DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Gyorsasági (Gy)

Négy év után újra pályán Tim Gábor

A vanyarci pilóta pályaversenyzői karrierje 2016 végén szakadt meg, miután megnyerte a nemzetközi Skoda Octavia Kupát. 2010 és 2016 között 3 bajnoki címet szerzett, 77 versenyen indult, 37 győzelmet és 22 rajtelsőséget ért el. Úgy tűnt karrierje ezzel véget ér, és kizárólag a rali felé veszi az irányt.

Lehetőségek hiányában egy évig, 2017-ben saját épített autójával Rally3-ban versenyzett, megnyerte az északi régió abszolút értékelését. 2018-ban már komoly technikával, R2-es autóval Rally2-ben vitézkedett, volt abszolút győzelme a Miskolc Ralin, de túl sok műszaki hiba és kiesés miatt csak 5. lett az év végén.

new_swift3



2019-ben már jobb szezont zárt, nyert Egerben, második lett a Baranya Kupán és a Salgó Ralin, de újabb három műszaki hiba miatti kiesés elvette az esélyt a bajnoki címtől, második lett az év végén.

A koronavírus miatti leállás megérződött támogatói körén, a Rally2 szereplés 2020-ban kétségessé vált. Azonban az utóbbi hetekben felgyorsultak az események, és lehetőség nyílt visszatérni a régi sikerek helyszínére, a Swift Cup Europe-ba. Abba a sorozatba, ahol 2015-ben beugróként versenyzett, 8 futamon indult és hetet megnyert. Egy versenyen pedig az élen állva fogyott ki az üzemanyag az autójából.

timgabor_1

"Ez teljesen váratlan, még most sem hiszem el, sőt addig nem is fogom, amíg Salzburgringen el nem rajtolunk. 2015-ben mentem ezen az osztrák pályán utoljára, pont Swift Cup Europe hétvégén, akkor mindegyik versenyt megnyertem. Azonban abban az időszakban benne voltam a ritmusban, most közel sem lesz ez a helyzet. Nem mentem pályán 2016 óta, és az új 1,4 turbós, jóval erősebb Swifteket sem ismerem. A mezőny tagjaiból is csak néhányak neve ismerős régről, a legtöbbjükkel nem találkoztam. Biztos lesz néhány ügyes kezű ellenfél." - fogalmazott Tim Gábor.

A bajnokságban jelenleg két típusú autó indul, a régebbi 1,6-os szívó motoros, és az új, jóval erősebb 1,4 turbós. Külön is értékelődnek, de az Európa-kupa bajnoki címéért az erősebb autók küzdenek meg. Tim Gábor az utóbbi, erősebb autóval indul a Full Auto SE színeiben.

"Szeretnék nyerni, ez nem titok. De nem fogok kétségbe esni, ha ez nem sikerül, sok pontot kell szerezni, ez a legfontosabb. Ez egy rövid bajnokság lesz, sok futammal. Az osztrák pályán is három verseny lesz, mindegyiken célba kell érni és lehetőleg dobogós helyekkel gyűjteni a pontokat. Rendkívül hálás vagyok mindenkinek, aki segített ebben, hogy újra pályán versenyezhessek. Érdekes, Burkus Egon márkakupájában kezdtem nevelkedni 2010-ben és most oda térek vissza. Ki tudja? Talán ez egy új kezdet. - zárta mondandóját Tim Gábor.

promo1

A Swift Cup Europe 2020-as naptára
Július 10-12. - Salzburgring
Augusztus 21-23. - Slovakiaring
Szeptember 4-6. - Brno
Október 9-11. - Slovakiaring / FIA WTCR
Október 16-18. - Hungaroring / FIA WTCR - FIA ETRC

A Salzburgring-i hétvége menetrendje. / A futamokat élőben lehet követni majd a facebook-on.

Július 10. Péntek
14:00 – 14:25 Szabadedzés

Július 11. Szombat
10:00 – 10:25 Szabadedzés
13:40 – 14:10 Időmérés
16:40 – 17:05 Verseny 1.

Július 12. Vasárnap
10:35 – 11:00 Verseny 2.
16:20 – 16:45 Verseny 3.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: