Leginkább a tesztelésről szólt a csapatok számára az F1-es Spanyol Nagydíj első szabadedzése: ez volt az első alkalom, hogy mindenki élesben kipróbálhatta az FIA módosítása utáni első szárnyait, és minden istálló a beállítások finomhangolásával, valamint az adatok begyűjtésével volt elfoglalva.
Ennek megfelelően hosszabb etapokat, sok kört, kevéssé feszített tempót láthattunk az edzés során, az első fél órában gyakorlatilag csak a kemény keverékű gumikat használták a csapatok, ezt követően futottak néhány gyorskört a lágyakon, de nem vitték túlzásba.
Az mindenesetre látszott, hogy a McLarennek nincsenek gondjai, legalábbis Lando Norrisnak nincsenek, aki minden keveréken a leggyorsabbként zárt, és elég világos volt az előnye is – Oscar Piastri mindkét gumin fél másodpercet kapott tőle, úgyhogy a brit kezdi jobb formában a barcelonai hétvégét. A wokingiak autója ugyanúgy a mezőny előtt járt ebben az órában, mint eddig bármikor, egyelőre nem úgy tűnik, hogy a szabályváltozás visszavetné őket, bár Piastrinak van min dolgoznia az időmérőig és a futamig.

A Red Bull és a Ferrari sem mozgott rosszul, Max Verstappen lett a második ezen a gyakorláson, a Ferrarik közül pedig Lewis Hamilton volt a gyorsabb, ő fért be a top háromba – de látható volt, hogy minden csapat keresgette még a határokat, a beállításokat, és nem voltak igazán erőltetett, kimaxolt körök senkitől.
A két Mercedes és a két Williams nem produkált igazán gyors kört a lágy gumikon, a táblázatban látható időket ők a közepes keveréken futották, de a Mercedeseknél a hosszabb etap során elég hamar elkezdett elfogyni a bal első abroncs, ami nem túl biztató a folytatásra nézve. Az egykörös, időmérős tempón mindenesetre mindenki csiszolhat még a második edzésen.
Lehetőséget kapott egyébként két „cserejátékos” is, Victor Martins Alexander Albon Williamsét vezethette, Ryo Hirakawa pedig Esteban Ocon Haasát kapta meg erre az egy órára – és egyszer le is csúszott vele a kavicságyba, ahonnan sűrű bocsánatkérések közepette, de sértetlenül tért vissza a pályára.
Folytatás 17:00-tól a második szabadedzéssel!
Az F1-es Spanyol Nagydíj első szabadedzésének végeredménye:
| Helyezés | Pilóta | Csapat | Köridő |
| 1. | Lando Norris | McLaren | 1:13,718 |
| 2. | Max Verstappen | Red Bull | +0,367 |
| 3. | Lewis Hamilton | Ferrari | +0,378 |
| 4. | Charles Leclerc | Ferrari | +0,520 |
| 5. | Oscar Piastri | McLaren | +0,576 |
| 6. | Liam Lawson | Racing Bulls | +0,621 |
| 7. | Oliver Bearman | Haas | +0,879 |
| 8. | Isack Hadjar | Racing Bulls | +0,887 |
| 9. | Yuki Tsunoda | Red Bull | +0,925 |
| 10. | Pierre Gasly | Alpine | +1,028 |
| 11. | George Russell | Mercedes | +1,033 |
| 12. | Lance Stroll | Aston Martin | +1,068 |
| 13. | Fernando Alonso | Aston Martin | +1,080 |
| 14. | Nico Hülkenberg | Stake | +1,147 |
| 15. | Carlos Sainz | Williams | +1,217 |
| 16. | Gabriel Bortoleto | Stake | +1,437 |
| 17. | Ryo Hirakawa | Haas | +1,580 |
| 18. | Andrea Kimi Antonelli | Mercedes | +1,651 |
| 19. | Victor Martins | Williams | +1,804 |
| 20. | Franco Colapinto | Alpine | +1,812 |