„Lance olyan jó, mint Fernando” – Herbert
Johnny Herbert szerint az Aston Martin előbb fog elköszönni Fernando Alonsótól, mint Lance Strolltól, és nem azért, mert a kanadai a tulajdonos fia.
„Lance sok kritikát kap, de ismét nem volt messze Fernando Alonsótól, akit mindenki még mindig nagyon nagyra tart” – mondta Herbert a Grosvenor Casinónak a Sport.de-n keresztül.

„Alonso 44 éves. Fernando még mindig az a Fernando, aki két világbajnokságot nyert? Azt mondanám, hogy már nem. Abban a korszakban különleges volt; amit akkoriban az autóval művelt, az hihetetlen volt. De Lance jelenleg éppen olyan jó, mint ő, és talán még jobb is lesz” – fogalmazott.
„Hihetetlen, ahogy fordul a McLaren” – Verstappen
Max Verstappen szerint a közepes tempójú kanyarok és a gumikezelés jelentik a McLaren fő erényét, Charles Leclerc úgy érzi, hogy mindenhol ők a favoritok.
„A McLaren a gumikezelésben jobb, sokkal tovább tudja jó állapotban tartani az abroncsait. Ezt főleg az esős pályán látni, mert olyankor ez még inkább kidomborodik, hiszen a gumik még inkább túlmelegszenek, ők pedig nagyon jól kontrollálják” – magyarázta a négyszeres világbajnok.
„Közben pedig a közepes tempójú kanyarokban teljesítenek hihetetlenül, igazából mindenki máshoz képest. Úgy befordul az autójuk eleje anélkül, hogy elúszna a hátulja, hogy azt hihetetlen látni. Ez olyasmi, amit nekünk is meg kell próbálnunk elérni” – fogalmazott.
Russell pszichológussal készült Hamiltonra
Egy pszichológussal folytatott remek beszélgetéssel készült fel a Lewis Hamilton elleni házon belüli csatára George Russell, amikor 2022-re szerződtette őt a Mercedes a hétszeres világbajnok mellé.
Russell szavai itt olvashatók!
Exkluzív: Drugovich a Cadillac-lehetőségről
Ott van a lehetőségek között a Cadillac F1-es projektje, ahol adott esetben akár tartalékosként is kiköthet Felipe Drugovich – a brazillal készült exkluzív interjúnk második, záró része következik.
Horváth Dániel cikke itt olvasható!
Newey már nagyon előre gondolkodik Alonso szerint
Elmélyült a 2026-os F1-es autóban Adrian Newey: erről számolt be Fernando Alonso az Aston Martin fejlesztéseivel kapcsolatban.
„Sosem az volt a dolga, hogy az idei autón dolgozzon, bár valószínűleg mindannyian azt akartuk, hogy legalább nézzen rá. De nagyon a jövő évi autóra koncentrál, és megvan a saját módszere. Nagyszerű dolog látni őt dolgozni és gondolkodni, akár már olyan dolgokon is, hogy milyen problémákat kell majd megoldani. Már úgy is, hogy mondjuk a hetedik futam, és az első fejlesztések után. Ez hihetetlen” – idézi Alonsót a Racingnews365.com.
Videó: Sainz egy létrát szedett ki az óceánból
A Williams F1-es pilótája 11 méter mélyre úszott le a hajóról, majd kiszedte az óceánból a beleesett létrát. Így telik a nyári pihenő, de már nem sokáig: jövő héten Holland Nagydíj!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Acosta bukással együtt is az élen pénteken a Balaton Park Circuiten
Kihívója akadt Marqueznek a Magyar GP-n: a KTM spanyolja hat ezreddel megelőzte a vb-éllovast – pedig bukott is a végén. Bagnaia viszont csak a 14. helyen.
A nap összefoglalója a helyszínről ebben a cikkben olvasható!
Varga Tibor dobogót és győzelmet céloz a 4. helyről
Messze MotoE-karrierje legjobb időmérőjét produkálta a balatoni MotoGP-hétvége hazai versenyzője – holnap pedig szeretné meghallgatni a magyar himnuszt is!
Varga Tiborral a paddockban beszélgetett helyszíni kollégánk, Balogh Tamás, az interjú itt olvasható!
MotoGP: Nehéz lesz előzni, kritikus lesz a rajthely és a start a Balaton Park Circuiten
Így összegzett a mezőny az első rendes nap után, az elhangzottak itt találhatók!