DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Gyorsasági (Gy)

Összejött a csörte Zanardival az amputált motorsport-őrültnek

Zengő Zoltán és a Zengő Motorsport valóra váltották a két éve súlyos balesetet szenvedő versenybíró, László Attila álmát: egy napra a Zengő istálló pilótájává válhatott.

“Gyermekkori álmom volt, hogy autóversenyző legyek” - mondta László Attila a MOL Csapatnak, amikor “élete egyik legnagyobb élménye” után pár nappal megkerestük a két évvel ezelőtt szörnyű balesetet szenvedő, fanatikus autósportimádó fiatalembert.

Zengő Zoltánról tudjuk, mennyire fontos számára a fiatal pilótajelöltek istápolása, a tehetségkutatás, most pedig már azt is tudjuk róla, hogy szavatartó ember. A Zengő Motorsportnak köszönhetően László Attila június elején beülhetett a csapat TCR Cuprájába, és néhány kör erejéig gyorsasági autóversenyző vált belőle.

 

“Ültem az autóban, teljes felszerelésben, tűzálló ruhában, bukósisakban, és nem hittem el, hogy ez velem történik. Megkaptam a jelet, hogy indulhatok, és már az a pár másodperc, amíg a boxutcából kiértem a pályára, örökre az agyamba égett” - mondta meghatottan László Attila.

A féket persze a bal lábfejemet hegyettesítő protézishez kellett rögzíteni, hogy a kanyarokban ható erők miatt ne mozduljon el a lábam a pedálról, de én akartam így, mert igazi élményt szerettem volna. Márpedig egy igazi pilóta jobb lábbal csak a gázt nyomja - tette hozzá nevetve Attila.

2018. JÚNIUS: DTM-FUTAM A HUNGARORINGEN

“Az autósporttal először - mint sokan mások - a Formula 1-en keresztül kerültem kapcsolatba. Még az első években, amikor Budapestre költöztem, kilátogattam a World Series by Renault hungaroringi versenyére, és itt találtam egy olyan biztonsági rést, ahol bejutottam a szervízútra. Itt csak a szalagkorlát volt köztem és az autók között. Ekkor láttam dolgozni a sportbírókat, és a zöld zászló ropogó hangja volt az, ami felébresztette bennem a gondolatot, hogy sportbíró legyek. 2011-ben elvégeztem a sportbírói tanfolyamot, már első évben részt vehettem a WTCC hungaroringi fordulóján és testközelből láthattam a versenyautókat. Az év folyamán megismerkedtem az egyik csapattal, ahol Ficza Feri versenyzett."

ze4



"Mint a csapat fotósa velük jártam a versenypályákat és amikor épp nem volt verseny akkor a Hungaroringen dolgoztam mint sportbíró. Majd 2013-as évben megalakult a Zengő Motorsport új csapata, a Zengő Junior team, ahol Ficza Feri volt az egyik pilóta, így én is követtem őt a csapathoz."

Sokat utaztam együtt a fiúkkal, így amikor 2020-ban tesztelhettem a Cuprát, csupa ismerős várt rám a Zengő Motorsport boxában.

"Az évek során átélt élmények olyan erősek voltak, hogy tudtam, számomra örök szerelem lesz az autósport. 2015-ben aztán megismertem a feleségemet, és onnantól kevesebb versenyen dolgoztam, leginkább nézőként látogattunk ki a versenyekre, ahova el tudtunk menni együtt” - mondta a 2010 óta gokartversenyeken induló pilóta.

“2018 nyarán egy DTM-futamon dolgoztam a Hungaroring boxutcájában. Ragyogó napsütésben indult el a futam, minden autó slick gumikkal rajtolt el, de nem sokkal később leszakadt az ég, és a pilóták elkezdtek kijönni kereket cserélni. A Mercedes egyik pilótája - aki nem mellesleg Gerhard Berger egykori F1-es pilótának, a DTM egyik vezetőjének az unokatestvére - a megengedettnél gyorsabban jött be a boxutcába, az autója pedig “megúszott” a vizes burkolaton, és nekem, valamint egy mellettem álló másik versenybírónak ütközött.”

“A kollégának szerencsére nem esett komoly baja, én viszont lenézve azonnal láttam, hogy a lábfejemet gyakorlatilag semmi nem tartja. Fél lábon beugráltam az egyik boxba, és csak ott feküdtem le. Tudtam, hogy nagy a baj.”

A szörnyű balesetet hozó futam teljes egészében megtekinthető, a balesetről készült felvétel itt található. Amikor Attila elküldte a videót, azt írta hozzá: "Azt hittem erős vagyok, de most visszanézve a balesetet, rájöttem, annyira mégsem, mert még most is összerezdülök." 

HÁROM NAP RETTEGÉSSEL TELI REMÉNYKEDÉS

Lászlót helikopterrel szállították a Honvéd-kórházba, ahol a sebészek megpróbálták megmenteni a lábát. "Egy héttel a baleset után elkezdett feketedni a lábfejem, és az orvosok az amputáció mellett döntöttek. Sajnos pár napot még várni kellett a műtétig, amikor is esténként úgy aludtam el, hogy nem voltam biztos benne, hogy reggel felkelek, ugyanis a szomszéd ágyon fekvő betegtársam (aki mentős volt) azt mondta, hogy ilyen esetben elég, ha egy kis mennyiségű fertőzött vér visszakerül a véráramba, az már viszonylag gyors halálhoz vezet."A sorsnak, azt hiszem, elég jó dramaturgiai érzéke van, hiszen az amputációra kijelölt napon, június 13-án normál esetben a házassági évfordulómat kellett volna ünnepelnem, ehelyett egy műtőben feküdtem, ahol levágták a bal lábamat.”

"Még a kórházban lábadoztam, amikor vendégem jött: a balesetet okozó pilóta, Lucas Auer az édesanyjával együtt látogatott meg. Fél órát beszélgettünk teljesen normális hangnemben, és bár azt hittem, dühös leszek rá, meg kell mondanom, hogy nem éreztem haragot. Hibázott, ez tiszta sor, ki is zárták a versenyből, de én székely gyerek vagyok, és azt mondtam magamnak, attól, hogy dühös vagyok rá, még nem nő vissza a lábam” - mondta a kézdivásárhelyi születésű Attila.

HETEKKEL KÉSŐBB MÁR NYOMTA A GÁZT

“Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyon pozitív, támogató közegben éltem az életemet. Sokan meglátogattak, biztattak a barátok, és a kollégák is jelezték, hogy visszavárnak maguk közé. Még a kórházi ágyon elkezdtem terveket szövögetni, amik a rehabilitációs időszak alatt már konkrét célokként öltöttek testet.”

ze6_fit_800x10000

“Szeptemberre megtanultam használni a protézist, és bár elég furcsa érzés volt, hogy a két combom kerülete között nyolc centi lett a különbség, az első utam a gokartpályára vezetett. Az érzés gyorsan visszatért, tavaly már teljes szezont mentem a bajnokságban, és 2020-ban is ott voltam mindhárom versenyen, ami még a koronavírus miatti leállás előtt belefért a szezonba."

Emellett parakerékpározni is elkezdtem, és a műtét után megfogalmazott célomat, hogy egy nap alatt körbetekerem a balatont, tavaly nyáron teljesíteni tudtam - idézte fel a hihetetlen teljesítményt Attila.

 

“Úgy gondolom, szerencsés alkat vagyok. Talán a székely vér miatt van, de soha nem azon keseregtem, ami történt, hanem mindig megpróbáltam csak előre nézni. Ebben sokat segített a feleségem, és a most már négyéves kislányom, aki egy pillanatra sem hagyta, hogy magamba forduljak. Mindig volt előttem egy cél, amiért küzdhettem, és ez erőt adott.”

ze5_fit_800x10000

A szerencsétlenül járt fiatalember természetesen az autósportba is visszatért, ahol nagy szeretettel fogadták, és a parakerékpározást is olyan komolyan vette, hogy az utóbbi években Európa- és világbajnokságon is képviselte Magyarországot. Sőt, a vébén egy rég vágyott csörte is összejött. 
 
A balesetem előtt nem sokkal egyszer csak megláttam, hogy a DTM rajtrácsán ott sétált Alex Zanardi. Nem vagyok egy autogramvadász, de már akkor nagy csodálattal néztem a duplaamputált versenyzőt, bár akkor még persze nem tudhattam, hogy hamarosan egy versenyen is összemérhetjük az erőnket.Ennek a parakerékpáros világbajnokságon jött el az ideje, ahol én egy voltam a résztvevők közül, Zanardi viszont ekkor már háromszoros paralimpiai bajnoknak mondhatta magát. A versenyen nem beszéltünk, utána azonban ráírtam, és ő azonnal válaszolt, hogy legközelebb menjek oda hozzá nyugodtan beszélgetni egyet.”
 
ZENGŐÉK VALÓRA VÁLTOTTÁK AZ ÁLMOT
 
“A tavalyi WTCR-futamon szóltam el magam a nagy álmommal kapcsolatban, amikor egy olyan stábtaggal beszélgettünk, aki jóban volt Zengő Zolival. Nem sokkal később a sportszerű kitartásomért kaptam egy díjat a gyorsasági szakág elnökségétől, és a díjátadón odajött hozzám Zengő Zoli, és felajánlotta, hogy tesztelhetek a Zengő Motorsport egyik versenyautójával.”
 
ze2_fit_800x10000
 
Zengőék márciusra lőtték be Attila nagy napját, azonban a koronavírus közbeszólt. Az istálló alapítója és vezetője azonban nem felejtkezett el Attiláról, sőt arra is gondja volt, hogy a csapat egyik Cupráját Attila speciális helyzetére való tekintettel kicsit átalakítsák. Ez azt jelentette, hogy nemcsak a fékhez kellett rögzíteni Attila protézisét, de egy fémlapot is a pedálhoz erősítettek, hogy szükség esetén jobb lábbal is le tudja nyomni, ami abszolút nem könnyű feladat, hiszen a versenyautókban nincs fékszervó, lábbal kell a fékerőt szabályozni.

“Egyszer csak ott ültem a pilótaülésben, mellettem a csapat WTCR-pilótája, Boldizs Bence, Zengő Zoli pedig tanácsokkal látott el. Tudtam, hogy nem a pályacsúcs megdöntéséről szól ez a nap, az első pár kanyart még talán utcai autóval is lassúnak éreztem volna, de az első két kör után megjött a bátorságom.

Volt egy meleg pillanat is, az igen veszélyes 11-es kanyarban “megúszott” az autó feneke, mert nem sikerült elég jól bemelegítenem a gumikat, és nem volt megfelelő a tapadás, de a szimulátoros, illetve gokartos tapasztalatomnak köszönhetően szerencsére megfogtam az autót- idézte fel széles mosollyal Attila.

“Borzasztó hálás vagyok a Zengő Motorsportnak, hogy lehetővé tette számomra ezt az élményt. Hozzáteszem, kicsit kirondítottak velem, mert így, hogy belekóstolhattam az élménybe, még jobban vágyom rá, mint korábban” - tette hozzá nevetve.

Köszönjük Attilának, hogy történetével inspirált minket, a MOL Csapat tagjának, a Zengő Motorsportnak pedig azt, hogy lehetővé tette Attila számára, hogy megélje gyermekkori álmát. 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: