DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
Élő cikkek

Ez volt az F1-es Spanyol Nagydíj második edzése

A nyitányt Norris és a McLaren vitte Barcelonában, de hogyan alakul a péntek késő délutáni tréning? Kövessétek velünk az eseményeket!

Köszöntünk ismét mindenkit, perceken belül indul a második szabadedzés az F1-es Spanyol Nagydíjon - tartsatok velünk!

Hiába vezették be a szigorúbb ellenőrzéseket az első szárny hajlékonyságát illetően, a nyitó gyakorlást a McLaren és Lando Norris húzta be Max Verstappen és a Ferrarik előtt - az eredmény és a beszámoló itt olvasható.

A körülmények nagyon hasonlók, mint pár órája az FP1 alatt: a levegő 31, az aszfalt 47 fokos, esőre 0 százalék az esély.

Zöldre váltott a bokszutca végi lámpa, elkezdődött a 60 perces második edzés - sokan máris kihajtottak a pályára.

A többség ezúttal a közepes gumin kezdte meg a munkát, néhányan választották az FP1-en többször használt kemény keveréket.

Az első gyorskörök után ismét Norris vezet: 1:13,636. Verstappen és Piastri mögötte.

Pár másodpercig sárga zászló volt érvényben: Bearman kóstolt bele a sóderágyba az első szektorban. A visszajátszából az is kiderült, hogy meg is forgott a 3-as kanyarnál!

A Mercedesek az első edzésen rejtőzködtek azzal, hogy nem raktak fel lágy gumit, most viszont úgy, hogy mindenki a közepes gumikat használja, megjelentek az élbolyban: Russell konkrétan a vezetést is átvette Norristól, Antonelli pedig az ötödik.

Stroll panaszkodott valamire rettenetesen a rádióban, vissza is tért a bokszba és kiszállt az autóból.

Bearman autójának alját is le kellett kapni a Haas garázsában az iménti sóderágy-látogatást követően, értékes percek mennek el ezzel a brit újoncnak is.

20 perc elteltével a sorrend a közepes gumikon: Russell, Norris, Verstappen, Piastri, Leclerc, Antonelli, Alonso, Lawson, Hadjar, Gasly.

Na és akkor jön az edzés középső harmada, jönnek a lágy gumis időmérős nekibuzdulások - ezúttal elsőként a Mercedestől. Lássuk!

Russell 1:13,046-ra javít a C3-as gumikon az élen, Antonelli pedig két és fél tizedes hátránnyal bejön mögé másodiknak.

Verstappen 24 ezreddel Russell mögé jön be másodiknak, szintén már a lágyakon.

És aztán Norris megfutja ezredre ugyanazt az időt, mint Verstappen - és így ő csak a harmadik! Tsunoda és Sainz az ötödik-hatodik helyeken bő hat tizedmásodperces hátránnyal.

Tsunoda: "Nem normális, mennyit csúszkálok. Őrületes!"

Leclerc bő két tizedmásodperces lemaradással a negyedik helyen - pedig volt egy nagyon komoly megbicsaklása a Ferrarinak a 9-es kanyarban.

Piastri odapörköl: három lila szektorral 1:12,760-as kört repeszt és az élre áll!

Hamilton volt még adós az élcsapatok pilótái közül egy gyorskörrel, de csak a kilencedik helyen a brit, szűk nyolctizedes hátránnyal: még Alonso és Gasly is előtte.

Sőt, most már a Racing Bullsok is bejönnek Hamilton elé a 9-10. helyen. Jön is a panasz Hamiltontól a rádión: "Vezethetetlen az autó, haver".

Így állunk tehát a lágy gumis kísérletek után:

Kerülnek fel újra a közepes gumik az autókra: jön az FP2 kevésbé látványos, de talán legfontosabb szakasza, amikor a hosszú etapokra, a versenytempóra gyúrnak a csapatok.

Bearman még adós volt az időmérős kísérlettel a korábbi incidense és az azt követő szerelés miatt, de csak a 19. helyre jött fel a Haas britje.

A Haas mellett egyébként nem lehet túl elégedett a Williams sem: ahogy ők maguk is számítottak rá, a 14. és 15. hely gyengébb az idén tőlük megszokottnál.

Stroll autójára némi áramlásjelző folyadékot is felkentek az utolsó negyed órára:

Érdekes, hogy többen a lágy gumikon teljesítik a hosszabb etapjaikat: Russell is például a piros oldalfalú gumit nyúzza. Ezt persze magyarázhatja, hogy abból áll a legtöbb szett a csapatok rendelkezésére, közepesből és keményből alighanem frisseket is szeretnének megspórolni a futamra.

Jön az utolsó perc, a sorrendben nincs változás: Piastri fogja az élen zárni ezt az edzést Russell, Verstappen és Norris előtt, Leclerc az ötödik helyen már fél másodperces lemaradásban.

A hosszabb etapon az F1 elemzése alapján szintén Piastrié volt a legjobb átlag. Biztató kezdés a McLarennél, ezt ki lehet jelenteni.

És akkor vége az FP2-nek, itt a végeredmény:

Ezzel itt meg is köszönjük a figyelmet, folytatás holnap 12:30-tól a harmadik szabadedzéssel - tartsatok akkor és addig is velünk!