DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
Élő cikkek

Ez volt az F1-es Szingapúri Nagydíj

Russell a pole-ban, mellette Verstappen, a két McLaren Antonellit fogja szendvicsbe – mi lesz a rajtnál, mit hoz az időjárás, ki nyer Szingapúrban? Kövesd velünk élőben!

Nagy szeretettel köszöntünk mindenkit az F1-es Szingapúri Nagydíj élő közvetítésében!

18 autó a rajtrácson, kettő a bokszutcában – a rajtsorrend ide kattintva tekinthető meg.

Nem esik, de a pálya ettől függetlenül csúszós lehet, a szingapúri időjárás megtréfálta a mezőnyt. Izgalmas rajtnak nézünk elébe.

Mindenki slickeken rajtol, Verstappen eltérő megoldást választott, ő használt lágyakon, az első hetesből a többiek új közepesen.

Használt lágyon még Hadjar (8.), Alonso (10.), míg újakon Tsunoda (13.), Stroll (15.) és Colapinto (16.)

Egyetlen versenyző választott keményet: a bokszból rajtoló Alex Albon.

A McLaren ma bebiztosíthatja története 10. világbajnoki címét, amivel maguk mögött hagyhatják a Williamst az örökranglista második helyén.

Ehhez elég 13 pontot szerezniük, azaz egy dobogó, egy negyedik és egy 10. hely, vagy épp egy 6-7. hely is elég – akkor is, ha a legközelebbi rivális, a Mercedes kettős győzelmet arat.

Elkezdődött a felvezető kör!

Nedves foltok vannak még a pályán...

Az FIA előrejelzése szerint 30 százalék az esély arra, hogy visszatér még az eső a nagydíj alatt.

A hivatalos nézőszán 300641 fő, azaz telt ház!

Hát akkor lássuk... Russell vagy Verstappen fordul el az első kanyarban, esetleg hátrébbról is oda lehet férni?

ELKEZDŐDÖTT A SZINGAPÚRI NAGYDÍJ!

Russell vezet Verstappen előtt, Norris megelőzte Piastrit, összeért a két McLaren, Antonelli visszaesett, most Hamilton Piastri nyakán!

Félrebeszéltem, elnézést, Leclerc az, aki Piastrit kergeti.

Az ausztrál hibázott egyet, de nem veszített pozíciót, Norrisnak pedig megsérült a szárnyvéglapja!

A sorrend tehát Russell, Verstappen, Norris, Piastri, Leclerc, Antonelli, Hamilton, Hadjar, Alonso és Bearman az első tíz helyen.

Norris megy Verstappenre, Piastri leszakadt, Antonelli Leclerc-t nyüstöli, őt pedig Hamilton.

Piastri érdeklődik a csapatnál, hogy rendben van-e, hogy félrelökte őt az útból Norris. Egyúttal vizsgálják az incidenst.

Megvan a döntés a sportfelügyelők részéről: no further action. Innentől a csapaton és a versenyzőkön múlik, mit kezdenek a helyzettel.

Hatodik kör, stabilizálódik a különbség a két McLaren között. Russell előnye pedig 3 másodperc Verstappen előtt.

Norris most megint odalépett kicsit, a különbség már 2,5 másodperc felett. Közben a csapat jelzi az ausztrálnak, hogy majd utólag megbeszélik.

Sárga zászló valahol valamiért... De már elmúlt.

Russell csak úgy dobálja a lila szektorokat, az előnye már közel 4 másodperc Verstappen előtt.

"Sajnálom, de ez nem fair. Ha úgy tud elkerülni egy másik autót, hogy nekimegy a csapattársának, akkor nagyon szarul oldja meg az elkerülést!" – üzeni Piastri a csapatnak.

Szétszakadozik  amezőny, az első tízben csak Hadjar van előzési távolságban Alonso mögött.

Nézzük is meg, így állunk most, a verseny 10. körében.

Nem lehet bírni Russell-lel, szenzációs tempóban szakítja le az üldözőket. Az előző körben senki nem volt fél másodpercen belül hozzá képest.

Verstappen a visszaváltásokra panaszkodik, és közben egyáltalán nem gyors...

A radarképek alapján újabb eső nem várható, ebben nem bízhat Piastri.

Az első kiállások: Bortoleto érkezik, szárnyvéglapot cserélnek, és egy elguruló kerék majdnem Tsunoda úútjába kerül (egy szerelővel együtt, aki épp iődben elkapta).

Norris jelzi, hogy megkoccolta a falat. 

A 14. kör végén Colapinto folytatja a kerékcserék sorát, jól ment az argentin, amit a csapat egy közepesen jó cserével hálál meg neki.

Verstappen és Norris... Ki húzza meg először a ravaszt a kerékcseréknél?

Norris kap egy üzenetet, ami arról szól, hogy jöjjön be a bokszba megelőzni Verstappent. Vajon trükk?

Persze, hogy az! Marad mindkettő a pályán. Lassan megnyílik az az ablak, hogy ők ketten a középmezőnyt vezető Alonso elé, de jócskán az élmezőny végén haladó Hamilton mögé jöjjenek vissza.

Piastri közel öt másodperccel Norris mögött. Ő valószínűleg nem bánná, ha így maradna a sorrend, Verstappentől 6, Norristól 3 ponttal elmaradni belefér ezen a ponton.

Na! Verstappen jön a 19. kör végén!

Alonso elé vagy mögé?

Elé!

3 másodperc volt Verstappen cseréje, necces volt, hogy be ne ragadjon a spanyol mögé.

Verstappen második szektora egyből lila, erre nem lett volna értelme megpróbálni reagálni...

Hadjar leteszi a lágyakat, Colapinto majdnem megcsípte a kijáraton!

Dőlnek a dominók, most Leclerc jön a bokszba, erre Piastrival kell majd reagálni.

Neki nem jött ki jól, Hülkenberg mögé került. Pár tizeden múlott. Aztán gyorsan el is kapja!

A 22. körben járunk, többségében csak a lágyon indulók cseréltek kereket, Leclerc  volt az első a közepesesek közül – leszámítva Bortoletót, de az ő kerékcseréjét a szárnysérülése tette sürgetővé.

Bearman cserél pontszerző helyről, és elérjük lassan azt az ablakot, amikor a Pirelli szerint ideális megválni a közepesektől.

Verstappen a 19 körrel fiatalabb keményeken irgalmatlan tempót autózik, az előtte haladó Hamiltonnak 1,8 másodpercet adott. A brit ki is megy a bokszba előle.

Russell számára még mindig nem jelent fenyegetést Verstappen, ha most állna ki a brit, maradna 5 másodperc előnye az 5 körös gumielőny mellé.

De mindjárt mondunk pontosabbat is, hiszen Russell érkezik a bokszba! Sőt, double stack a Mercedesnél!

Verstappen újabb leggyorsabb kört futott, így az az öt másodperc inkább csak bő három lett.

Hoppá! Megkérdezték Norrist, engedi-e, hogy előbb Piastri cseréljen, hogy levédjék Leclerc-t. Először igent mondott, aztán meggondolta magát.

Norris cserélt, Piastri is követi mindjárt.

Ó szerencsétlen Hadjar, motorhibája van, egyelőre "csak" tempót veszít vele.

5,2 másodperc! Lassú csere a McLarennél, de sikerül így is Leclerc előtt maradni.

Mi van itt? Alonso cseréje 9,2, ez sokba kerül neki!

A lágyon indulók közül már csak Stroll nem cserélt kereket. Ilyenkor szokott neki kapóra jönni egy safety car...

Bearman! Szenzációs előzést mutat be Albon ellen. És nagyon fontosat.

Russell néggyel vezet Verstappen előtt, az ő előnye újabb négy Norris előtt. Piastri meg a későbbi és lassú cserével majdnem tízre lemaradt.

Verstappen viszont most négy tizedet hozott. Russell nem annyira magabiztos, mint az első szakaszban.

Antonelli kergeti Leclerc-t az ötödik helyért!

Így áll az első hét a kerékcserék után, majd jön három pilóta, aki nem cserélt még. Amikor ők kiállnak, Bearman, Hadjar és Alonso kerül majd pontszerző helyre.

Nem mondjuk, hogy ez a futam olyan unalmas, hogy vallatni lehet vele. De azért eszünkbe jutott már.

Verstappen viszont már három másodpercen belül, ő most tehet azért, hogy kicsit izgalmasabb legyen ez a történet.

(Nem jönne egy varánusz esetleg, vagy valami?) 

Hoppá! Verstappen hibázott, ilyet is látni néha! És közben Hadjar és Alonso csatáznak, virtuálisan a 9. helyért. Persze most még 13. helynek hívják ezt.

Gyönyörűen hintába rakta a veterán spanyol! Tanít még néha ezt-azt a gyerekeknek!

Trófeát a verseny hősének! – értékeli Alonso saját megmozdulását! 

Verstappen a hibája után leszakadt öt másodpercre, Norris pedig most csak bő másfélre tőle.

A 39. körben járunk, 23 van még hátra ezen kívül.

Stroll megválik a lágyaktól. Nem jött be a "klasszik safety car-mázli".

Emeljük ki, ha a többiek is cserélnek, akik még nem tették, Colapinto a 11. helyen lesz. Meglehet az első pontja idén az Alpine második számú autójának?

Verstappen egyébként egy elég kemény üzenettel fogalmazta meg, hogy a Red Bull nehezen vezethető. Nem szó szerint ezt mondta.

Így áll a top10 a 41. körben. Lawson és Sainz még nem cserélt.

Hamilton és Bearman között 42 másodperc. Teljesen szétszakadt a mezőny, a Ferrarik és Antonelli a senki földjén.

Norris hibázott a piszkos levegőben, vesztett is egy másodpercet.

Alonso megelőzi Albont is, kíváncsian várjuk, erre milyen trófea jár majd.

Tsunoda megelőzte Colapintót, ezzel messzebb került attól az áhított ponttól.

A visszajátszáson láthattuk, hogy Colapinto a vállalhatatlanság határát súroló védekezést mutatott be Tsunodával szemben. Aztán pedig hibázott, és már Hülkenberg érkezik a nyakára.

Piastri beszólogat a csapatnak a rádióban. Nem elégedett!

Hóóóó! Hülkenberg bezuhan a bukótérbe és nem ütközik a falnak!

Russellt a lekörözendők tették boldogtalanná, Versrtappen is bukott miattuk, Norris már a DRS-határon Verstappen mögött. Piastri egyébként szépen feljött, már csak bő öt a hátránya Norris mögött. A legjobb az lenne neki, ha kicsit elbíbelődnének egymással.

És ott egy halom lekörözött Norrisék előtt, akik egymással vannak elfoglalva!

Hamilton lenyomott egy ingyen cserét, lágyakat kapott, gyorsabb is mindenkinél természetesen. Piastri 3,8-ra Norristól, Norris pedig lőtávolban Verstappen mögött!

Piastri most vágja át magát a nagy vonaton, most három lekörözött közte és Norris között.

Már négy autó. Vajon mennyire fog lemaradni Piastri miattuk?

Lawson kiáll, most Alonso a 8., Bearman a 10., köztük pedig Sainz, aki még mindig nem cserélt! Hamilton közben brutálisan gyors, bő két másodperccel gyorsabb bárkinél.

Piastri hátránya mr öt másodperc felett, és még mindig nem jutott túl mindenkin.

Már hat és félre Piastri Norristól. Ha volt is reménye azt illetően, hogy elkapja a csapattársat, ezt elengedheti. Csak az jelenthet esélyt neki, ha összeakad a holland és a brit.

Sainz 51 kör után megválik a közepesektől. Most már mindenki cserélt, Hadjar a tizedik, Tsunoda másféllel mögötte.

Hamilton irgalmatlan tempóban zárkózik fel Antonellire és Leclerc-re. Lehet, hogy bejön az extra csere? Egy körön továbbra is kettő és fél körül a különbség, és ezzel együtt még 10 kör van.

NORRIS TÁMAD!

Piastri jön vissza, már csak négy másodperc a hátránya. Lesz-e dráma a végén? Sőt, már csak 3,7!

Antonelli! Meglőzi Leclerc-t, feljön ötödiknek az olasz. Piastri már csak 3,1-re Norristól!

Stroll őrjöng a csapatrádióban a gumik miatt... Lesz-e máshol is őrjöngés még? Valahol jóval előrébb?

Piastri is letudta Tsunodát, Hamilton pedig egy körön belül utoléri Leclerc-t. Itt most a monacói nem fog védekezni, 3 másodperccel colt gyorsabb a csapattársa az előző körben, és egy-két körrel utána Antonellit is levadászhatja.

Sokat mondó üzenet a lekörözendő Hadjarnak: Ugye tudod, mi a helyzet mögötted Verstappennel és Norrisszal?

Hamiltonnak megvan Leclerc, három másodperc a hátránya Antonelli mögött, ez két kör.

Még hat kör, Norris továbbra is DRS-en belül, Piastri 2,8-ra a csapattárstól.

Piastri megakad a 3 másodpercnél, de vajon Norris mennyire akarja megelőzni Verstappent? 22 pont vagy 19 pont a lemaradás, ér-e annyit, hogy megkockáztassa, hogy esetleg 43 legyen...

Hadjar pontja veszélyben, Sainz a csere utőn brutális tempóban érkezik az új lágyakon. Hamilton közben DRS-távolságon belül Antonelli mögött.

De ezen kívül már csak három kör van a versenyből. A vége egész jó lett. Varánusz nélkül is.

Norris nyomja, mint tudjukki a csengőt, de Verstappen nem inog meg, és az autó hibája se súlyosbodik.

Az élmezőny megkezdte a 60. kört a 62-ből.

Mi történik Hamiltonnal? Több mint két másodpercet veszített, leszakad Antonelliről teljesen.

Elment a fék! Üzeni a rádióban a brit. 

Piastri már csak 2,1-re, de ez már az utolsó előtti kör. Az a lassú csere...

Hamilton ki fog esni, Leclerc is visszaelőzi őt.

Bár Alonso előtt van 46 kásodperce a britnek, megpróbálhat bekocogni.

Utolsó kör! 

Nem sokat beszéltünk róla, de itt az ideje rátérni: GEORGE RUSSELL MEGSZERZI KARRIERJE ÖTÖDIK GYŐZELMÉT!

ÉS: VILÁGBAJNOK A MCLAREN-MERCEDES!

Hamilton pedig megtartotta a 7. helyet. Négy tized maradt a 46 másodpercből...

Íme az első 10 helyezett végeredménye:

Ezzel most lezárjuk az élő közvetítést, de maradjatok velünk, hiszen bőven lesz még miről írnunk a következő órákban!