DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Élő cikkek

Így zajlott a harmadik F1-es gyakorlás Spielbergben

Az utolsó gyakorlási lehetőség a Red Bull Ring-i "tétmérkőzés" kezdete előtt. Marad-e a középmezőnyben a Ferrari, megerősíti-e előkelő pozícióját a Racing Point? Kövessétek velünk!

A pénteki borongós idő után szombatra napsütés köszöntött a Red Bull Ringre, az egyedüli csapadék a pezsgősüvegekből hullott a Formula-3-as verseny új rend szerint lebonyolított díjátadóján. Az F1-es mezőny tagjai már az autóban, közép-európai idő szerint 12 és 13 óra között zajlik ugyanis a hétvége utolsó szabadedzése.

Több autó motorja már az első percben beindult, Lando Norris hajtott elsőként a pályára, további néhányan pedig követik.

Mielőtt megérkeznek a számottevő köridők, vessünk egy pillantást a pénteki második edzés történéseire.

Fontos hír, hogy az FIA közölte az elmúlt hét nap vírustesztjeinek eredményét a Red Bull Ringen tartózkodó F1-es személyzettől, és eddig egyetlen pozitív esetet sem találtak.

Christian Horner mondja a Sky-nak, hogy a szerelők helyrehozták Max Verstappen tegnap megsérült első vezetőszárnyát - nem aggódnak az edzésen emiatt elvesztett csekély gyakorlási idő miatt.

Mostanáig még mindig csak hat versenyző hajtott ki a pályára, és Sainz az első, aki a második körét is megkezdte.

És itt is van az első mért kör a spanyol jóvoltából: 1:06,307.

A hétvégén fokozott figyelemben részesül a Racing Point, hiszen a teszteken látszó előrelépést eddig a szabadedzések is igazolták. Tényleg elképzelhető, hogy Perez és Stroll dobogós erővé válik? A középmezőny tagjai mindenesetre elbúcsúztak tőlük.

Kellemes 20 °C-os hőmérséklet mérhető a Red Bull Ringen - igazi hegyvidéki nyár!

Sainz tovább javít 1:05,8-ra, és még mindig ő az egyedüli mért körrel rendelkező, de most már érkezik a mezőny zöme.

Hirtelen be is özönlött egy köbméternyi mért idő, Vettel most 1:05,159-cel vezet.

Aztán jött Hamilton, és helyreállította a rendet, igaz csak 19 ezredmásodperccel. Jelenleg mindenesetre a Mercedes vezet, és már mindenkinek van mért ideje.

A brit a közepes keveréket használta, a Ferrarik azonban a lágyakat.

Sainz sérült oldalszárnyelemekkel visszatért a McLaren bokszába egy - remélhetőleg gyors - javításra.

Piros zászló! Nicholas Latifi összetörte a Williamst az 1-es kanyarban. Csak az első vezetőszárny hiányzik az autóról, a többi része épnek tűnik.

Pedig elég nagyot csattant a visszajátszás alapján, amikor elveszítette az uralmat a Williams felett az 1-es kanyarból való kigyorsításkor. De valóban csak az autó elejével érintkezett a gumifallal, majd onnan visszapattanva pörgött tovább a mezőny egyetlen újonca.

Nem sokkal az eset előtt Perez Racing Pointjának füstölésére figyelte fel a rendező. A "rózsaszín Mercedes" már tegnap is csinált ilyesféle dolgokat különösebb következmények nélkül.

Itt egy videó arról, mi is történt a kanadaival.

Latifinek semmi baja, és innen a takarítás is sima feladat.

Lett azért ebből egy 8-10 perces szünet, de most végre ismét beköszöntöttek a zöld zászlós körülmények.

Ez pedig a félidei állás. A két Ferrari a 2-3. helyen, ám az első tízből csak ők és a Renault-k használták a leglágyabb keveréket a körük megfutásához.

EasyCapture1_2

Vettel közel három tizeddel megjavította most a hamiltoni etalont, de jön közepes keveréken és lila első szektorral Perez, talán rá is érdemes figyelni...

... nem volt érdemes, a következő két szektort már ellazsázta a mexikói, aki talán joggal reméli, hogy karrierje legjobb szezonja lehet az idei.

Most pedig már Leclerc vezet 1:04,703-mal - a Ferrarik friss lágy keverékekkel vagánykodtak. 

A Sky Sports híres szakértője, Karun Chandhok megfigyelte, hogy a Mercedesek egyelőre csak a kivezető körön használják a DAS-t, vagyis a gumik hatékonyabb felmelegítéséhez vetik be a gyorskör előtt.

Na, a Mercedesek is megjöttek a friss lágyakkal, oda is vertek rögtön fél másodpercet a Ferrariknak. Hamilton 1:04,130, Bottas 147 ezreddel mögötte.

A Mercedes vezetősége által használt maszkhelyettesítő fejlesztés mellett nem mehetünk el szó nélkül, ez zseniális - és alighanem kényelmesebb is, mint a hagyományos arcmelegítő. Egyébként a Racing Point is elleste már ezt az ötletet (ki más), de náluk még maszkot is húznak alá.

Verstappen a lágy gumikkal felugrott a 3. helyre, elválasztva a Mercedeseket a Ferrariktól - és kevesebb mint három tized a hátránya Hamilton mögött. A lágyakat eddig nem használók közül a Racing Pointok állnak a legjobb, 8-9. helyen. Izgatottan várjuk, mire lesznek képesek az utolsó tíz percben!

A mezőny végének állását is érdemes vizsgálgatni így az év első futamhétvégéjén. Most, hogy már a Haasok is befejezték első lágy gumis körüket, a két Alfa Romeo tanyázik az utolsó helyen (leszámítva a korán búcsúzó Latifit).

Óhó, na, Sergio Perez a 4. helyre katapultálta fel magát a leggyorsabb gumikon - megelőzte a Ferrarikat, és 475 ezredre van Hamiltontól.

Albon bejött a 6. helyre, a Ferrarik közé, az első nyolcast pedig Stroll zárja. Ez a négy csapat alkothatja idén a "nagy nyolcast"?

Ezzel pedig meg is lendült a szabadedzés végét jelentő kockás zászló, az utolsó pillanatokban már nincs új próbálkozás. A Mercedes tehát behúzta ezt a gyakorlást is, a sorrend Hamilton, Bottas, Verstappen, Perez, Leclerc, Albon, Vettel, Stroll, Gasly és Norris az első tíz helyen.

Tartsatok velünk a 15 órakor startoló időmérőn is!