DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Kamion

Kiss Norbert: Négy versenyből három győzelem Szlovákiában

A Slovakia Ringen vasárnap újabb két versenyt rendeztek a kamion EB sorozat harmadik helyszínén. A Révész Racing magyar pilótája, Kiss Norbert a szombati győzelem és második hely után vasárnap is dominált.

Az időmérő edzés során ismét a leggyorsabb volt – idén már hatodszor - így az első rajthelyről startolhatott. Az első futamon ezúttal is Sascha Lenz indulhatott a magyar pilóta mellől, és a rajt most is óriási csatát hozott, de Norbi tartotta pozícióját, és megőrizte vezető helyét az első kör végére. Ettől kezdve meglépett a többiektől és magabiztosan nyerte a versenyt Lenz és Hahn előtt.

Kontrolláltam végig a rajtot, és tudtam, hogy három jobb kanyar következik, ahol én leszek jobb pozícióban. Az autó most is remekül működött, köszönöm a csapatnak a munkát. A bajnokság szempontjából nagyon fontos volt a siker – értékelt a verseny után Kiss Norbert.



A fordított rajtrácsos verseny során a nyolcadik helyről indulhatott a HUMDA által is támogatott magyar pilóta. Az élen Halm, Bereton és Lacko csatázott, ütközés után előbbi nem is tudta folytatni. A harcot kihasználva Kursim került az élre, és próbált meglépni, de Kiss Norbert és Sascha Lenz utolérte, és Norbi végül mindkettejüket megelőzve átvette a vezetést, és megnyerte ezt a futamot is Lenz és Kursim előtt. 

Az első körben többen is összeakadtak előttünk, így kellett némi szerencse is ahhoz, hogy előre kerüljünk. Hahnnak a szélvédője is betört, így keveset láthatott, elrontott egy féktávot is, és Lenz is hibázott, így mellette is elmentem. Nem számítottam arra, hogy a fordított rajtrácsos versenyt is megnyerhetem, de nagyon boldog vagyok. Ehhez egy remek autó is kellett, a Révész Racing a legjobb csapat" – mondta Kiss Norbert. 

A magyar versenyző a hétvégén négy futamból hármat nyert meg, egyszer pedig második lett. Összetettben tovább növelte előnyét az Európa-bajnokságon. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: