatom: készen állunk!” – zárta gondolatait az olasz, aki a mezőny többi tagjához hasonlóan legközelebb a jövő csütörtöki első szabadedzésen gurul pályára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: