DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. július 11. péntek
Élő cikkek

Ez volt az F1-es Kanadai Nagydíj harmadik szabadedzése

A montreali hétvége záró szabadedzése következik: kövessétek velünk élőben az eseményeket!

Köszöntjük kedves olvasóinkat – még 20 perc és kezdetét veszi a Kanadai Nagydíj harmadik, egyben utolsó szabadedzése!

Közben zajlik a Le Mans-i 24 órás is, melyről az F1-hez hasonlóan élő, szöveges közvetítéssel jelentkezünk: Link.

Mi derült ki pénteken, a Kanadai Nagydíj első napján? Balogh Tamás kollégánk elemző cikke ide kattintva olvasható.

A levegő 20, az aszfalt 44 Celsius-fokos az edzés kezdete előtt.

Még 5 perc!

Charles Leclerc számára különösen fontos lesz a mai gyakorlás – a monacói versenyző még az első szabadedzésen törte össze a Ferrarit, az FP2-n pedig részt sem tudott venni.

Zöld – elindult a harmadik szabadedzés!

Egyelőre még senki nem gurult ki a pályára, több versenyző is az autóján kívül várakozik.

Lance Stroll az első, aki kimegy a pályára! Leclerc mellett a kanadai a másik, akinek nagy szüksége van a körökre – Stroll a második edzésen törte össze az Astont, így jelentős pályaidőtől esett el.

Egy érdekesség: A Racing Bulls az egyetlen csapat a rajtrácson, melynek egyik pilótája sem versenyzett korábban a kanadai pályán.

Charles Leclerc már mért körön – 1:15.004-gyel nyit a monacói! Colapinto 1:15.366-tal második.

Elég színes a kép, ami a gumiválasztást illeti: lágy, közepes és kemény keveréken a versenyzők.

Jelenleg a két Aston áll az élen Alonso-Stroll sorrendben – mindketten a lágy keveréken futottak.

Colapinto nagyon közel volt a falhoz az utolsó sikánban, de megúszta törés nélkül!

"Nincs hátsó tapadásunk ma" – Alonso panaszkodik a csapatrádión.

20 perc elteltével Leclerc áll az élen, ideje: 1:12.843.

Hoppá! Piastri megpuszilja a Bajnokok Falát! Defekt!

Piros zászló – törmelék a pályán!

Piastri visszatér a bokszba – kérdés, hogy sérült-e a felfüggesztés. A padlólemez nem néz ki túl egészségesen...

Hülkenberg! A német versenyző megforgott, és megérintette a Bajnokok Falát!

Zöld – folytatódhat az edzés, megtörtént a törmelékek pályáról való eltakarítása.

Íme Piastri esete:

 

Leclerc, Norris, Alonso, Hamilton és Russell az első ötben – 28 perc van még hátra!

Albon hibázik és füvet nyír – a brit-thai versenyző nem túl elégedett a Williams viselkedésével.

Russell lágyakon átveszi a vezetést! Verstappen is a pályán, szintén lágy keverékeken.

Közben Piastri ismét a pályán – mindkét McLaren közepeseken próbálkozik.

A Bajnokok Fala ezúttal Bearmennel került közelebbi kapcsolatba! A brit is megérintette a falat, az autója viszont megúszta sérülés nélkül.

Hadjar hibázik a kettes kanyarnál! A francia irányba teszi az autóját, és folytatja az edzést.

Íme a jelenlegi sorrend:

Tsunoda autójával problémák adódtak: az első fékeken dolgoznak a Red Bull szerelői!

James Vowles szerint a közepes keverék talán valamivel jobb időmérős gumi lehet ma – mondja élőben a Sky-nak.

Leclerc kivételével mindenki a lágyakon köröz jelenleg!

Hoppá! Bearman a jobb hátsójával eltalálja a Bajnokok Falát! A brit szerint minden rendben, de az autó rémálomszerű ma – mondja a csapatrádión.

18 versenyző a pályán: Piastri és Tsunoda kivételével mindenki kint! 

Tsunoda csak hét kört tett meg, és továbbra is a fékjein dolgoznak.

Norris, Russell, Hamilton, Verstappen, Piastri – így állunk 8 perccel az edzés vége előtt.

Jönnek az utolsó próbálkozások! 5 perc maradt!

Tsunoda is a pályán!

Tsunodát fogják vizsgálni – a japán a piros zászlós fázis alatt követett el szabálytalanságot. Több részletet egyelőre nem tudunk.

Leclerc javít, és 1 tizeden belülre kerül Norrishoz képest!

Ez rendkívül szoros időmérő lehet a McLaren, a Mercedes, a Ferrari és Verstappen között!

Norrist már nem fogják megelőzni a többiek – 1:11.799-es idővel a McLaren brit versenyzője végez az élen!

Íme a végeredmény: 

Köszönjük, hogy velünk tartottatok – folytatás 22:00-kor az időmérő edzéssel.