DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
Élő cikkek

Ez volt az F1-es Monacói Nagydíj második szabadedzése

Folytatódik a monacói F1-es hétvége a második szabadedzéssel: kövesd velünk élőben!

Túláradó szeretettel köszöntünk mindenkit az F1-es Monacói Nagydíj második szabaedzésének élő közvetítésében!

Az első gyakorlást illető két legfontosabb hírben egyaránt szerepet kap Charles Leclerc, hiszen egyrészt ő volt a leggyorsabb ezen az edzésen, másrészt pedig vele ütközött Lance Stroll, akit egy rajthelyes büntetésre ítéltek a baleset miatt.

Öt perc múlva kezdődik a gyakorlás, mely Stroll számára különösen fontos lesz, hiszen a baleset miatt a tervezettnél rövidebb lett az első edzés a számára.

Monacóban süt a nap, a levegő kellemes 23, míg a pálya 41 fokos. Esőre akkora az esély, mint arra, hogy Stroll indul az élről vasárnap.

Elkezdődött az edzés.

Az első edzésen Leclerc és Stroll incidense mellett is láthattunk paprikás jeleneteket, többen lekoccolták a falat, Hamiltonnak kitérő manővert kellett végrehajtania egy másik autó miatt, majd egy másik feltartásos szituációnál átugratott egy kerékvetőn.

Az edzés ötödik percében már mindenki a pályán, folymamatosan javulnak az idők. Az első gyakorláson épphogy benéztek 1:11-be a versenyzők, valószínűleg ennél jobb időket látunk hamarosan.

Verstappen a felfelé váltásokra panaszkodik, mint elmondta, ugyanaz a baj, mint korábban.

Hadjar odacsapja a sikánban!

A francia megpróbált visszajönni a bokszig, de nem sikerül. Piros!

Rettenetesen mérges a francia.

A sikán bejáratát túl szűkre vette a francia, aki ismét elindult a boksz felé, sőt be is ért. Ahogy mindenki más is a piros zászló miatt.

Komoly szerelés vár a Racing Bulls tagjaira, de elvileg visszatérhet a pályára még Hadjar.

Yuki Tsunoda karrierje 95. nagydíján indulhat vasárnap, ezzel beéri a nemzeti rekorder Ukyo Katayamát.

A boksz kinyitott, a versenyzők újra a pályán.

Jönnek az újabb körök, egyelőre 1:12,548 a legjobb idő – Piastri neve mellett. Antonelli csak négy századra tőle a második helyen, most pedig Leclerc gyorsul a kemény gumin.

Az igen, négy tizedet ad nekik a monacói!

Újabb piros! Piastri csapja oda!

Kicsit elsiették ezt a pirost talán, hiszen Piastri gond nélkül jön vissza a bokszba...

Persze ha már piros, akkor gyorsan helyre is rakták a Tecprót a sportbírók, Piastri autóján viszont nemigen látszik komolyabb károsodás.

Bízzunk benne, hogy ezúttal tovább körözhetünk zavartalanul.

Mármint elsősorban nem mi, hanem a versenyzők.

Bearmant jegyezték fel piroszászlós kihágás miatt.

Alonso felpattintotta a lágyakat, és élre áll a C6-on. Hamilton aztán pár századdal nála is gyorsabb.

Hadjar és Piastri is a pályán már, két olcsón megúszott (vagy gyorsan belengetett) pirosat láttunk.

Ismét Alonso az élen a hétvége eddigi legjobbjával, de az edzés fele még hátravan.

Leclerc megjárta a bokszot, ahol kapott friss gumikat, illetve leszedték az autójáról a ráakadt szemetet, és odapakol egy komoly kört! 1:11,414-et fut a C6-oson!

Nézzünk egy pillanatnyi top10-et:

Leclerc tovább javít! 1:11,355 két lila és egy sárga szektor után. Norris a második, de ő is alig van fél másodpercen belül.

Norris javít, feljön bő három tizedre Leclerc mögé, aki most épp 11 ezreddel marad el saját legjobbjától.

Hamilton feljön a második helyre, egy tizedre közelíti Leclerc-t!

Szóval egyelőre Ferrari 1–2. Végül is Stella megmondta, hogy Monaco egy barack, és a barack a Ferrarié lehet. Ha valaki nem érti, miről van szó, elolvashatja Andrea Stella nyilatkozatában. Persze inkább csak az időmérő után tegye!

A 3–4. helyen a két McLaren, aztán jön a két Racing Bulls, majd Alonso, Albon, Antonelli és Verstappen.

Piastri! A McLaren első igazán ütős köre: 38 ezredre jön fel Leclerc mögé.

Hadjar megint odacsapta! Most rosszabbul járt, tört az egyik kerék.

De nem kell piros, mert visszatér a bokszba. Illetve most sem kell piros.

Ember, én olyan hülye vagyok! – értékelt a francia a rádióban.

A visszajátszásból kiderül, hogy Hadjar az 1-es kijáratán csapta oda, így egy teljes kört meg kellett tennie rozzant autójával.

Újabb sárga! Verstappen állt de a Mirabeau bukóterébe. Nem direkt.

Az első 16 helyezett egy másodpercen belül. A 19. helyezett Ocon is 1,2-n  belül. Colapinto 2 másodpercen kívül. Óvatosan tanul az argentin.

Jönnek az utolsó körök, de gyorskör már aligha várható. Hadjaron kívül mindenki a pályán.

Gasly és Albon 31 körnél jár. Ők nem sokat pihentek az elmúlt egy órában.

És ezzel vége a mai programnak Monacóban, Charles Leclerc volt a leggyorsabb pénteken, de erős a McLaren és a Racing Bulls is. Maradjatok velünk, máris jövünk a nyilatkozatokkal!