Antonelli történelmi sprintpole-t szerzett az F1-es Miami Nagydíjon
Az első és egyetlen szabadedzés még Oscar Piastri elsőségét hozta a Formula-1-es Miami Nagydíjon, a pár órával későbbi sprintidőmérőn viszont már meglepetésre Andrea Kimi Antonelli volt a leggyorsabb: a Mercedes 18 éves olasz újonca lett ezzel a legfiatalabb, aki bármilyen formátumban első rajthelyet szerzett (bár persze a hivatalos pole-statisztikákba ez nem kerül be). Piastri lett a második, Lando Norris a harmadik, Max Verstappen a negyedik – összefoglaló és eredménylista ide kattintva.
„Ez egy nagyon intenzív időmérő volt. Reggel óta jól éreztem magam az autóban, és magabiztosan kezdtem meg a kvalifikációt. Az utolsó köröm nagyszerű volt. Mindent jól összeraktam, jól sikerültek a dolgaim. Nagyon örülök, hogy ez első rajthelyet ért” – nyilatkozta Antonelli.
Annak ellenére, hogy lemaradtak a sprintpole-ról, mindkét McLaren-pilóta elégedetten értékelte a pénteki eseményeket a Formula-1-es Miami Nagydíjon: Oscar Piastri egy helyet javítva nyerné meg a szombati rövid versenyt, miután érzése szerint az utolsó kanyarban úszott el a sprintpole-ja, Lando Norris pedig a harmadik rajtpozíciója ellenére is úgy érzi, hogy jól teljesített.
Nem a negyedik rajthelyért van itt, de realista és tudja, mik a Red Bull autójának jelenlegi korlátjai – így értékelt a sprintidőmérő után Max Verstappen, aki szerint főleg a lassú szekciókban muzsikál gyengén az RB21-es.
Verstappent amúgy vizsgálták is, mivel nem tartotta be a versenyigazgató által meghatározott deltaidőt, ám végül csak a Red Bull kapott megrovást emiatt. Az indoklásról itt írtunk, arról pedig, hogy mi volt az a másik eset, ami felbosszantotta Lance Strollt, itt értekeztünk.
Egyszerűen hiányzik a sebesség, ennyi jelenleg a Ferrari tempója: így értékelt egybehangzóan Charles Leclerc és Lewis Hamilton a Formula-1-es Miami Nagydíj sprintidőmérőjét követően, ahol a hatodik és hetedik helyet szerezték meg.
Milyen fejlesztésekkel készültek a csapatok?
A Red Bull átdolgozott padlólemezzel, a Mercedes egy pályaspecifikus új hátsó szárnnyal készült a Formula-1-es Miami Nagydíjra, míg az élcsapatok közül a McLaren és a Ferrari nem jelentett le fejlesztést – derül ki az FIA szokásos hétvége elején közzétett dokumentumából. A teljes fejlesztési listáról itt írtunk bővebben.
Miami 2041-ig hosszabbított
Azt is pénteken jelentették be, hogy a Miami Nagydíj tízéves szerződéshosszabbítást írt alá az F1-gyel, így 2041-ig (!) biztosan a versenynaptár része marad a helyszín – amelynek ezzel messze a legtovább érvényes kontraktusa lett.
Verstappen édesapa lett
A nap pályán kívüli legérdekesebb híre talán az volt, hogy Verstappenék bejelentették: megszületett Kelly Piquet-vel közös első gyermekük, Lily. „Üdv a világon, édes Lily! Szívünk örömmel telibb, mint valaha – te vagy a legnagyobb ajándékunk. Nagyon szeretünk” – írta pár fotó kíséretében Verstappen a közösségi oldalán.
A címvédő Miamiban azt is elárulta, hogy pár napot már eltölthetett Lilyvel, mielőtt elutazott a nagydíjra. Az alvás eddig rendben ment, de mi lesz a szimulátorozással? Erről is beszélt a Red Bull pilótája.
Az eddigi egyetlen F1-es apa, Nico Hülkenberg Verstappen lányának születése kapcsán elmondta: egyenesen segítette őt gyereke születése. Hamilton szerint pedig a négyszeres bajnok már Dzsiddában nagyon izgatott volt.
Emelkedő bokszutcai sebességhatár és üzemanyagár?
Zandvoortban és Szingapúrban 60-ról 80 km/h sebességre emelheti a bokszutcai limitet az FIA az Autosport információi szerint – és más pályákon is változtathatnak a határon, hogy csökkentsék a bokszutcában töltött időt, ezáltal több bokszkiállásra ösztönözzék a csapatokat.
Egy csapatfőnök becslése szerint drasztikusan, 300 dollárra (aktuális árfolyamon 107 ezer forint) is emelkedhet egy liter Formula-1-es versenybenzin ára a 2026-os szabályrendszerben – erről számol be a The Race szaklap. A csapatokra hallgatva az FIA dolgozik a megoldáson 2027-től.
Cáfolja az Alpine, hogy jönne Colapinto Doohan helyére
Cáfolta Oliver Oakes, az Alpine Formula-1-es csapatvezetője, hogy Imolától Franco Colapinto venné át Jack Doohan helyét a versenyzői ülésben. Erre azok után kellett sort kerítenie, hogy úgy tűnt, pár napja az argentin egyik szponzora egy tv-adásban elszólta magát – részletek itt.