DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Antonelli: Alig várom a holnapot!

F1-es pályafutása során először rajtolhat az első rajtkockából Andrea Kimi Antonelli. A Mercedes 18 éves újonca a McLaren kettősét, Verstappent és csapattársát is maga mögé utasította a Miami Nagydíj sprintidőmérőjén.

A bolognai születésű újonc ezzel a sportág történetének legfiatalabb versenyzője lett, aki bármilyen formátumban első rajtkockát szerzett.



Antonelli rendkívül visszafogottan nyilatkozott a sprintidőmérőt követően – nagyon jónak érezte a pole-t érő körét, és alig várja már a holnapi napot.

„Ez egy nagyon intenzív időmérő volt. Reggel óta jól éreztem magam az autóban, és magabiztosan kezdtem meg a kvalifikációt. Az utolsó köröm nagyszerű volt. Mindent jól összeraktam, jól sikerültek a dolgaim. Nagyon örülök, hogy ez első rajthelyet ért” – mondta Antonelli.

„Remek lesz holnap az első sorból indulni, ami egy kicsit más érzés lesz az eddigiekhez képest. Alig várom a holnapi napot, ahol kiderül, hogy miként tudunk teljesíteni a sprintfutamon, valamint a kvalifikáción."

„A McLaren, a Ferrari és a Red Bull erős versenytempóval rendelkezik, de elég közel vagyunk hozzájuk. Fontos lesz a jó rajt, majd erős tempót kell diktálnunk anélkül, hogy túlságosan megterhelnénk a gumikat” – tette hozzá az olasz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: