DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
16:05

Perez nem bírja ki: kiáll a bokszba, elfogytak a gumik, így kilenc körrel a vége előtt cserélnie kell. Akkor mégis van változás a top hatban, mert Hamilton így ötödik!

Hivatalosan is itt a vége, köszönjük a figyelmet, jövünk az összefoglalóval, az interjúkkal és a helyszíni információkkal!

Igen, Nyck de Vries két pontot szerez élete első F1-es futamán!

Charles Leclerc a pole-ból rajtolva egy eltolt (mindkét értelemben) stratégiával a második helyre ér be, George Russell újabb dobogót hoz a Mercedesszel, majd jön Sainz, Hamilton, Perez, Norris, Gasly, De Vries és Zhou.

Max Verstappen győz Monzában is, sorozatban ötödször nyer a világbajnok!

Szóval... itt a vége, biztonsági autó mögött fejeződik be az Olasz Nagydíj. 

A Red Bull szerelői mosolyognak, úgy fest, hogy eldőlt: nem lesz újraindítás!

Ott vannak a lekörözöttek, el kell engedni a biztonsági autót is és már csak két kör van. 

Esélytelen... még csak itt tartunk, a mezőny autózik, a biztonsági autót sem találják, közben pedig a helyiek nézegetik Ricciardo McLarenjét. 

A 49. körben járunk, 53 körös a futam. Ha lesz is újraindítás, DRS-t már biztosan nem lesz használni. A realitás az, hogy nem lesz újraindítás, vagy maximum az utolsó körben.

Mindenki kint volt, a sorrend nem változott végül, a kérdés az, hogy lesz-e újraindítás. 

De, Verstappen a bokszban!

Russell, Sainz és Norris azért kijött, de sem Verstappen, sem Leclerc nem lépett. 

Ricciardoooooo! Megáll alatta a McLaren! Biztonsági autó, de már csak alig öt kör van hátra, igazából nincs értelme cserélni. 

Leclerc hátránya 17,5 másodperc, szinte semmivel sem gyorsabb Verstappennél. Hiába a frissebb és lágyabb gumi.

De Vries kivédekezte Zhou támadásait, most pedig lelassult a kínai, mert hirtelen közel két másodpercre nőtt köztük a távolság. Meglesz a pontszerzés a hollandnak?

De Vries óriási csatában van egyébként, jelenleg 10., vagyis pontszerző, előtte pár tizedre Gasly, mögötte viszont a gyorsabb Zhou ugyanennyire.

Stroll fékjei feladták a küzdelmet, a másik Aston is technikai hiba miatt esik ki!

Norris Ricciardo előtt, ő még megpróbálna kezdeni valamit Hamiltonnal a frissebb gumikon.

Az első hat helyezett sorsa gyakorlatilag eldőlt, ha nem történik valami váratlan fordulat, technikai hiba vagy hasonló, akkor Verstappen, Leclerc, Russell, Sainz, Perez, Hamilton lesz a top hat. 

Leclerc-é a leggyorsabb kör, de alig gyorsabb Verstappennél, még mindig 19 másodperc feletti a hátrány, esélytelen ez a projekt. 

Hamilton nem gyenge, azonnal átmegy Ricciardón is, már ő a hatodik. Perez bő négy másodpercre van tőle. 

Hamilton egy manőverrel kettőt előzött, a bokszból visszatérő Norrist, valamint Gaslyt is, így már hetedik és támadja Ricciardót. 

Leclerc nem gyors egyelőre a lágy gumikon, semmit sem hozott Verstappenen. Sőt: Russellnél sem gyorsabb.

35. kör, Norris és Bottas még egyszer sem cserélt kereket, a többiek egyszer, illetve Leclerc kétszer. 

Leclerc másodszor is a bokszban! Már csak öt másodperc volt közöttük, a Ferrari lépett, 19 kör marad hátra, 19,4 másodperc Leclerc hátránya. Elég reménytelennek tűnik, de nincs köztük más. 

Alonso futama véget ér! Technikai hiba az Alpine-nál, kihívják a bokszba és ott is marad: pontszerző helyről búcsúzik a spanyol. 

A Ferrari bokszmunkája kiváló...

A harmadik Russelltől kezdve egyébként kicsik a különbségek, ő mondjuk vezet kilenc másodperccel Norris előtt, de onnantól kezdve végképp egymást érik az autók. 

Sainz a bokszban, a nyolcadik helyre esik vissza, megkapja a lágy gumikat, rögtön támadhatja Perezt.

Már csak 7,5 másodperc Verstappen hátránya, egyelőre nincs túl sok reménye Leclerc-nek arra, hogy nyer. Végigmenni nem tud úgy, hogy Verstappent maga mögött tartsa, de ha kiáll egy második cserére, azzal akkora lesz a hátránya, hogy a futam végéig egyszerűen nem érheti utol a hollandot.

Most viszont Verstappen jóval gyorsabb Leclerc-nél, már kilenc másodperc alatt a két pilóta közötti különbség.

Hamilton megelőzi Alonsót!

Verstappen a bokszban! A csere jó, a második helyre jön vissza, 10,5 másodperc a hátránya Leclerc-hez képest, de több mint tíz körrel frissebbek a gumijai. 

Sainz szól a csapatnak, hogy ő még tovább akar menni, majd pedig lágy gumikat kér az autójára. 

Russellt hozza a Mercedes, a brit a negyedik helyre jön vissza, Sainz mögé, de Norris elé. 

A Ferrari szól Leclerc-nek, hogy most már a C terven vannak. Az lehet a két bokszkiállás?

Perez autója egyébként működik, csak nem ideálisan, így tizedik most a bokszkiállások közben.

Már 15 másodperc alatt van Verstappen előnye Leclerc-hez képest, Russell pedig alig öttel előzi csak a monacóit jelenleg. 

Hopp, De Vriest pályaelhagyás miatt figyelmeztetik, de már fekete-fehér zászlóval, vagyis utoljára.

Norris megelőzi Alonsót és feljön a hetedik helyre, Gasly a bokszban, Magnussen ötmásodperces büntetést kap.

Leclerc nagyon gyors most, már közben hat másodperccel vezet Sainz előtt, tízen belülre került Russellhez képest. Viszont szólnak neki, hogy a kanyarok kijáratán ne váltsa el ilyen hamar, amire azt válaszolja, hogy ilyet nem tud tenni, a csapat oldja meg, hogy jól működjön a motor.

Leclerc-é a leggyorsabb kör, de iszonyatosan sokáig kellene mennie ezeken a közepes keverékű gumikon.

Na szóval, így állunk most:

Nem, Gaslynak vissza kell adnia a pozíciót, marad a negyedik Ricciardo.

Leclerc hátránya 18 másodperc Verstappenhez képest, bokszkiálláson belül van, de nagyon-nagyon sok kört kellene mennie ezeken a gumikon. Sainz közben megelőzi Ricciardót és két másodpercre van csak Leclerc-től. Ricciardo megbicsaklását pedig Gasly is kihasználja!

Mindenki kint maradt, a Ferrari megkérdezte Leclerc-t, hogy bejön-e, aki azt mondta, hogy oké, megyek. De csak ő...

LECLERC A BOKSZBAN! De közben már beszüntették a VSC-t...

Közben még a VSC bevezetése előtt Sainz átlépte Gaslyt is és már az ötödik helyen áll a Ferrari spanyolja. 

Jön a VSC, de aligha sokáig, Vettel egy megnyitásnál állt meg. 

Vettel szól, hogy erőt veszít az Astonja, sárga zászló: kiesik a német!

Sainznak Norris is megvan, már a hatodik és tizedekre van Gaslytól.

A Ferrarinál szólnak Leclerc-nek, hogy ha Verstappen a C tervre vált, akkor ők a B-re mennek és megkérdezték, hogy elégedett-e ezzel a tervvel. Leclerc igennel felelt.

Közben Verstappen minden körben gyorsabb Leclerc-nél és már csak 1,2 másodpercre van a monacóitól. Mindjárt DRS-távolságba ér. Russell pedig két kör alatt leszakadt, eddig egy másodperc körül volt Verstappenhez képest, most viszont már 3,5 a hátránya.

Sainznak megvan Alonso, már hetedik!

Sainz már De Vriest is megelőzte, Alonsót támadja a hetedik helyért.

Hopp, a nyolcadik kör végén Perezt kihozza a Red Bull a bokszba, kereket cserélnek! Viszont valami gondja van, füstöl a fék...

Tegyük hozzá, hogy a top három lágy gumikat használ, a többiek viszont (Ocont leszámítva) a közepeseken rajtoltak.

Leclerc és Verstappen között 2,2 másodperc a különbség, ez nagyon könnyen eltüntethető. Viszont Russell nem szakad le a Red Bullról.

Sainz is óriási iramban zárkózik, már a tizedik helyen halad a Ferrarival! Miközben Perez és Hamilton beragadt a mezőny hátsó részében, nem tudnak előzni...

Verstappennek megvan, már második Leclerc mögött. 

Verstappen már három másodpercet adott Ricciardónak, már csak egyre van Russelltől...

Sainz megelőzi Perezt, 14-15. helyen haladnak jelenleg ők ketten. 

Sőt, Verstappen a célegyenesben erőből elszáguld Ricciardo mellett is, Leclerc és Russell után már harmadik a világbajnok!

Verstappen már a negyedik a második körben!

Leclerc-Russell-Ricciardo a top három, majd Gasly, Verstappen és Norris jön. De Vries maradt nyolcadik, Perez bukott a 15. helyre, Sainz 16., Hamilton 19.

RAJT! Verstappen óriásit rajtolt, azonnal az ötödik, Norris elrontotta, csak hetedik!

Felálltak a rajtrácsra, pillanatok kérdése...

Elindult a felvezető kör!

Toto Wolff szerint a Mercedes versenytempója most nem az igazi, pedig általában ez szokott lenni az erősségük. Nem számít arra, hogy Leclerc és Verstappen tempójára lesznek képesek Russell-lel a második rajthelyről. 

A két Ferrari-pilóta és Verstappen egyébként be is tartalékolt egy-egy új szett lágy abronccsal. 

A Pirelli szerint egyébként csak az egykiállásos stratégia lehet jó opció, ha nem történik semmi váratlan. Esőre nincs esély.

Tudjátok, ki van ott a helyszínen? KIMI RAIKKÖNEN!

 

Ami az esélyeket illeti: George Russell szerint nem kérdés, hogy Verstappen a fő esélyes, Felipe Massa viszont azt mondta, hogy Leclerc-nek most jó esélye van a győzelemre. Csak bírja a nyomást...

A helyszínen közben már túl vagyunk a II. Erzsébet királynő halála miatt gyászszüneten, most következik az olasz himnusz. 

No de most már térjünk rá a versenyre. Max Verstappen tempóját, George Russell esetleges meglepetését, Carlos Sainz felzárkózását is érdemes lesz figyelni, de emeljük ki Nyck de Vriest, aki most debütál az F1-ben és élete első időmérőjén rögtön legyőzte csapattársát, sőt azonnal a top tízből rajtolhat a Williamsszel. 

De ha már ennyi cikkünket ajánljuk, tegyük ide Laurent Rossi szavait is, aki Oscar Piastriban csalódott óriásit: https://formula.hu/f1/2022/09/11/oriasit-csalodott-piastriban-az-alpine-vezer 

Paddockban dolgozó kollégánk, Mészáros Sándor információi alapján érdekes mozgások várhatók még a pilótapiacon, a részletek itt olvashatók: https://formula.hu/f1/2022/09/11/elbukhat-herta-szuperlicenc-kerelme-igy-alakulhat-a-pilotakeringo 

Ha pedig más sorozatok, még a hétvégi WRC-futam beszámolóját is ajánlanánk nektek: https://formula.hu/rali-1/2022/09/11/tortenelmi-hyundai-siker-az-akropolisz-ralin 

Az F3-ban már túl vagyunk a bajnoki döntőn, amelyen óriási izgalmak döntöttek, az F1-es rajt előtt ezt is érdemes átolvasni: https://formula.hu/f2-3/2022/09/11/piros-zaszlos-vegjatek-martins-az-f3-bajnoka 

Érdemes alaposan átböngészni a rajtrácsot, hiszen rengeteg minden változott az időmérő eredményéhez képest, íme: https://formula.hu/f1/2022/09/11/igy-allt-ossze-a-felkavart-monzai-rajtracs 

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik az Olasz Nagydíj!