DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Élő cikkek

Ez volt a Japán Nagydíj második edzése

Az első után a második tréningre is esőben kerül sor az F1-es naptárba három év kényszertávollét után visszakerülő Suzukában: kövessétek velünk a legfontosabb eseményeket!

Köszöntjük ismét - vagy a most ébredőket először - az olvasóinkat, tíz perc múlva indul a második szabadedzés a Japán Nagydíjon - tartsatok velünk a következő bő másfél órában!

Merthogy ezúttal 90 perces a gyakorlás: eredetileg a Pirelli a mostani edzésre tervezte az egyik 2023-as gumitesztjét, ám nem sokkal ezelőtt hivatalosan is megerősítette az FIA, hogy ezt törölték, Mexikóban pótolják az alkalmat (Austin amúgy a másik helyszín). Az FP2 mindezek ellenére elvileg marad másfél órás.

Egy valakit azonban biztosan nem fogunk látni a pályán: Mick Schumachert. Ha valaki esetleg el nem ítélhető módon alvással töltötte volna a hajnali órákat vagy nem várta meg az utolsó utáni perceket az FP1-en, azoknak elmondjuk, hogy a német a bokszba visszatérő körén felúszott a vízen és csúnyán összetörte a Haast, a csapat pedig nemrég közölte, hogy alvázcsere miatt a pilóta kénytelen lesz kihagyni a mostani edzést. Videón az eset ITT.

Aztán hogy a többiek mennyit fognak körözni, az majd elválik, az eső ugyanis továbbra is eléggé esik Suzukában. A korábbi edzésen sem volt túl nagy az aktivitás, bár egy negyedórás szakaszon át még az intermediate gumikat is fel lehetett rakni. Ekkor Fernando Alonso autózta a legjobb időt - összefoglaló az eseményekről itt olvasható.

Elindult tehát a 90 perces FP2, de nem meglepő módon senki sem sietett ki az eső áztatta pályára.

Ha túl sok akciót nem is fogunk látni, menő sisakokat igen!

Na de mire ezt leírtuk, máris egy autó a pályán: Nicholas Latifi kezdte meg a munkát a Williamsszel. Igyekszik kihasználni az utolsó suzukai hétvégéjét alighanem...

A kanadai szerint amúgy a pálya nagy része akár már intermediate gumikra is alkalmas lenne, de van még egy-két vízátfolyás a pályán.

1:56,471 - ez az első mért idő a második edzésen Latifitől. Csak összehasonlításképp: az első edzésen Alonso 1:42-es idővel zárt az élen.

Carlos Sainz is már a pályán és az élre is állt: 1:49,615 az új etalon.

Latifi szeret ma elsőzni: ő volt az első pályára guruló az FP2-n, övé az első mért kör is - most pedig az első hibát is ő produkálta. Méghozzá elég furcsát: mintha rossz helyen, korábban fordult volna be az utolsó sikánba. Utána aztán az autó furcsaságára panaszkodott rádión a kanadai, de elsőre inkább tűnt egy igen mulatságos benézésnek tőle...

Szűk húsz perc elteltével mindössze öt pilótának van mért köre, közöttük Sainz, Ricciardo, Albon, Latifi, Russell a sorrend. Alább pedig a Latifi-hiba - megkockáztatom, hogy ez benézés volt:

"Milyen a pálya?" - kérdezte a McLaren. "Vizes" - válaszolta Norris. Tömör és lényegretörő kommunikáció!

Norris amúgy bejött nemrég másodiknak, szóval Sainz mögött a két McLaren sorakozik. De még mindig csak nyolcan iratkoztak fel az eredménylistára.

Hamilton 1:49,489-es körrel átveszi a vezetést, ami némileg váratlan fejlemény annak fényében, hogy a Mercedes rendre küszködik idén a gumik felmelegítésével.

Russell aztán 1:46,891-re javít, két és fél másodpercet ad a csapattársnak - viszont ő már intermediate gumikon érte ezt el, a brit az első, aki megkockáztatja az átmeneti abroncsokat.

Hamilton válaszol, 1:44,298 az új első helyet érő idő, miután a hétszeres világbajnok is felpattintotta az intermediate-eket.

Most már amúgy gyakorlatilag mindenki intereken, aki kint van a pályán - és immár közéjük tartozik Verstappen, Leclerc és Perez is.

A híresen jó étvágyú Tsunoda most a hazai pálya sóderágyába kóstolt bele, de egy szép mentéssel visszatért a pályára. Nem sokkal később aztán Leclerc is hasonlóan járt a hajtűkanyarban, de némi erőlködés után ő is folytatni tudja a körözést.

Képen Leclerc hibája, Verstappen pedig igazolja Alonso múltkori alapvetését és egyből az élre is áll - igaz, csak pár pillanatig, mert 35 ezreddel Hamilton visszaelőzi a címvédőt.

Verstappen rövid időre ismét vezetett, de ezúttal Russell tolja hátrébb a hollandot. És közben már megérkeztünk az 1:42-es tartományba, ahol az FP1-en jártunk.

Túl az edzés felén, itt az állás:

A teljes edzést az előző tréning végi balesete miatt kihagyó Schumacher mellett, mint az látható, Alonso sem teljesített még mért kört.

Verstappen javít, de megint csak másodpercekig az élen, ugyanis előbb Hamilton, majd Russell is átlépi - utóbbi már 1:41,935-ös idővel. Nagyon élnek most a Mercedesek, ez némileg váratlan az eddigi idei esős produkciójuk ismeretében.

Verstappen a gumik túlmelegedésére panaszkodott a rádión az imént. Érdekes, hogy amíg ő folyamatosan ott van az első háromban, a csapattárs Perez csak most ugrott fel az ötödik helyre a tizenötödikről.

Na, Alonso is már a pályán, be is jött a hetedik helyre a csapattárs mögé.

Ha nem lenne 90 perces az edzés, most érnénk a végére, így viszont még van hátra fél óra. Russell vezet, Hamilton, Verstappen, Perez, Sainz, Alonso, Bottas, Ocon, Zhou, Leclerc a top 10 pillanatnyilag.

Valami nem stimmelt a fékekkel Leclerc Ferrariján, erre panaszkodott az imént a monacói a rádión. Perez pedig a hajtűben ismerkedett meg az ideálisnál közelebbről a kavicsággyal.

Vizuális formában Perez hibája:

A mezőny jelentős része jelenleg a bokszban. Pedig az előrejelzések szerint nem kizárt, hogy hasznosak lesznek a most megtett körök: szombaton biztosan napos idő lesz, de vasárnap elképzelhető, hogy legalább részben vizes pályán rendezik majd a futamot.

Természetesen a kerékcsere-gyakorlások sem maradhatnak el a csapatok részéről.

Többen is kiszálltak amúgy már az autóból, alig néhányan a pályán: Verstappen, Perez, Sainz, Tsunoda, Vettel és Stroll képezi a kevés kivételt. Elvégre ebben a fél órában már csak a Pirelli jövő évi abroncsait tesztelték volna a csapatok.

Értelemszerűen a sorrend sem igazán változik, a pályán lévők is inkább hosszabb etapokat teljesítenek, így továbbra is Russell, Hamilton, Verstappen, Perez, Sainz, Alonso, Bottas, Ocon, Zhou, Leclerc az első tíz sorrendje.

Az utolsó percekben járunk már, Magnussen pedig javít egy jelentősebbet: az ötödik helyre jön fel a dán a Haasszal, közvetlenül a Mercedesek és a Red Bullok mögé.

A Ferrarik szerepelnek kissé haloványabban a megszokottnál amúgy, csak a 6. és 11. helyeken Sainz és Leclerc.

Lepörögtek az utolsó másodpercek, de az FP1-es Schumacher-baleset után már óvatosabbak lennénk azzal, hogy véget értek-e az érdemi események vagy sem...

De talán most ennyi volt - úgyhogy leírhatjuk, hogy némi meglepetésre kettős Mercedes-vezetéssel zárult a péntek a Japán Nagydíjon. Íme, a teljes végeredmény a második szabadedzésről:

Ez volt tehát a pénteki program a Japán Nagydíjon, itt megköszönjük a figyelmet, de a nap további részében is maradjatok velünk, hiszen hozzuk majd a legfrissebb értékeléseket - holnap pedig hajnali 5-kor folytatjuk a harmadik szabadedzéssel!