Meglepetés született a Formula-1-es Miami Nagydíj pénteki sprintidőmérőjén: Andrea Kimi Antonelli szerezte meg a sprintpole-t a McLaren párosát, Oscar Piastrit és Lando Norrist, valamint a címvédő Max Verstappent és saját csapattársát, George Russellt megelőzve. Ezzel a 18 éves olasz a legfiatalabb lett az F1 történetében, aki bármilyen formátumban első rajtkockát szerzett (de természetesen hivatalos pole-nak ez nem számítódik be).
A legjobb rajthelyekről döntő, csupán nyolcperces SQ3 elején csak Verstappen és Russell gurult pályára, az ő köreik után a Mercedes britje vezetett közel két tizedmásodperces előnnyel – egyúttal kapásból megjavítva a korábbi pályarekordot.
Ez a taktika azonban nem bizonyult jó döntésnek, főleg a hajrában már a bokszban maradó Russell esetében. A csapattárs Antonelli ugyanis a friss lágy gumikon 1:26,482-es időt repesztett, s ezzel a 18 éves újonc megszerezte karrierje első sprintpole-ját.
Az olasz néhány századdal múlta felül a McLaren duóját: a vb-éllovas Piastri végzett a második, Norris pedig a harmadik helyen. Verstappen a második próbálkozásával javított, meg is előzte az így ötödik Russellt, majd jött a két Ferrari Charles Leclerc, Lewis Hamilton sorrendben. A top 10-et az élcsapatok versenyzői mellett az SQ3-ba jutó Alexander Albon, Isack Hadjar és Fernando Alonso tette teljessé.
Tsunoda már az SQ1-ben kiesett
Az első két szakaszban a közepes abroncsok voltak használatban a szabályok értelmében. Az SQ1-ben a Mercedesek zártak az élen George Russell vezetésével, de ennél fontosabb volt, melyik öt pilóta búcsúzott: Lance Stroll – akinek a kör végén kerülnie kellett az ideális íven haladó Verstappent –, a kiesését roppant feldúltan tudomásul vevő Jack Doohan, az utolsó gyorskörére fel sem érő Yuki Tsunoda, valamint Gabriel Bortoleto és Oliver Bearman.
A második felvonásban már Norris volt a leggyorsabb Verstappen és Piastri előtt, a kiesők közé pedig Nico Hülkenberg (Sauber), Esteban Ocon (Haas), a falat is lekoccoló Pierre Gasly (Alpine), illetve Liam Lawson és az egyetlen gyorskörébe belehibázó Carlos Sainz (Williams) iratkozott fel.
A sprintidőmérő végeredménye:
1. | Kimi Antonelli | Mercedes | 1'26.482 | - |
2. | Oscar Piastri | McLaren/Mercedes | 1'26.527 | 0.045 |
3. | Lando Norris | McLaren/Mercedes | 1'26.582 | 0.100 |
4. | Max Verstappen | Red Bull/Honda RBPT | 1'26.737 | 0.255 |
5. | George Russell | Mercedes | 1'26.791 | 0.309 |
6. | Charles Leclerc | Ferrari | 1'26.808 | 0.326 |
7. | Lewis Hamilton | Ferrari | 1'27.030 | 0.548 |
8. | Alexander Albon | Williams/Mercedes | 1'27.193 | 0.711 |
9. | Isack Hadjar | Racing Bulls/Honda RBPT | 1'27.543 | 1.061 |
10. | Fernando Alonso | Aston Martin/Mercedes | 1'27.790 | 1.308 |
Nem jutott SQ3-ba: | ||||
11. | Nico Hülkenberg | Sauber/Ferrari | 1'27.850 | |
12. | Esteban Ocon | Haas/Ferrari | 1'28.070 | |
13. | Pierre Gasly | Alpine/Renault | 1'28.167 | |
14. | Liam Lawson | Racing Bulls/Honda RBPT | 1'28.375 | |
15. | Carlos Sainz | Williams/Mercedes | - | |
Nem jutott SQ2-be: | ||||
16. | Lance Stroll | Aston Martin/Mercedes | 1'29.028 | |
17. | Jack Doohan | Alpine/Renault | 1'29.171 | |
18. | Yuki Tsunoda | Red Bull/Honda RBPT | 1'29.246 | |
19. | G.Bortoleto | Sauber/Ferrari | 1'29.312 | |
20. | Oliver Bearman | Haas/Ferrari | 1'29.825 |