Antonelli fejlődése és a hírnév
Még Toto Wolff sem számított arra, hogy ekkorát lép előre Kimi Antonelli ilyen rövid idő alatt: ő sem érti, hogy pontosan mi történt, de egy teljesen más ember érkezett meg erre a szezonra. Erről a Mercedes csapatfőnöke Mészáros Sándornak, a Formula.hu és a RacingNews365 utazó tudósítójának nyilatkozott: az interjú ide kattintva olvasható.

Antonelli maga eközben a hírnévről beszélt: a vb-listavezető szerint remek érzés az olaszok támogatása, és egyelőre az sem zavarja, ha felismerik az utcán. Amíg élvezi az ilyen pillanatokat, addig nincs gond, és tudja, hogy ez együtt jár a sportolói élettel.
Mindkét Mercedes-pilótára büntetés vár
Antonelli egy hajszállal rosszabbul áll, mint Russell, de valószínűleg a brit sem tudja elkerülni a rajtrács végére száműzést: ezt ismerte el a Mercedes. A részletekről itt írtunk bővebben.
Macarena-szárny és fejlesztések a McLarennél
Csalódottak voltak, hogy csak a Ferrari és a Red Bull után kaptak észbe a Macarena-szárnyak kapcsán – ismerte el Neil Houldey, a McLaren technikai igazgatója. Megerősítette viszont, hogy néhány versenyen belül élesben is bevethetik a saját verziójukat.
Houldey arról is beszélt, hogy mivel amit idén megtanulnak, az jó lesz 2027-re is, úgyhogy nem fognak leállni a 2026-os autó fejlesztésével: a szünet után is hozzák a frissítéseket, és megpróbálják utolérni a riválisokat ebben az időszakban.

Mit vár a Honda az új motorjától?
A belső égésű motor fejlesztésére koncentrált a Honda a jövő hétvégi F1-es Holland Nagydíjon debütáló fejlesztésével, Shintaro Orihara pedig ugyan konkrét számot nem árult el, de biztos benne, hogy elérték a kitűzött céljukat.
IndyCar: Palou nyert Portlandben
Alex Palou portlandi sikerével kezdte meg az őrült szezonhajráját az IndyCar. Bár a pole-ból Felix Rosenqvist indulhatott, a bokszkiállások első köre során az egy körrel később érkező Palou a már-már védjegyének számító módon átugrotta a svédet. Ami az összetettet illeti, a vasárnap ötödik Kyle Kirkwood megelőzte a második helyért a portlandi futamot mindössze 12. helyen záró David Malukast, de már az ő hátránya is 110 pont Palou mögött öt versennyel az évad vége előtt. Részletek, videós összefoglaló és eredmények itt.
Pitwall: Leszavazták a pilótáikat az F1-es csapatok
Végezetül pedig ajánljuk figyelmetekbe friss műsorunkat, amelyben a dübörgő nyári szünet ellenére is kibeszéltük az elmúlt hét híreit: