Így zajlott az F1-es Sao Pauló-i Nagydíj
Nagy szeretettel köszöntünk mindenkit, bő negyed óra múlva rajtol a szezon 21. futama, a hivatalosan Sao Pauló-i Nagydíj névre hallgató interlagosi verseny - tartsatok velünk!
Kezdjük a legfontosabbal, az időjárással: délelőtt ugyan esett Interlagosban az előrejelzések ellenére, mostanra azonban száraz a pálya - bár teljesen kizárni nem lehet a csapadék visszatértét. Viszont hűvösebb is van, mindössze 17 fok a levegő hőmérséklete.
Konkrétan így néz ki jelenleg a helyzet:
The atmosphere here is always unreal pic.twitter.com/FTXX768ICY
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) November 9, 2025
A hétvége eddigi alakulása alapján egyértelműen Norris a favorit: behúzta a sprintkvalit, a sprintet és az időmérőt is, és jó esélye van rá, hogy még jobban távolodjon üldözőitől a vb-tabellán. Piastri negyedik helyről indul, Verstappen pedig csak a bokszutcából - itt böngészhetitek a teljes sorrendet.
Tegnap a sprinten a Mercedes tűnt a leginkább veszélyesnek Norrisra, különösen Antonellivel, aki abszolút legjobb hétvégéjét futja az F1-ben. Az olasz ismét második helyről indul, a csapattárs Russell a hatodikról.
És közben azért bőven vannak felhők a pálya fölött:
To the grid we go pic.twitter.com/Ap98j3A7Z8
— Scuderia Ferrari HP (@ScuderiaFerrari) November 9, 2025
Ami a stratégiákat illeti: a Pirelli szerint egy és két kiállás is elképzelhető, és utóbbi lehet a valószínűbb a sprinten tapasztalt kopás okán - igaz, annál most kissé hűvösebb van.
A vb-állás a futam előtt: 1. Norris 365, 2. Piastri 356 (-9), 3. Verstappen 326 (-39).
Verstappen azt üzente a rádión a kivezető körén, hogy jobbnak érzi az autót. A Red Bull ugyebár hozzányúlt a tegnap eléggé balul elsült beállításokhoz, ezért startol a holland a bokszutcából.
Vegyes a gumiválasztás: Antonelli és Hadjar lágyakon fog startolni az élbolyban, a többiek közepes keveréken. Verstappen pedig kemény gumikat választott a bokszból indulva.
Elindult a mezőny a felvezető körre, most már senki ne menjen sehova! A rajtsorrend tehát: Norris, Antonelli, Leclerc, Piastri, Hadjar, Russell, Lawson, Bearman, Gasly, Hülkenberg.
Érkeznek vissza az autók a rajtrácsra, pillanatokon belül indul a Sao Pauló-i Nagydíj...
ÉS RAJT! Norris eljön elsőként, mögötte is marad az Antonelli, Leclerc, Piastri, Hadjar sorrend. Russell Gaslyt előzte vissza.
Rögtön sárga zászló, Bortoleto a falban!
És nem is ússzuk meg sárgával: jön a biztonsági autó! És Hamilton Ferrarijáról is hiányzik az első szárny!
A visszajátszás alapján Stroll-lal ért össze finoman Bortoleto, aki kívülről helyezkedett volna a kanadai mellé. Hamilton pedig a célegyenesben futott rá az egyik Alpine-ra!
Bortoletónak véget ért a hazai nagydíja, Hamilton viszont egy nehézkes orrkúpcsere után folytatni tudja.
A safety car mögött a sorrend: Norris, Antonelli, Leclerc, Piastri, Hadjar, Lawson, Russell, Bearman, Gasly, Alonso. De jól áll a Racing Bulls!
Hamiltonnak jelzik a rádión, hogy a padlólemez is sérült, a hétszeres világbajnok érezte is, hogy valami nem stimmel.
És közben a kör végén kijön a biztonsági autó!
Újraindítás, Piastri belül akart egyszerre kettőt előzni, de megkoccolta Antonellit! Piastri feljön másodiknak, de sérült Antonelli autója, és Leclerc-é meg pláne!
Virtuális biztonsági autó, Leclerc-ről elgurult az egyik kerék, de a monacói a 4-es kanyarnál félre tudott húzódni.
A visszajátszás alapján Piastri próbálkozott Antonelli mellett, de elfékezte, így összeértek, Antonelli pedig nekikoccant a teljesen vétlen Leclerc-nek.
Piastri szerint Antonelli nem hagyott neki elég helyet. Meglátjuk, hogyan értékelik a felügyelők, pozícióban volt-e már az ausztrál a Mercedes mellett...
És közben Verstappen pedig defektet kapott, vélhetően a törmelékeken, meg kellett látogatnia a bokszot - így visszaesik a 18. helyre.
Vége a VSC-nek: Norris, Piastri, Antonelli, Hadjar, Russell, Lawson, Bearman, Albon, Gasly, Sainz a top 10 sorrendje.
Norris hamar ellépett Piastriról, csaknem másfél másodperc a különbség a két McLaren között. Antonelli ugyennyire az ausztráltól.
Russell levadászta a másik Racing Bullst, Hadjart is, így feljött negyediknek. McLaren 1-2, Mercedes 3-4, Racing Bulls 5-6.
És közben vették a Piastri-féle ütközést a felügyelők - de lesz-e vizsgálat és büntetés?
Tsunoda 10 másodperces büntetést kap egy Stroll elleni incidens miatt.
És közben van akció rendesen: Bearman előzi Lawsont és jön fel hatodiknak, Verstappen pedig utolérte a mezőny végén Hamiltont és el is ment mellette - kettejük múltját ismerve kisebb csoda, hogy mindenféle dráma nélkül.
Verstappen még egy helyet javít, Colapinto előzése után a 14. helyen - és a következő áldozat a csapattárs Tsunoda lesz.
Az élen közben Norris már 2,5 másodperccel vezet Piastri előtt, Antonelli lemaradása szűk két másodperc az ausztrállal szemben.
És Piastri nem ússza meg: 10 másodperces időbüntetés az Antonelli-ütközésért!
Verstappen jön előre folyamatosan, Bearman és Sainz pedig megejtette a kerékcseréjét, így a címvédő már a 9. helyen.
Indulnak tehát a kerékcserék: Hadjar és Gasly reagál Bearmanékre, de bizony a brit elévágott az újonctársának!
Nagyon hatékony az elévágás: Lawson is kiállt, őt pedig Gasly ugrotta át.
Norris előnye közben már négy másodperc az élen. Verstappen pedig már Albont előzi, így most perpillanat az ötödik.
Indul az élbolyban is a kiállások sora: Antonelli vált elsőként, de ő ugye lágyakról cserélt közepesre most.
Norris már öt másodperc fölé hizlalta az előnyét az élen Piastrival szemben. Akinek majd a(z első) kiállásánál kell letöltenie a tíz másodpercet, és az eddig látottak alapján a Mercedesek így át fogják majd őt lépni.
A 25. körben a sorrend: Norris, Piastri, Russell, Verstappen, Albon, Hülkenberg, Alonso - és Antonelli a nyolcadik helyen a legjobb a már kereket cseréltek közül.
Illetve pontosítunk: Verstappen már cserélt egyszer, még rögtön a futam eleji defektje alkalmával.
A felügyelők jelzése szerint Tsunoda nem megfelelően tölthette le a tíz másodperces büntetését a kiállása során. Hát jaj.
Elképzelhető az eddigiek alapján, hogy vegyesek lesznek a stratégiák: akik már jöttek, ők alighanem két kiálláson vannak, a többiek viszont elképzelhető, hogy egy kiállást terveznek csak.
Hamilton is kapott egy öt másodperces büntetést okozása miatt - valószínűleg még a start utáni Colapinto-koccanásért, amitől leszakadt a szárnya a Ferrarinak.
Norris jön az élről: közepesről lágyra váltanak a McLarennél - ők is két kiálláson alighanem! Nagyon ódzkodnak a csapatok a kemény abroncsoktól a jelek szerint.
Piastri vezet most így Russell és Verstappen előtt, Norris a negyedik helyre jött vissza.
Norris a frissebb-lágyabb gumikon könnyedén ment el Verstappen mellett.
Tsunoda pedig megkapja az újabb 10 másodpercét a rosszul letöltött büntetés okán.
Russell és Verstappen a bokszban: a Mercedesre lágy, a Red Bullra közepes gumi kerül - ne feledjük: ő már letudta a kötelező két keveréket azzal, hogy a bokszból keményeken startolt.
Piastri kiállás nélkül vezet, Norris és Antonelli már egy kiállással a második-harmadik helyen, Hülkenberg pedig most jön a bokszba a negyedikről, így a Bearmant előző Russell jött fel ebbe a pozícióba.
Verstappen szépen egerészi magát előre a friss közepeseken, Gaslyt előzve a hatodik helyen - és nála lehet, hogy több csere már nem is lesz, bár még sok van a végéig.
Piastri a 38. kör végén jött a bokszba az élről, a 10 másodperc letöltése után felkerül a lágy az autójára. Norris visszaveszi az első helyet, Antonelli, Russell, Bearman, Verstappen, Gasly, Lawson, Piastri a sorrend mögötte.
Hamilton pedig közben feladja a futamot: merő szenvedés volt a padlólemez-sérülés miatt, nem volt értelme folytatnia az utolsó helyen. Mindkét Ferrari kiesik tehát.
Verstappen nagy tempóban közelít Bearmanre - akit emeljünk ki, hogy megint elképesztő versenyt megy a mexikói negyedik helye után, simán egy hatodik pozíció kinéz neki.
Na és mire ezt leírtunk, Bearmant hívják a második cseréjére, ami kicsit lassabbra is sikerül a szokásosnál...
Norris hét-nyolc másodperccel vezet a táv kétharmada táján Antonelli előtt, őt szűk ötre követi Russell, és ugyanennyire a britet Verstappen - aki így 17 másodpercre csak az éllovas McLarentől.
Az érdekes amúgy, hogy az éllovas négyesből Verstappen a leggyorsabb, közelít az élen álló Norrisra, egy másodpercet le is dolgozott az iménti hátrányából - és tényleg kérdés, hogy neki jönnie kell még egyszer, mint a többieknek.
Indul a kerékcserék második köre az élbolyban is: Antonelli érkezett a másodikról, kap egy újabb szett közepes gumit. A hatodik helyre jön vissza a Mercedesszel.
Jön a másik Mercedes is, Russell is kap egy közepes gumit a harmadik etapra. Most így Norris vezet 15 másodperccel Verstappen és 18-19-cel Piastri előtt.
Szép csata közben Hülkenberg és Bearman között, de végül a brit megelőzte a németet a hetedik helyért.
Norris jön az élről a bokszba, neki is felrakják a közepes gumikat. Ezzel Verstappen átveszi a vezetést, előnye 3,5 másodperc Piastrival szemben, de ami a lényegesebb lehet, hogy Norris 7,5 mp-vel mögé jön vissza.
Piastrit is hívja a McLaren, ő csak a hetedik helyre jön vissza.
Verstappen, Norris, Antonelli, Russell, Lawson, Bearman, Piastri az első hetes sorrendje, mindenki közepes gumin, de Verstappen 15, Lawson 30 körrel használtabb szetten.
Gyorsan megkapjuk a választ a Verstappen-kérdésre: ő is jön, méghozzá a defektes első cserével együtt már harmadszor.
Így most akkor a sorrend: Norris, Antonelli, Russell, Verstappen, Piastri - de a holland lágy gumikon.
Jegyezzük fel: Verstappen lemaradása jelenleg bő 13 másodperc a vezető Norrisszal szemben. Még 16 kör hátra a futamból.
Bearman előzi Lawson, ezzel feljön a hatodik helyre - és ez abszolút ki is néz a Haas újoncának a leintésre is.
Verstappen hátrányát a Mercedeskhez érdemes nézni: az előtte haladó Russell bő három másodpercre tőle - ha őt elkapja, az már dobogó lenne a Red Bull-osnak a bokszból startolva.
"Második hely elérhető, ha kontrollálni tudod a kopást" - jelezte Lambiase Verstappennek. Russell előnye vele szemben már két másodperc alatt. És egyébként Norris vezetése is csak bő 10 másodperc a címvédővel szemben - de már csak 11 kör van hátra.
Verstappen mindjárt DRS-távolságon belülre kerül Russellhez - bokszutcai rajttal és defekttel együtt van harcban a pódiumért...
És már meg is van az előzés: hiába védekezett Russell a belső íven, Verstappen körbeautózta őt a célegyenesben - feljött harmadiknak! És jöhet Antonelli, aki csak két és fél másodpercre van tőle.
Közben azt is figyeljük, hogy Piastri is közelít Russellre: 2,6 mp a különbség, és a vb-harc szempontjából nagyon nem lenne mindegy az a plusz két pont az ausztrálnak.
Hét kör a végéig: Norris nyolc másodperccel vezet Antonelli előtt, őt kettőre követi Verstappen, a negyedik Russell mögött pedig másfélre van Piastri.
A hetedik helyért is kemény csata közben: Lawson az ősrégi gumikon védekezik Hülkenberg ellen.
Verstappen kicsit megtorpant, de épp beér másodpercen belülre Antonellihez - indulhat a csata a második helyért!
Jó kis meccsek a végére: Verstappen hamarosan támadja Antonellit, Piastri is odaér Russellre, és a hetedik helyért négyes csata alakul Lawson, Hülkenberg, Hadjar és Gasly részvételével - de már csak három kör!
Verstappen egyelőre nem tudott támadni, a héttizedes előny elég Antonellinek. És már csak egyszer jönnek át a célegyenesen.
Hátrébb előzés: Hadjar elment Hülkenberg mellett.
És Antonelli megúszta az utolsó célegyenest - innen már aligha lesz változás!
És közben LANDO NORRIS MEGNYERI A SAO PAULÓ-I NAGYDÍJAT, tökéletes hétvégét fut a vb-éllovas! Antonelli a második a Mercedesszel, Verstappen a bokszból startolva a dobogón, Russell a negyedik, Piastri az ötödik!
A 6-10. helyeken nincs változás, Bearman és Lawson is hatalmasat ment - itt a teljes végeredmény:
Komoly teljesítményeket láttunk ma: Norris tökéletes hétvégét zárt le domináns győzelemmel, Antonelli F1-es legjobbját nyújtotta, Verstappen bokszrajttal és defekttel a dobogón, Bearman toronymagasan a középmezőny legjobbja, Lawson hosszú utolsó etappal a hetedik.
És mindez a vb-tabellán azt jelenti, hogy Norris 24 pontra növelte az előnyét Piastrival, valamint 49-re Verstappennel szemben.
Ezzel itt meg is köszönjük a figyelmet, akciódús futamot láthattunk. Maradjatok továbbra is velünk, hiszen hozzuk a legfontosabb értékeléseket-nyilatkozatokat - két hét múlva pedig a Las Vegas-i Nagydíjjal folytatjuk!








