DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
22:57

Hamilton vezethetőségi problémákra panaszkodott nemrégiben. 

Íme a Q3 eredménye! Verstappen rajtolhat tehát az élről a holnapi Mexikóvárosi Nagydíjon, ami magyar idő szerint 21:00-tól rajtol. Ne felejtsék ma éjjel óraátállítás, mára pedig köszönjük a figyelmüket! 

Russell utolsó körét törölték végül, de így is második, mivel nagyot hibázott és rengeteg időt veszített a stadion szakasznál. 

A kör második felében valami nagyon nem működött Hamiltonnál és Russellnél, akik a harmadik és a második pozíciókat szerzik meg, Max Verstappen pedig a pole-pozíciót 1:17.775-ös idővel! 

Verstappen az élen, de jönnek a Mercedesek!

Perez harmadik, Sainz negyedik, Leclerc pedig az ötödik, miközben Verstappen viszont lila szektorral nyitott. 

Perez, Sainz és Leclerc idejét tudjuk meg először, de a Ferrarik nagyon gyengéknek tűnnek. 

Egy lövése lesz még mindenkinek és nagyon izgalmas csatára van kilátás. 

Alonso javítani tud, így a heteduik, hátrébb tolva Norrist, Ocont és Hamiltont, aki idő nélkül áll. 

Sainz is hibázott ez kiderült a lassításból. Hat perc még vissza, és így állunk jelenleg: 

A Mercedesek nem verik meg a hollandot, de közel voltak, Hamiltonnak viszont elvették a körét. 

A Ferrarik sokat kapnak, Verstappennek viszont van válasza: 1:17.947. 

Fantasztikus idő! Sergio Perez a hétvégé eddigi legjobbjával kerül az élre - 1:18.153

Perez nyitja a sort, természetesen hatalmas hangzavarban. A mexikói abszolút legjobb első szektorral kezdett. 

Zöld a lámpa, lássuk ki szerzi meg a pole-t Mexikóban! 

Az egyértelműen látszik, hogy a Mercedesnek fekszenek a körülmények, ahogyan arra sokan számítottak már a hétvégét megelőzően. 

Pokolian szoros volt az előző szakasz, szóval a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull pilótái egyaránt esélyesnek tűnnek. Habár a világbajnoki cím már mindkét fronton eldőlt, ettől függetlenül még vannak eldöntetlen kérdések a tabellákon, szóval továbbra is van tétje a dolognak holnap és nem mindegy honnan indulnak a versenyzők. 

Íme a Q2 eredménye: 

Leclerc dobott egy lila középső szektort, de elrontotta az elsőt, így nem javít és nem fejezi be a körét. Mindez nem veszélyeztette a továbbjutását, így nem kell aggódnia. Rajta kívül Hamilton, Sainz, Russell, Verstappen, Perez, Bottas, Ocon, Norris és Alonso küzdhet még tovább. A kiesők a 11. helytől lefelé: Ricciardo, Zhou, Tsunoda, Gasly, Magnussen. 

Sainz is javít a második, Verstappen szintén és a negyediknek jön fel, az idő pedig letelt eközben. Jön a tűzijáték a végére. 

Belül az utolsó percben itt a középső szakaszban, Perezen kívül pedig mindenki próbálkozik még. 

Őrjöng a közönség, mivel Perez a harmadik helyig lép előre. 63 ezredes lemaradással aligha kell aggódnia a továbbjutás miatt. 

Egy másik mexikói hős is a helyszínen. Esteban Gutierrezt is régen láttuk.

Russell közben a fékek hőmérsékletére panaszkodott a rádión, bár a tempóján egyelőre nem vehető észre a probléma. Időközben érkezik egy újabb körre Sergio Perez, aki bajban lesz, ha nem tud javulni. 1,138 másodperc a lemaradása Hamiltonhoz mérten. 

Hat perccel a második szakasz zárása előtt Tsunoda, Perez, Zhou, Gasly és Magnussen állnak kieső helyen. 

A Ferrari versenyzői nem kezdenek jól. Leclerc az ötödik, Sainz pedig a nyolcadik helyen nyit a Q2-ben. 

Újabb meglepetések! Bottas ismét a harmadik 228 ezred lemaradással, miközben a két McLaren is 5-7 tizedes hátrányban mindössze. 

Megjöttek az első 1:18-as körök. Elsőre a két Mercedes rakta össze ezeket az időmérőn, de Max Verstappen is képes volt rá, igaz megelőzni nem tudta Hamiltont és Russellt. 

Az esőnek egyébként továbbra sincs több jele az időjárás előrejelzésben leírtaktól. A levegő hőmérséklete 26 fok, míg az aszfaltté 48. 

Lewis Hamilton és George Russell gurulnak ki elsőként a pályára. A Mercedesek továbbra is erősnek tűnnek, de vajon okoznak-e meglepetést? 

Íme a Q1 eredménye. 

Jön a Q2, a tét a legjobb 10 közé jutás.

Schumacher, Vettel, Stroll, Albon és Latifi búcsúzik tehát az első szakasz végén. 

Hamilton 1:19.169-es idővel nyeri a Q1-et a végén, Schumacher pedig hiába volt továbbjutó helyen, végül kiesik. A körülötte lévők közül Guanyu Zhou bizonyult gyorsabbnak nála, Vettelel viszont azonos időt futott. 

Schumacher a 2-es kanyarban vágta le, így végül ezért vették el a kört. 

Kettő perc még vissza és Stroll, Schumacher, Albon, Vettel, Lafiti a kieső helyeken. 

És elveszik Schumacher körét! Vélhetően valahol kiszélesíthette a pályát. 

Mick Schumacher megy egy meglepően időt, amivel pont Perez elé kerül. A Red Bull pilótája a hetedik helyre került végül. 

Bő négy perc maradt vissza, Perez pedig csak a tizedik, szóval mennie kell. 

Mindenki megfutott legalább egy értékelhető kört. Szűk hét perccel a Q1 vége előtt Schumacher, Albon, Vettel, Magnussen és Latifi állnak kiesésre. 

Jók voltak az Alfa Romeók tegnap, és úgy látszik, továbbra is kitart a formájuk. Valtteri Bottas a harmadik helyre ugrik fel. 

A tapadás hiányára panaszkodik Max Verstappen, aki elég sokat csúszkál, első próbálkozásra viszont az élre ugrik és majdnem három tizedet adott Leclercnek. Hamilton a harmadik, Sainz a negyedik, Russell pedig az ötödik helyen van jelenleg. Minössze Bottas, Ocon, Zhou és Alonso nem rendelkezik még idővel. 

Javul a helyzet: Leclerc 1:19.505-el az élen. 

1:20.408 az új legjobb, de ez elsőre nem egy nagy kör. A második helyre ugró Tsunodát is csak egy tizeddel veri. 

Albon került az élre 1:20.859-es idővel, de hamarosan jön Sergio Perez vélhetően jóval erősebb körrel. 

Kevin Magnussen, aki a belsőégésű motor cseréje miatt büntetéssel számolhat a második helyre ugrik, közben Schumacher is javít 1:21.024-re. Vettel, Stroll, Albon az első öt eddig, de még nagyon az elejln vagyunk. 

Mick Schumacher futja meg a kvalifikáció első gyorskörét. Ideje 1:32.819

Közérdekű közlemény: Lance Stroll ma ünnepeli 24. születésnapját.

Zöldre váltott a bokszutca lámpája, kezdődik tehát az időmérő edzés Mexikóban.

Tényleg nem lehet panasz a mexikói rajongókra. :)

Martin Brundle elemzése az időmérő előtt: „A Mercedesnek új első szárnya van, ami egy kicsit segít, de mindig is jobban mentek a nagy leszorítóerős beállításokkal. A kör nagy részében képesek abban a zónában vezetni az autót, ahol a legjobban működik. A pilóták azt mondják, hogy nem érzik különösebben jónak, de az óra mást mutat” – mondta el a Sky Sports adásában.

Többen hoztak különleges sisakfestést, közülük pedig Sebastian Vettel megoldása talán a legfeltűnőbb. A négyszeres világbajnok hosszú idő után ismét a Red Bull dizájnját alkalmazza az energiaitalosok nemrégiben elhunyt alapítójának Dietrich Mateschitznek a tiszteletére.

A helyi szurkolók egyértelműen Sergio Pereznek szorítanak, akinek komoly esélye lehet a futamgyőzelemre ezen a hétvégén. A mexikói pilóta az elmúlt egy hétben már többször is hangoztatta, mennyire szeretne honfitársai előtt győzni. A rajongókon mindenesetre biztosan nem múlik semmi, teltház és fantasztikus hangulat van a helyszínen, ahogyan azt már az elmúlt néhány évben megszokhattuk.

Szót kell ejteni az időjárásról is. Egyelőre napsütéses az idő, de 60% esélyt mondanak az esőre a kvalifikáció ideje alatt. A háttérben már érkezik egy nagyobb felhőréteg, a kérdés, hogy ebből lesz-e csapadék? 

A gumibeszállító tegnap az előző hétvégéhez hasonlóan ismét tesztet tartott a második szabadedzésen, ahol a csapatok a 2023-as gumik prototípusait próbálhatták ki. Az adatgyűjtés és a megfelelő beállítások keresgélését illetően ez újfent megnehezítette a mezőny dolgát, ezért az FP3 fontosabbnak bizonyult a szokásosnál.

Szintén fontos lehet még a gumikezelés. Az FP3 alatt egyértelműen látszott, hogy a többségnek két melegítőkörre volt szüksége a lágyakon. A Pirelli a 2-es a 3-as és a 4-es számú keverékeket hozta el erre a hétvége, tehát a kínálat közepéről választottak.

Ami biztosan nem jó hír a Mercedesnek, hogy a fékeken elég sokat dolgoztak Hamilton autóján néhány perccel ezelőtt.

Az első szabadedzésen Carlos Sainz, míg a második és a harmadik gyakorláson George Russell volt a leggyorsabb. Az utolsó edzésen ráadásul Lewis Hamilton lett a második, szóval a Mercedesek jó eséllyel szállhatnak harcba a pole-pozícióért.

A 4,3 kilométeres aszfaltcsík idén is nagy kihívás elé állította eddig a csapatokat, mivel a 2285 méteres tengerszint feletti magasságnak köszönhetően jóval ritkább a levegő, ami többek között a motorok és a fékek hűtését is megnehezíti. Némileg emiatt előnyben lehetnek azok az autók, melyeknek nagyobb a légellenállása.

Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzése az Autódromo Hermanos Rodríguez versenypályán.