DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 5. kedd
Élő cikkek

Így zajlott az F1-es Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzése

A 2023-as F1-es szezon utolsó kvalifikációja következik, vajon sikerülhet meglepni a két időmérős menőt, Verstappent és Leclerc-t? Kövesd velünk élőben!

Szerfölött nagy örömmel köszöntünk mindenkit az idei utolsó előtti élő közvetítésünkben! 

Következik az Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzése, mely az előre vártnál izgalmasabbnak ígérkezik, mivel a harmadik szabadedzésen úgy tűnt, hogy a Red Bull és a Ferrari sem találta még meg az ideális beállításokat.

Elkezdett hűlni az idő: a levegő 27, a pálya 32 fokos most.

Egy jópofa nyilatkozat Lawsontól pár perccel ezelőttről. Amikor megkérdezték, írt-e üzenetet James Vowlesnak a Williams szabad ülésével kapcsolatban, így felelt: "Nem. És ha írtam volna, akkor se mondanék semmit róla."

Megkezdődött az időmérő edzés, az első szakaszban szokás szerint 18 perc áll a versenyzők rendelkezésére.

Ahogy a 3. szabadedzés, a Q1 is elég lassan indul. Kettő perc után még senki nem merészkedett ki a pályára – ez kissé a régi idők 60 perces kvalifikációit idézi.

Na! Közel négy perc kellett ahhoz, hogy Sargeant nekiinduljon. Sokan követik a jó példát, mindenki lágyakon.

A két Williams és Verstappen lesznek az elsők, a két Mercedes hagyta el utoljára a bokszot.

Sargeant első szektora jobb, mint Verstappené... 

Két szektor után is az amerikai a jobb!

Verstappen 1:24,160-nal kezd, a Williams 3. szektora nem olyan jó, mint az első kettő. Ráadásul Sargeant körét el is vették.

Norris bejön másodiknak, Perez elsőre lassabb, mint Albon és Tsunoda.

Leclerc Norrist nem tudja elkapni. Sainz pedig Perezt sem.

A Mercedesek tempója sem jó, Russell a 9., Hamilton a 13. helyen úgy, hogy három versenyzőnek még nincs köre.

Az eleje egyelőre így fest: Verstappen, Norris, Leclerc, Albon, Tsunoda, Perez. Kiesőhelyen Gasly és Magnussen, valamint a körtörlés áldozatául esett Sargeant, Zhou és Hülkenberg.

Szűk hat perc van hátra, a Williamsek kimentek a második menetre.

Javul a pálya, Sargeant lila első szektorral kezd!

Albon megint lassabb nála valamivel, de ismét gyorsabb Verstappennél.

A második szektor után is gyorsabb, mint Verstappen, akárcsak legutóbb...

Albon a 2., Sargeant a 4. helyen! Ez elég kell, hogy legyen a továbbjutáshoz... Ó NEM! Elvették Sargeanttól ezt a kört is!

Jön a tűzijáték. Hamiltonnak a 13. helyről kell előrejönnie, mert ez az idő jó eséllyel nem lesz elég a Q2-höz.

Egy veszéllyel kevesebb Hamiltonra: Sargeant visszajön a bokszba és kiesik.

Lila utolsó szektorral az ütüdik helyen Hamilton!

Most épp a két Aston a két kieső...

Most épp a két Aston a két kieső...

De már nem. Elképesztő, mennyit javult a pálya...

Zhou kiesett!

Bottas is.

Magnussen is.

SAINZ IS! 

Carlos Sainz nem jut be a szezon utolsó Q2-jébe. Döbbenetes.

Itt a Q1 végeredménye:

Sainz rendkívül ideges, mind a lassú kivezető körökre, mind a feltartásokra haragszik.

Kezdődik a Q2, Albon kezdi majd a gyorskörök sorát.

Mindenki használt abroncsokon jön, kivéve Verstappent. Albon 1:24,965-tel kezd, ennél lesznek jobb idők pillanatokon belül.

Hamilton 1:24,8, Russell 1:24,4, Verstappen 1:23,7...

Tsunoda bejön közvetlenül Russell mögé, ez nem rossz...

Na nézzük Norrist, az első szektorban gyorsabb Verstappennél – persze kétségkívül nem az a pálya legjobb része a Red Bull számára.

A másodikban már két és fél tized a hátránya, ebben egy 2-3. hely így is benne van.

Ott is van! Norris 180 ezred hátrányban, két lila szektorral a második használt gumikon! Mögötte Perez és Piastri.

A kiesőzóna most Ricciardo, Gasly, Albon, Ocon, valamint Hülkenberg, akinek ismét törölték a körét.

Albon már a második menet kivezető körén.

Albon williamses szokás szerint erősen kezd.

Már négy tizeddel Hamilton előtt Albon, hol lesz a vége...?

1:24,439-es kört megy Albon, ezzel most az ötödik, de ez nem biztos, hogy elég lesz...

Hülkenberg és Ricciardo gyorskörön, majd jön Leclerc...

Aztán meg szépen lassan jön mindenki...

Verstappen és Albon a bokszból figyeli a fejleményeket. Előbbi lehet a nyugodtabb.

Leclerc 3., Hülkenberg 5., Ricciardo 8. ebben a pillanatban, de Gasly előreugrik, mire leírjuk ezt. Sőt, Tsunoda is...

Albon kiesett.

Alonso Strollt üti ki.

Hamilton Ocont.

Russell pedig Hamiltont!

A kiesők sora tehát Hamilton, Ocon, Stroll, Albon és Ricciardo.

Nyolc csapat a Q3-ban, csak a Red Bull és a McLaren képviselteti magát két autóval a legjobb tízben.

Itt a Q2 végeredménye:

Ha valakit érdekel, a légnyomás 1015 millibar. Ez kicsit több, mint a tengerszint feletti standard 1013,25 millibar, azaz egy atmoszféra.

Zöld zászló, indul a Q3!

Verstappen a sor elején, utána jön Hülkenberg, míg a végén Gasly és Russell.

Norris és Verstappen szinte ezredre azonos első szektort futnak – csak Verstappen tett fel új szettet egyébként...

A másodikban Norris rengeteget kap...

Verstappen 1:23,445, Hülkenberg egy másodperccel lassabb.

Norris 1:23,8-at jön, érkezik Perez, majd Piastri.

Perez 1:24,1, Piastri 1:23,9, jön Leclerc, és fut egy rémes időt. Hülkenbergnél és Alonsónál is lassabb.

Russell bejön Piastri és Perez közé.

A sorrend tehát Verstappen, Norris, Piastri, Russell, Perez, Tsunoda, Hülkenberg, Alonso, Leclerc, Gasly a szezon utolsó gyorskörei előtt.

Négy és fél perc hátra, feszült várakozás, mindenki a bokszban...

Hú de szép forgalmi dugó alakul itt ki...

A két McLaren és Alonso elöl, aztán Leclerc, Verstappen, a sor végén pedig Perez, Russell és Gasly...

Kezdődik, élvezzük a tűzijátékot idén utoljára!

Piastri feljön másodiknak!

Leclerc a második!

MAX VERSTAPPENÉ A SZEZON UTOLSÓ RAJTELSŐSÉGE!

Russell bejön negyediknek, Perez körét törlik és csak a 9. helyen végez...

Íme a Q3 végeredménye:

Megérkezett az edzés összefoglalója, ezzel megköszönjük a figyelmet, perceken belül jövünk a főszereplők nyilatkozataival, maradjatok velünk a Formula.hu-n!

FB-pole-abu dhabi-ver